M a t i

2014. április 29., kedd

DÉDMAMÁM NAPLÓJA

Fazekas Ferencné Valki Rozália

1909. március 22.-én születtem Sarkadon.

Édesanyám: Durkó Rozália, Nagyszalontán született.
Édesanyám anyja Juhász Zsófia,
                       Nagyapám neve: Durkó István,
Nagyanyja: Harai Mária,
Keresztanyja: Arany Sára.

Édesapám: Valki István, Sarkadkeresztúron született.
Szülei: Kónya Judit és Valki Mihály,
Nagynénémet Valki Rozáliának hívták.

Édesapám 2 éves volt, amikor az édesanyja meghalt. Volt egy 16 éves nővére, aki Gesztre ment férjhez, ő magához vette a két éves testvérét és ő nevelte fel.

Az én keresztanyám Illés Rebeka volt. Akkor az volt a szokás, hogy a testvéreink keresztanyját is keresztanyámnak szólítottuk.

Testvéreim:   
Valki Mária, 1903-ban született.

Férjei:
Apperger Lajos (első férje), meghalt.
Buzi András (második férje)

Gyermekei:
Apperger Mária, leánya: Mária
 Valki Ilona, leánya: Irma, fia: Benedek
Ő utána három gyermek született, Mihály, Zsuzsanna és Rozália, ők csecsemőkorukban meghaltak.

Én születtem 1909-ben, majd 1914-ben István.
                        Feleségei:
                        Papp Sára (első felesége), egy gyermekük született halva.
                                   Czégény Julianna (második felesége)

                                   Gyermekeik:
                                                            Kovács Lajos, (Juliskának első házasságában született)
                                                                                              Gyermekei: Lajos és Szilárd
                                                            Valki Julianna, gyermekei: György és János
                                                            Valki Irén

János 1919-ben született.
                   Felesége:
                        Szappanos Teréz

                                    Gyermekeik:
                                                           János, gyermeke: János
                                                           Teréz, gyermeke: János
                                                           István, gyermekei: István és Adrián
                                                           László, gyermekei: Irén és László

Julianna 1920-ban született.
         Férje:
                   Hőgyes Mihály

                                    Gyermekeik:
                                                           Mihály, gyermekei: Mihály, Julianna és Attila
                                                           Lajos
                                                           János, gyermeke: Anikó

Sándor 1926-ban született.       
          Felesége:
                   Nemes Ilona.

                                    Gyermekeik:
                                                           Ilona, gyermekei: Sándor és Tamás
                                                           Magdolna, gyermekei: Károly és Balázs

Mindannyian Sarkadon születtünk, mert Sarkadkeresztúrnak a Meggyesi része Sarkadhoz tartozott

Édesapám:
Édesapám nagy derék, erős lelkiismeretes munkásember volt. Nagyon szeretett bennünket. A háború előtt kanális (csatorna) építkezésen dolgozott. Ő volt a munkavezető. Ő mérte ki mérőszalaggal a kanálist, ő is ásta a csatornát, csak ezért külön kapott fizetést.
Egyszer csak jött a dobos és kidobolta, hogy aki csak tud kelni, az menjen a tanácsháza elé, mert kitört a háború. Ez 1914-ben volt. Én akkor 5 éves voltam. Apámnak be kellett vonulni katonának. Egy évig semmi hírt sem kaptunk róla. Senkiről semmi hír nem jött, aki a háborúban volt.
Ekkor lakott nálunk egy kártyavető úri cigányasszony, aki finom illatszer árusítással foglalkozott. A kártyavetésre engem is megtanított. Én is tudtam a kártyából jósolni. Az ócska kártyáját nekem is adta. Nagyon szeretett engem, az ölébe ültetett és énekelgettem neki. Egyszer csak azt vettem észre, hogy folynak a könnyei. Én nem tudtam mi a baja. Majd édesanyám elmagyarázta, hogy ez az asszony szerelmi csalódott. Nagyon szép ruhái voltak. Azért énekelgettem neki, mert a szép ruhadarabjaiból adott nekem, amiből én a babáimnak ruhát varrtam. Amikor ismét az ölébe ültetett, hogy daloljak neki, megláttam, hogy egy forradás van a nyakán. Úgy megijedtem tőle, hogy rögtön leugrottam az öléből és elszaladtam. Soha többet nem énekeltem neki. Az a forradás csak egy operálás helye volt.
Később én lettem a kis kártyavető. Vetettem a nagylányoknak a kártyát. Majd jött Zsófi néni és azt mondta, hogy Rozikám vesd meg nekem is a kártyát. Háromszor is megvetettem neki a kártyát és a kártya mindig azt mutatta, hogy levél áll a házhoz. Mondtam neki, Zsófi néni levelet kap. Nagyon örült neki, de talán hitte is meg nem is. Akkoriban úgy volt, hogy a postás kiment a piactérre és ott kiabálta ki, hogy kinek van levele. Ahogy elvitték az embereket a háborúba egy év után Zsófi néni kapott először levelet. A levél a férjétől jött, ekkor csak ő kapott levelet. Majd eltelt egy hét és aztán mindenkinek jött a levél. Édesapám is írt nekünk. Írta, hogy nagyon éhesek és édesanyám küldjön neki csomagot. Írta, hogy anyja olyan élelmet küldjél, ami nem romlandó, mert nem tudom, mennyi ideig hánykolódik a csomag az úton. Nem tudom, hogy hány kilós csomagot lehetett küldeni, de anyám mindig egy-egy fél kilóval többet csomagolt.  Szalagárés tésztát sütött és abból mindig adott a postáskisasszonynak azért, hogy ne bontsa fel a csomagot, ne vegye ki belőle a súlyfelesleget. Így mindig sikerült többet küldeni annál, mint ami meg volt engedve. Édesapám megírta a címet, hogy hova küldje édesanyám a csomagot.
Édesapám is küldött nekünk csomagot, almás deszkaládában. Amikor édesanyám bontotta a csomagot én felkuporodtam az asztalra és úgy vártam, hogy mi van benne. Ekkor még csak hárman voltunk. Marink, én és Pistánk a bölcsőben. Tele volt a kis ládika füzér fügékkel, naranccsal meg szentjánoskenyérrel. Még egy csomagra emlékszem, amiben Marinknak és nekem egy-egy ezüst fülbevalót küldött. A fülbevalóban szederkő volt. A többi csomag tartalmára nem emlékszem. Arra sem, hogy kaptunk-e többször csomagot, vagy sem.
Apám öt helyen harcolt: Hercegovina, Trebinye, Dalmácia, Galicia és Montenegró.
Legelőször az ismerősök közül apám jött haza szabadságra. Édesanyám nem volt otthon, kinn volt nagyanyáméknál a tanyán. Amikor apám megérkezett a nővérem Marink és az unokatestvérem Kónya Julcsa szaladva mentek a tanyára anyámért. Amikor édesanyám hazaérkezett apám nyakába borult, úgy siratta. Akkor este a házunk tele lett asszonyokkal, mindenki a férje után érdeklődött.
Reggel anyám elment tejért, hogy reggelit készítsen, én meg kibontottam apám hátizsákját. A hátizsák tele volt véres lepedőkkel, mert apám a háborúban szanitéz volt. Én meg azt hittem, hogy rózsás ruhák. Magam elé teregettem, hogy jó nekem köténynek. Amikor édesanyám ezt meglátta, rögtön szólt, hogy vegye, mert azok véres ruhák.
Apám a háború végéig oda volt, annak ellenére is, hogy a háború alatt a jobb kezén négy ujját elveszítette, csak a hüvelykujja maradt meg.
Édesapám a háború után még fiatal korában megbetegedett. Betegségét abból kapta, hogy egy paraszt kocsit megemelt és a hátával a kijárathoz lökte. Ebből kifolyólag mind a két veséje megbetegedett. Nem vette észre, mert nem fájt neki. Néhány év múlva, amikor észrevették, hogy beteg, már nem lehetett rajta segíteni. Elvittük Sarkadra Séfer doktorhoz, aki megvizsgálta és megröntgenezte. Az orvos édesanyámnak azt mondta, hogy ne vigyük sehova, mert gyógyíthatatlan.
Apám három hónapig feküdt az ágyban. Minden része dagadt volt. Ekkor sem voltak nagy fájdalmai. Halála előtt két héttel az ágyban egy nótát dalolt el. Azt a nótát dalolta, hogy "Kék nefelejcs virágzik a tópartján, fáj a szívem sem sokáig élek már. De nem azért, hanem azért koszorút, ha meghalok a síromra, sírhalmomra nefelejcsből fonjatok"
Erre két hét múlva kérte, hogy vigyük be a kórházba. Édesanyám nem akarta bevinni, mert tudta, hogy nincs értelme. Mivel nagyon vágyott, édesanyám és a testvére Durkó Sándor bátyám lovas kocsival bevitték a gyulai kórházba. Ott nemsokára meghalt. Haza akartuk hozatni, hogy itthon temessük el, de olyan sokba került volna a hazahozatala, hogy nem tudtuk volna kifizetni. Így 1928 májusában Gyulán lett eltemetve a Sarkadi úti temetőbe.
Az akácfákon rengeteg gyönyörű akácvirág volt. Amikor kísértük ki a temetőbe a fejünk felett egy kis fekete felleg keletkezett, a nap pedig sütött. Kaptunk is egy kis lanyhos esőt.
(Máté: Amikor Dédit búcsúztattuk 2007 áprilisában, napsütéses idő volt, amikor mentünk át a templomba a teljesen tiszta kék égen egyetlen egy felhő volt, és amikor kiszálltunk a kocsikból rákezdet egy kis eső és amikor beértünk elállt. Szerintem Dédi így üzent nekünk, hogy jó helyen van. )
Marink ekkor már férjhez ment. Anyám öt gyermekkel maradt özvegy. Sanyink 2 éves volt.

Gyermekkor:

Édesanyám egészséges szervezetű asszony volt. Jó anya, nagyon szeretett bennünk. Soha nem ment férjhez. Ügyes volt, minden munkát megfogott, amit csak lehetett. A háború alatt az asszonyokkal eljárt Kétegyházára meg Elekre szemes kukoricáért. A faluból nem volt szabad élelmet kiadni ezért a kukoricát lopva adták ki. Vonattal mentek. Nem tudom, hogy hány kilót volt a zsákban. Annyit hoztak amennyit elbírtak. Amikor hazajöttek felét eladták. Méhkerékről jöttek asszonyok, azok mindig megvették. A másik felét mi használtuk el. Kását, pulickát főztünk belőle. Rendszeresen jártak kukoricáért. Nem tudom hányszor voltak, csak egyszer elfogták őket a vonaton. Zsákostul együtt elkobozták tőlük a kukoricát. Ezek után többet nem mentek. Kimentek a határba szedegetni árpát, búzát mikor mi volt. Így tudtunk egy kis jószágot tartani.

Én kicsi koromban nagyon szerettem a meséket. Nagyapám nagyon sok mesét tudott. Azért vágytam ki a tanyára nagyanyámékhoz, mert nagyapám minden este mesélt. Hófehérkéről, Piroska és a farkasról, királyokról, a gömböcről, az erdőkről, vadakról és a farkasokról. Mesélt a cukorházról, a rosszgyerekekről és a jó gyerekekről, a törpékről és még nagyon sok mindenről. Minden este két mesét mondott, de olyan hosszúak voltak a mesék, hogy a másodiknak mindig elaludtam a végét.

Nagyanyámat is nagyon szerettem, de amikor meguntam a meséket vágytam haza, pedig nagyon jó volt ott lenni, mert minden reggel boros teát ittunk és piritos kenyeret ettünk.
Otthon is nagyon jó volt, mert nagyon sokat játszottunk, szaladgáltunk a gyerekekkel.
Az udvarunkon volt egy nagy kazal széna. A tövében gereblye volt hegyével felfelé fordítva. A szomszéd gyerekkel a szénakazal körül szaladgáltunk és én beleléptem a gereblyébe. Csorgott a vér a talpamból, én acsarkodva szaladtam be. Nagyanyám éppen nálunk volt. rögtön kinyomkodta a vért és kötött rá sós kenyeret. A só nagyon marta a lábamat én meg nagyon visítottam.
Énrám meg Pistánkra Marink vigyázott, mert mivel apám a háborúban volt, anyámnak menni kellet dolgozni. Pistánkat Marink etette meg, mert ő olyan kicsi volt, hogy a bölcsőben feküdt. Mi nagyobb gyerekek kint játszottunk és Marink mindig engem küldött be. hogy nézzem meg, nem ébredt-e fel Pista. Ha felébredt, nekem ringatnom kellett. hogy ne sírjon. A szoba ablak nyitva volt, de le volt sötételve. Én csak akkor mentem be, ha az unokatestvérem Kónya Julcsa levette a szoknyáját és én azt felvettem. Azért vettem fel, mert féltem a sötét szobába bemenni és az a szoknya nekem talpig ért és úgy gondoltam, hogy ha van valaki az ágy alatt, nem tudja megfogni a lábamat, mert a szoknya eltakarja. Azért volt besötételve, hogy a legyek ne menjenek be a szobába. Én mindig azt képzeltem, hogy van valaki megbújva az ágy alatt, és ha ringatom a testvéremet, megfogja a lábamat.

Egyszer a ház mögött játszottunk a gyepen és jött a tollaszsidó. Kiabálta, hogy van-e toll eladó? Az egyik lány kiáltotta, hogy itt van toll eladó! Akkor a zsidó odatért hozzánk. A lányok megijedtek és felszaladtak a padlásra. Én meg utánuk. Zsófi néni a lakónk a konyhában mosott. Ő nem tudott róla, hogy a lányok odacsalták a tollaszsidót. Jött be a zsidó, hogy hol van a toll. Zsófi néni mondta, hogy nincs nekem tollam eladó. A zsidó rájött, hogy becsaptuk és nagyon mérgesen ment el. Amikor gondoltuk, hogy jó messze jár, akkor merészkedtünk le a padlásról. Énrajtam egy kis rövid kantus volt és amikor jöttem le a padlásról a ruhám felakadt a létra végébe és ott csüngtem. Zsófi néni észrevette, hogy ott kínlódok a létrán és levett onnan, de már nem sok híja volt, hogy majdnem elszakadt a ruhám és lezuhanok.

Gyerekkoromban mi ott laktunk, ami most Árpád-köz 2. Egyszer a szalma kazalhoz közel katlant akartunk csinálni. A barátnőm Zsuzsa a földbe egy lyukat vájt, telenyomtuk szalmával és a macska tányérjába vizet tettünk fel rá, hogy majd főzünk. Engem beküldtek, hogy hozzak ki gyufát. Édesanyám nyújtotta a tésztát az asztalon, nekem háttal volt és nem vette észre, hogy kivittem a gyufát. Mivel azzal nem sikerült a szalmát meggyújtani, még egyszer beküldtek gyufáért. Ekkor már édesanyám észrevette, hogy kaparászok a polcon. Megkérdezte, hogy Rozika mit akarsz te azzal a gyufával? Mondtam neki, hogy beküldtek, hogy vigyek ki gyufát, mert főzünk. Édesanyám mind a két kezem fejére rácsapott. Zsuzsa meg a többiek észrevették, hogy baj van és elszaladtak haza. Meg kellett, hogy mutassam, hogy hol akartunk tüzet gyújtani. Édesanyám megmagyarázta, hogy még a házunk is leéghetett volna. Meg kellett ígérnem, hogy többet ilyet nem csinálunk.
A szomszédunkban Kovács Juliskának volt egy porcelán babája. Én azt elloptam tőle, mert nekem csak nagybabám volt. Édesanyám meglátta nálam a babát és megkérdezte, hogy honnan vettem. Mondtam, hogy Juliskától vettem el. Rögtön visszavitette velem. Én nem mertem bemenni, hanem belöktem a disznóóljukba. Majd másnap anyám megkérdezte a Juliska anyjától, hogy átvittem e a babát? Mondta, hogy a baba a disznóól korlátjában volt, ott találták meg. Gondolkozott is rajta, hogy az a baba, hogy kerülhetett oda. Mondta neki édesanyám, hogy az a kis haszontalan nem merte bevinni, biztosan félt bemenni vele, inkább bedobta az ólba.

Egyszer leltem 5 koronát. Olyan 8 éves lehettem. Tudtam, hogy ki hagyta el, de nem adtam oda neki. Anyának csak azt mertem elmondani, hogy leltem 5 koronát. Nem mondtam meg neki, hogy tudom ki hagyta el, mert akkor anyám visszaküldte volna, mint a porcelánbabát. Majd másik héten elküldött anyám a szövetkezetbe ecetért. Amikor mentem a jobb kezemben szorítottam az 5 koronát. A községháza sarkáig még a kezemben volt. Másik sarkában már nem volt a kezemben, elhagytam a pénzt. Kerestem összevissza. Háromszor mentem vissza addig, ameddig tudtam, hogy a kezemben volt a pénz. Senki nem járt az utcán, még csak a szél sem fújt, mégsem találtam meg a pénzt. Akkor jutott az eszembe, hogy igazságtalanságot csináltam. Nem hiába mondta édesanyám, hogy senkiéhez ne nyúljunk. Arra nevelt bennünket, hogy senkiét se vegyük el, én csak örültem, hogy pénzt leltem. Utána nem tudtam ecetet venni, üresen jöttem vissza. Mondtam anyámnak, hogy nem tudtam ecetet venni, mert elhagytam a pénzt. Anyám semmit sem szólt, nem is haragudott. Többet ilyen eset nem fordult velem elő.

Munkák

Amikor nagyobbak lettünk, mi is eljártunk dolgozni. Éppen répaszedés ideje volt, és répát mentünk szedni. Előtte való napokban kihirdették, hogy egy hamis bika elszabadult és benn van a kukoricásban. Én attól nagyon féltem. Reggel mikor dolgozni mentünk, Marink meg Pistánk ment elől, én meg utánuk. Marinknak mondtam, hogy ne csattogtassa a papucsát, mert a bika meghallja és megtámad bennünket. Pistánk biztatta Marinkat, hogy még jobban csattogtassa a papucsát. Örült neki, hogy én félek. Én meg azt mondtam neki, hogy a fene egye meg a lábadat. Egész nap bánatos voltam, mert féltem, hogy ha este haza megyünk, kikapok, mert ilyet mondtam a testvéremnek. Még a nyavalyát sem volt szabad mondani, nemhogy a fenét. Nagyon féltem az estétől. Mikor hazamentünk a testvéreim nevetve mesélték, hogy mi történt az úton, mikor reggel mentünk a munkába. Én csak hallgattam. Amikor befejezték, édesapám nagyon megdorgálta őket. Mondta nekik hogy, hogy gondoltok ilyet csinálni, mikor anélkül is félt. Nem sok hilya volt, hogy Marinknak nem csapódott le egy pofon. Nekem meg azt mondta édesapám, hogy többet ne káromkodjak. Szegény édesanyám is nagyon sajnálkozott rajtam.

Majd egyszer édesanyám és Gömböc Erzsi néni megbeszélték, hogy mennek halászni. Erzsi néni lánya is, meg Tóth Juli is ment velük. Ekkor az egyszer nem engedte anyám, hogy velük menjek. Én nagyon sírtam, amiért otthon kellett maradnom, mert nagyon szerettem volna menni. Ahogy mentek átértek Ebesbe és ott volt egy nagydarab kaszáló, kötésig érő fű volt rajta. Amikor a végparthoz értek, zörrenésre lettek figyelmesek és hátranéztek. Hát egy hamis tehén szaladt utánuk. Szerencsére egy hídhoz értek, ott anyám rákiáltott a tehénre és Erzsivel gyorsan a híd alá bújtak. Erzsi néni meg Julcsi beszaladtak a végpartról a hajlatba. A bika ott maradt a híd tetején. Állandóan kapált a hidat a lábával és bömbölt. Ők úgy féltek, hogy reszkettek a híd alatt, nagyon csendben ültek ott. Attól féltek, hogy a tehén a szarvával felbontja a hidat. Egy idő múlva a tehén elcsendesedett. Anyám nagyon óvatosan kilesett a híd végénél és látta, hogy a tehén megy visszafelé. Egy kicsit még vártak, hogy haladjon beljebb a tehén, aztán kibújtak a híd alól és négykézláb másztak be a hajlatba. Nem mentek tovább, nem halásztak. Nagy kerülővel, csak Inyiget felé a Todonai dűlő felé jöttek haza. Amikor hazajöttek, mondta nekem anyám, hogy de jó, hogy nem jöttél kislányom. Este, amikor apám hazajött a munkából, neki is elpanaszolta anyám hogy, hogy jártak.
Apámat is megrázta ez az eset és azt mondta anyámnak, hogy nem baj anya, majd én holnap reggel elintézem a tehenet. Reggel el is ment apám Csákiszigetre az intézőhöz és elmondta neki az esetet, és hogy miért tartanak kint a szabadban ilyen hangos tehenet. Azt mondta az intéző, hogy Valki bácsi nem tudtuk, hogy hol a tehén, mert kiszabadult az istállóból, a kaszáló meg olyan nagy, hogy nem lelte meg benne senki a tehenet. Máris megyünk és agyonlőjük, mert azt megközelíteni nem lehet. Agyon is lőtték. Amikor odamentek, hát látják, hogy ott a kisborja is, a tehén megellett a kaszálóban.

Apám halála után anyám egyedül nevelt fel bennünket. Ekkora Marink már férjhez ment. Én és Pistánk Csákiszigetre jártunk dolgozni. Pistán ekkor még csak 14 éves volt, ezért a béresgazda csak könnyebb munkát adott neki. Ez a béres gazda özvegy volt és volt neki kettő, vagy három gyereke. Egyszer mondta Pistánknak, hogy el szeretném venni anyádat feleségül. Ha hazamész kérdezd meg tőle, hogy hozzám jön-e? Pistánk meg is kérdezte anyámtól, hogy nem akar-e férjhez menni, mert a béresgazda elvenné. Anyámnak még három kicsi gyereke volt otthon, Jani, Juliska és Sanyink. Ő nem akart férjhez menni, mert nem akarta, hogy a gyerekeinek mostohaapja legyen. Ezen kívül még két kérője volt anyámnak. Azoknak is azt mondta, hogy nem akar a gyerekeinek mostohát.

Tizenéveskor

Amikor beért a napraforgó a paraszt gazdák leszedték és hazavitték. Összehívogatták a lányokat meg a fiúkat és este bugázó estét csináltak. Az uszukalapokból vettük ki az uszut és közben dalolgattunk. Amikor este úgy 11 óra felé befejeztük a bugázást, akkor a háziasszony kihozott egy nagy vájling frissen sütött fánkot. A zsebünket teletömtük uszuval és másnap a napszámon egész nap rágtuk az uszut.

Kukoricaszedéskor a gazdák csuhéstul szedték meg a kukoricát. Hazavitték olyan három, négy kocsival és leöntötték az udvar közepére. Akkor megint összehívtak bennünket, kukoricát hántani. Ott is dolgoztunk, mint a bugázóban. Ekkor meg a háziasszony főzött egy nagy fazék gyengekukoricát, ami sarjú kukorica volt és azzal kínáltak bennünket.
Télen fonóka estét csináltunk. Úgy öten, hatan voltunk, akik összejártunk. Hol az egyiknél, hol a másiknál tartottuk a fonókát. Felkötöttük a rokkafára a szöszt, kezünkben az orsó és úgy fontunk. Bal kezünkkel a szöszt húztuk, a jobb kezünkkel az orsót forgattuk. Ha véletlenül elejtettük az orsót, akkor a fiúk gyorsan felkapták és csak egy csókért adták vissza. Amikor a fiúk megtudták, hogy hol lesz a fonóka, akkor ők is mindig odajöttek. Ha nem adtuk meg a csókot az orsóért, akkor csak akkor adták vissza, amikor mentünk haza. Nagyon szépen teltek a napjaink és az estéink.

Az én időmben nem volt gáz, amivel fűtöttünk volna. Kemencében fűtöttünk. Apám, amíg élt úgy szerezte be a fűtőanyagot, hogy a Vizesfási határban volt egy nagy lapály. Az minden tavasszal tele volt vízzel. Amikor kiapadt a víz, nagy sűrű burjánggal nőtt tele a lapály. Ezt a birtokot apám használta, és majdnem minden nyáron lekaszálta a burjángot. Amikor az megszáradt boglyákba rakta. Megfogadta fuvarba Dávidesz Zsófi nénit, aki öreglány volt. Négy vagy öt lovaskocsival hozták ezt haza, és ezzel fűtöttük be télen a kemencét. Először jó forróra felfűtöttük a kemencét, utána már csak háromszor kellett dugni bele, és egész nap jó forró volt a kemence. Másnap reggelig meleg volt. Másnap, amikor anyám húzta ki a kemencéből a pernyét, még parázs volt benne. Amikor jól befült a kemence, akkor anyám tett a kemencébe tököt sülni és a kemence szájára rátette az előkét. Töltött káposztát is főzött. Amikor befült a kemence, betette a fazekat és megfőtt a töltött káposzta. a paszulylevest is főzte, csak a parheton készítette meg. A parhetban fával tüzelünk, de csak akkor, amikor főztünk.

Dávidesz Zsófi nénit nagyon szerettük. Mindig hozott nekünk sárgadinnyét és édesgyökeret. Volt nekik a tanyán édesgyökérfájuk. Rágtuk az édesgyökeret, mint most a gyerekek a rágógumit. Abban az időben nem volt se rádió, se televízió, ami szórakoztatott volna bennünket. Cuhárékat csináltunk Hol az egyik lánynál, hol a másiknál, nálunk soha nem volt cuháré, mert apám nem engedte meg. A cuhárékba sok fiú és lány volt. Daloltunk, táncoltunk, mulattunk, bár nagyon ritkán volt. Csak ünnepnapokon és aratáskor, aratási bál.
Az egyik aratási bál után reggel a munkába dalolva, táncolva mentünk. Én voltam elől, mert nagyon szerettem mulatni, táncolni. Én vezettem a bandát. Amikor a major alá értünk, a segédtiszt kijött az út szélére és úgy nézte, hogy mi mulatunk. Volt nálam egy fehér szegfű, azt a segédtiszt elvette tőlem és szagolgatta, a segédtiszt hat lány elrendelt búzakereszteket bekötni. Én is közöttük voltam. Pallérunk nem volt. Olyan álmosak voltunk, hogy nem bírtunk a szemünkkel. Egy lányt kiállítottunk, hogy figyelje, nem jön-e a segédtiszt, mi meg váltva aludtunk. Az egyik csapat aludt, a másik meg dolgozott.

Répa egyeléskor Gyomáról, Endrődről, Ártándról jöttek napszámosok. Mindig kéthetente mentek haza. Amikor mentek haza, mindig engem küldtek az állomására, hogy rendeljek nekik vagont, ami hazaszállítja őket. Azon a napon, amikor vagont rendeltem az állomáson, nekem nem kellett kimennem a határra dolgozni.

Abban az időben nagyon jó idők jártak. Sok eső volt és a kanálisok megteltek vízzel. Sok volt benne a hal meg a csik. Anyám a szomszédjával eljárt csikászni. Vittek egy nagy rostát és azzal halászták ki a vízből a csikot. Én a tarisznyát vittem és abba öntötték bele, amit kihalásztak. Grósz Ilusék felé volt egy nagy vályog gödör. Abban is rengeteg csik volt. Olyanok voltak, mint a kígyó csak szürke és fehér csíkok voltak a hátán. Amikor hazahoztuk anyám egy nagy cseréptálba öntötte és besózta. Azok vinnyogtak és csapkodtak. Egymást dörzsölték és a só tiszta fehérre letakarította őket. Olyan fehér lett a testük, mint a gyolcs.
Édesanyám finom paprikást főzött belőle. Jobb volt, mint a hal, mert nem volt szálkája csak gerince. Egyszerre olyan sokat főzött, hogy négy evésre is elég volt. Ami megmaradt leengedtük a kútba úgy tartottuk hidegen, mert akkor még nem volt hűtőszekrény.
Szikfű virágzás idején, egy szombaton mondta édesanyám, hogy Rozika te most nem mész napszámra, hanem elmegyünk szikfűt szedni. Én semmi áron nem akartam menni, azért hogy a heti fizetésem ne csonkuljon meg. Sajnáltam a napot. Azt mondta anyám, hogy neked nem kell, a szikfűt szedni csak hozd a zsákot utánam. Anyámnak olyan jó szikfű szedője volt, hogy jól haladt vele. 8 óra felé mentünk ki, mert a szikfűt nem lehet vizesen szedni. 10 órára egy nyomott zsákkal szedtünk, és elvittük a szedőhöz. Annyit kaptunk érte, mint amit 3 napszámon kaptam volna. Édesanyám nagyon sok mindent vásárol belőle.
Édesanyám egyszer Dobozról egy zsák almát hozott. Azt mondta segítsek neki elvinni Nagynyékre eladni. Az ottani cselédek megvették tőle. Én szégyelltem, hogy Nagynyékre menjek almát árulni, mert ott ismertek engem. Így anyám egyedül ment.

Csákiszigetre jártam napszámra. Amikor nyár vége felé ott már nem volt munka, akkor elmentünk más uraságokhoz dolgozni. Vizesfásra, Orosiba, Bölcsibe és Dobajba.
Amikor befejeződött a nyári munka, akkor elmentem télen a zsidó urakhoz szolgálni. Édesanyám mondta, hogy ne menjek télen, hanem pihenjek. Elég a nyári munka. A téli munkából tudtam ruhát venni magamnak. Nagyon szerettem öltözködni. Nagyon csinos és széplány voltam. Minden segédtisztnek nagyon tetszettem. Én kicsit fittyentettem rájuk, mert nem volt értelme, hogy szóba álljak velük.

Vizesfáson arattunk. Amikor eljött az este, mentünk a pihenőre vacsorázni. A férfiak főzte bográcsban, mi lányok csak mosogattunk. Mindenki magának főzött. Az én gazdám olyan sok tepertőt aprított a bográcsba. hogy több volt benne a szalonnatepertő, mint a lebbencs. Nem győztem rágni a tepertőt. Majd a következő este, amikor főztünk, fellangalt a bogrács mellett a tűz. Akkor láttam, hogy rengeteg tücsök hull bele a bográcsba. Szóltam miatta Jani bácsinak, hogy nézze Jani bácsi, rengeteg tücsök hull bele a bográcsba. Gyorsan mindenki letakarta a bográcsot tállal. Mindenki jól lakott, de én nem ettem egy falatot sem, mert tudtam, hogy előző este nem a tepertőt rágcsáltam, hanem a tücsköket.
   
Amikor a répát kapáltuk a barátnőm Tóth Julcsi összegöngyölt egy répalevelet és a gelebembe lökte. Én nagyot sikítottam, mert azt hittem, hogy béka. Az intéző éppen a hátunk mögött volt, mi azt nem vettük észre. Julira nagyon gorombán rászólt, ráérsz játszani. Mondta neki, hogy kapsz egy olyan pofont, hogy hazaesel.

Mindig gyalog jártunk dolgozni, Még a dobozi határig is gyalog mentünk. Soha nem fáradtunk el. Nagyon nyugodtan dolgoztunk. Mindig azt mondták, hogy ne siessünk, csak jól dolgozzunk.

Majd egyszer az intéző két úriemberrel megállt a hátunk mögött. Az intéző egy héten csak egyszer jött ki, de ekkor másnap újra kijött. A vizesfási határnál dolgoztunk. Odanyújtott nekem egy cédulát, hogy vigyem át Vizesfásra, Tppler Péter segédtisztnek az irodára. Előtte való nap a segédtiszt volt az intézővel, aki megállt a hátunk megett. Amikor odaadtam a cédulát a segédtisztnek, megfogta a kezem és magához rántott. Én gorombán rászóltam és így nagyon rendes volt velem.

A pallérunk egyszer mondta, hogy Rozika menjél be a segédtisztúrhoz és hozd ki a fizetésemet 50 pengőt. Én szót fogadtam és megkérdeztem, hogy hol keressem a segédtisztet. Az iroda véginél van a szobája mondta, hogy oda menjek. Amikor bementem rögtön becsukta az ajtót és elkezdett velem erőszakoskodni. Amikor bezárta az ajtót én nagyon megijedtem és kiabáltam. A kiabálásomra valaki megcsattogtatta a kilincset. A segédtiszt azonnal kinyitotta az ajtót és kiengedett. Azt mondta, mondjam meg, hogy nincs pénz, mert nem jött meg a sínautó. Amikor kijöttem az ajtón, egy idős ember volt az ajtón kívül. Az idős ember azt mondta, hogy jelentsd be lányom a segédtisztet, én leszek a tanúd. A pallér nem is a pénzért küldött, hanem összebeszélt a segédtiszttel.

Amikor visszaértem a napszámosokhoz, nem tudtam szólni Jani bácsihoz, annyira hangulatban voltam. Ő kérdezte, hogy mondjam már, hogy mi van. Mondtam, hogy nem jött meg a sínautó. Mindenki észrevette, hogy valami történt velem. Tóth Juli nagyon megijedt, hogy mi történhetett velem. Nem mondtam neki csak annyit, hogy semmi nem történt velem. Nem tudtam tőle maradni, mondtam neki, hogy hagyjon itt békén, majd este, ha megyünk haza elmondom. De mondtam neki, hogy csak úgy mondom el, ha nem mondja senkinek. Este aztán, ahogy mentünk haza elmeséltem neki az esetet. Másnap az egész falu tele lett vele.
Egyik szombati napon nem mentem dolgozni, mert édesanyámmal dolgunk volt. Este kimentem a fizetésemért, mert mindig szombat este fizettek. Egy fél órával hamarabb érkeztem, mint ahogy a napszámosok bejöttek a határról. Amikor megérkeztem az iroda elébe Sándor segédtiszt meglátott. Fülhallgatós rádiója volt és mondta, hogy menjek be hozzá hallgatni a rádiót. Én mondtam, hogy nem megyek és nem is mentem. Akkor odajött hozzám és azt mondta, hogy kopogtassak már egyszer be hozzá hogy “nyisd ki babám az ajtót, csendesen, mert meghallják a szomszédok. Nem baj babám hadd halják, úgyis tudja már a világ, hogy én téged szeretlek, hogy én téged soha el nem feledlek” Mondta nekem a segédtiszt én rá sem figyeltem.


Este mikor a munkát befejeztük mindig nagy nótaszóval  jöttünk haza. Piroska néni mondta a lányának, Papp Rózának, aki varrónő volt, hogy most már te is tedd le a munkát, mert a lányok is jönnek haza a napszámból.


Méhkeréki fiúk is voltak Csákszigeten napszámon. Ők külön csapatban dolgoztak Tóth Júli barátnőm szerelmes volt az egyik méhkeréki fiúba. Nekem mindig mondta, hogy nézd ott a macskám. Amikor az egyik táblába befejeztük a munkát másik táblába mentünk. Menet közben a fiú odajött hozzám és bemutatkozott, hogy Ruzsa Gyuri vagyok. Aztán mellém állt és velem jött tovább. Féltem, hogy a barátnőm Júli megharagszik rám. A fiú nekem is tetszett. A fiú szép volt és jó öltözet volt rajta. A legközelebbi vasárnap el is jött hozzánk. Háromszor vagy négyszer volt nálunk. Többet nem jött. Nem tudtuk, hogy mi a hiba. Udvarlást nem kért csak úgy jött. Nemsokára megtudtuk, hogy miért nem jött. Csordás Róza néni találkozott vele a piacon és megkérdezte tőle, hogy miért nem jössz Rozikához. Azt mondta, hogy amikor utoljára volt akkor a meggyesi iskolánál megtámadta három férfi és meg akarták verni. Azt mondták neki, hogyha még egyszer beteszi a lábát agyon ütik. Úgy gondoltam mondta, hogy még egy lányért nem üttetem magam agyon.


Cséplőgépnél is dolgoztam. Én a pévát kapartam ki a gép alól a lányok meg elhordták. Ezt váltva csináltuk, mert a péva kaparást egyikünk sem szerette, mert a gép nagy port vert. Amikor kikapartam a pévát hátrébb húzódtam egy kicsit, míg a másik péva kijött a cséplőgépből. Hátranézek, hát a felügyelő a hátam megett állt. Megszólított, azt mondja nekem, gyere Róza nekem főzni. Én hirtelen nem tudtam mit mondani, azt mondtam neki, hogy én még nem tudok főzni. Akkor én elgondolkoztam, hogy hív ez ilyen fiatal lányt főzni, miért nem hív idősebbet, hogy mentem volna én egy nőtlen emberhez  főzni.

Egyik évben télen egy zsidó családnál Kovács Albertéknál szolgáltunk Sarkadon. A nagyságával főztünk jó ebédet. Finom szegfűgomba levest, a másodikra már nem emlékszem. Ebéd után egy fél óra múlva az egész család rosszul lett. Jött az öreg nagysága a konyhába ahol én már mosogattam. Hogy azonnal menjek a doktorért, mert mindenki rosszul van. Jött is mindjárt a doktor. Amikor őket megvizsgálta, bejött hozzám is a konyhába. Azt kérdezte tőlem hogy, hogy érzem magam az ebéd után? Éreztem, hogy nem volt jól a gyomrom, de nem voltam a beteg. Azt mondta nyissam ki jól a számat. Két ujját le akarta nyomni a torkomon én nem engedtem, hogy a számba nyúljon az ujjával ezért azt mondta, hogy adjak neki egy kanalat. Meg akart hányatni. Én a kanáltól sem tudtam hányni. Amikor elment az orvos én kísértem ki. Az orvos megfordult és azt mondta nekem, hogy majd fog maga hányni, ha férjhez megy. Amikor megebédeltünk még maradt egy dél liternyi gombaleves. A nagyságáék lánya kijött a konyhába és mondta hogy ne egye meg a levest ami megmaradt mert én akarom megenni. A történtek után a gombalevest a nagysága a wc-be öntötte.

Másik évben egy tollaszsidónál szolgáltam, aki igen szegény volt. Sarkadon a Gálik féle háznál lakott, ahol egy szoba és egy konyha volt nekik. Velem együtt nyolcan laktunk benne. Ők heten a szobában aludtak, én egyedül a konyhában. Olyan volt a fekhelyem, ami éjjel ágy volt, nappal pedig asztal. Tiszták voltak, jó volt ott lenni, sok munkám sem volt. Jól éreztem magam, mert a zsidónak lányai voltak. Volt ként férjhez menendő nagylány, négy fiatal lány és egy három éves kisfiú. A kisfiú beteg lett. El kellett mennem Shéfer doktorért, ekkor már beesteledett. Amikor ment el, nekem kellett kikísérnem és elemlámpával világítani neki. Az orvos megállt és azt kérdezte tőlem, hogy tud maga itt lenni ezeknél? Én azt mondtam neki, hogy itt volt üresedés. Én nagyon meg szégyelltem magam. Másnap beszélgettem a házi gazdasszonnyal, akié volt a ház, Gálik néninek hívták. Elmondtam Gálik néninek, hogy mit mondott az orvos. Gálik néni is mondott nekem valamit, csak arra kért, hogy el ne mondjam Grozenbergéknek, így hívták a tollaszsidót. Azt mondta Gálik néni, hogy ha Róza innen el akar menni, akkor ne mondjon fel, hanem amikor megkapja a fizetését, akkor hagyja itt őket. Még egy szolgálólányt sem fizettek ki, ha úgy ment el, hogy felmondott. Nekem kapóra jött, mert egy hét múlva lett a fizetés. Kiss Mari Mercéknél szolgált és mondtam neki, hogy Marika én ezeket itt hagyom. Azt mondta, hogy akkor ő is ott hagyja Mercéket. Ez a két tollaszsidó együtt dolgozott. Megbeszéltük Marikával, hogy melyik nap és hol találkozunk. Marika már hajnalban ott volt a megbeszélt helyen. Nagy szerencsém volt, hogy nagysága már a hajnali vonattal elutazott Békéscsabára. Azt hazudtam neki, hogy elestem és az oldalam nagyon fáj, nagyon beteg vagyok és hazamegyek. Azért volt jó, hogy ő elutazott, mert nem engedett volna haza, hanem orvost hívott volna. Korareggel megérkezett a mosónő is, mondtam neki, hogy Mari néni beteg vagyok, eleste, megyek haza. Nézze meg a csomagomat, csak az én ruháim vannak benne. Mondta, hogy várjak, szóljak a lányoknak is. A lányok rimánkodtak, hogy ne menjek haza, legalább az anyjukat várjam meg. Én nem vártam meg. Marika már megijedt, mert azt hitte, hogy nem jövök. Olyan szerencsénk volt, hogy amikor kiértünk az útra, jött egy szánkó, nagy hó volt. Kérdezte a szánkós, hogy hova mentek lányok? Látta nálunk a sok poggyászt és gondolta, hogy megyünk valahova. Mondtuk neki, hogy Keresztúrra megyünk. Felvett bennünket a szánkójára és így hamar haza is értünk. Egy hét múlva jött a zsidó hozzánk, és amikor bejött elkezdett hangoskodni. Én azonnal kisuttyantam a házból és átmentem a szomszédba. Édesanyám azt mondta a zsidónak, hogy itt ne hangoskodjon, ha hazajött a lány, akkor itthon van és hagyja békén. Akkor a zsidó elment.
Aztán Kiss Lajos tanítóéknál szolgáltam. Szerettem ott lenni, nem volt nagyon sok munka. Volt egy kis 6 hónapos kislány, azt az anyja reggel rendbe tette és én aztán csak vigyáztam rá, és foglalkoztam vele. A kislányt nagyon szerettem. Mindig a babakocsiban volt. A szülők, amikor délben hazajöttek ebédelni, akkor az anyja a kislányt megint rendbe tette. Azt mondta nekem a tanár, hogy szerződjek be hozzájuk, azért, hogy nyáron is ott legyek. Amikor eljött a tavasz elővett a honvágy és felmondtam. Azt mondták, hogy ezt nem lehet csinálni, mert le vagyok szerződve. Üzentem anyámnak, hogy jöjjön értem, mert felmondtam és nem akarnak elengedni. Jött is anyám és kérdezte tőlük, hogyha felmondott a lány, miért nem engedik haza? Azt felelték neki, hogy azért nem, mert szerződés van köztünk. Anyám és a tanár elmentek a városházára és ott a tanító panaszt tett. A jegyző, meg a bíró azt mondta a tanítónak, hogy hogy gondolt egy ilyen fiatal lányt leszerződtetni. Azt mondták a városházán, hogy nyugodtan hazamehetek. Amikor letelt a két hét felmondási idő, haza is mentem.

Következő évben Kerekes ügyvédéknek szolgáltam Sarkadon. Ekkor olyan 18 éves lehettem. Itt is szerettem lenni. Durkó Eszter mondta, hogy az iparok körben bál lesz, menjünk el. Nagyon rossz bál volt, mert nem tudtam egy becsületest táncolni. Egy fiú minden percben elhívott valakitől. Állandóan hívtak el egymástól a fiú táncolni. Ráadásul az egyik zenész letette a hangszert és elhívott táncolni. Nem táncolhattam senkivel, mert elkért tőle, mindjárt visszahívott. Ez így ment éjfélig. Bekövetkezett a szünóra, mondtam Eszternek, hogy én hazamegyek, mert ezt a zenész ki nem állhatom. Mondtam, meg ne mondja neki, hogy elmentem, nehogy utánam jöjjön. Eszter mondta, hogy ne menjek haza. Eszter csak megmondta neki, mert utánam jött és a Szente féle hentesbolt előtt utolért. Kérdezte, hogy Rózsika miért jött el? Rátettem a zsebkendőmet a számra és azt mondtam neki, hogy fáj a fogam. Sajnált és azt mondta, hogy becsenget a patikába gyógyszerért. Mondtam neki, hogy dehogy kell, van nekem otthon gyógyszerem. Eljött velem hazáig, egy szót sem szóltam hozzá. Megnyomtam a csengőt, az ügyvéd mindjárt jött és ajtót nyitott. Rögtön bementem, ott hagytam a fiút köszönés nélkül. Igyekeztem bemenni a szobámba és az ajtót magamra zártam. Amikor vetkőzni akartam, valaki kopogtatott az ajtón. Kérdeztem, ki az? Azt mondja, én vagyok Rózsika engedjen be. Mondtam neki, rögtön pucoljon el innen, mert azonnal csengetek. Pedig nem is volt csengő. Kérdeztem, hogy került ide? Azt mondta, beugrott a hátsó kapun. Amikor azt mondtam, hogy csengetek, azonnal el is pucolt onnan. A marha nem vette észre, hogy ki nem állhatom. Soha többé nem került a szemem elé, szégyenletében. A gazdasszonyomnak soha nem mertem elmondani, mert szégyelltem. Csak azt sajnáltam, hogy befizettem a bálra és nem tudtam emiatt egy jót táncolni.

Egyszer Kerekes ügyvédék elmentek két hétre nyaralni Párizsba meg Velencébe. Egyedül maradtam a házba. Csak egy éjszaka aludtam ott, mert rájöttem, hogy nagyon félek. A többi éjszakát az ügyvédné szüleinél a zsidó papéknál töltöttem. Azt mondta az ügyvédné az édesanyjának, hogy ha Róza fél, akkor aludjon nála. Azt a feladatot kaptam, hogy amíg odalesznek, mossam le az összes fehér ajtót a lakásban. Én nem mostam le az ajtókat, inkább tapasztottam, mert igencsak ráfért a melléképületekre a tapasztás. Csütörtöki napon az összes lóganét felszedtem a piacon, a piac ott volt előttünk. A ganéból sarat csináltam és betapasztottam a melléképületeket és a katlant. Gazdasszonyom azt mondta, hogy ha valamit akarok vásárolni, valami élelmiszert, akkor kérjek pénzt a testvérétől, Gedőnétől. Én csak kenyérre kértem pénzt, meg mészre, mert csak egyszer főztem a két hét alatt. Mindennap Bercencei szilvát ettem kenyérrel, amikor főztem, akkor nudlit főztem. A macska meg én kétszer laktunk jól belőle. A szomszéd szolgálólánynak mondta gazdasszonya, hogy kérdezze meg tőlem, hogy miért szedtem fel a lóganét? Azt mondta a lány, hogy ne mondjam meg, hogy tapasztottam, mert akkor neki is tapasztania kell. Mondjam azt, hogy trágyának vittem be. Amit betapasztottam, be is meszeltem. Bemeszeltem az alsó épületet, meg a keresztkerítést is. Amikor az ügyvédék hazajöttek, először Gedőnéhez mentek be. Megérdeklődték, hogy nem féltem-e és hogy hol aludtam? Gedőné elmondta neki, hogy mennyit dolgoztam és hogy mit csináltam. Amikor hazajöttek, azt kérdezték, hogy jaj, ki lakik itt, jó helyt járunk-e? Nagyon örültek.

Amikor osztogatták az ajándékot én is kaptam egy gyönyörű szép préselt piros gyöngysort a nyakamba. A tekintetes úr azt mondta, hogy ő selyemkendőt akart nekem hozni. Én mondtam, hogy jobban örülök a gyöngysornak. Több ajándékot is hozhattak volna, mert az amikor az urak elmentek nyaralni, akkor a szolgáló lányokat mind hazaküldtél, nekem meg ott kellett maradnom.

Amikor a nagyságos asszony megtudta, hogy a két hét alatt csak egyszer főztem majdnem elájult! Azt kérdezte, hogy Róza hogy bírta ki főtt étel nélkül? Én mondtam neki, hogy nem értem rá főzni.

Udvarlók
Ebben az időben Lovas Gábor járt hozzánk. Nagyon jó fiú volt meg ügyes is, Csak az volt a baj, hogy én nem szerettem. nem kérte ki az udvarlást. Egy héten csak egyszer jött. Mindig hozott nekem 25 deka savanyú cukrot. Én egy szemet sem ettem belőle, mert nem bírtam a fiút. Egyszer csak megkérte a kezemet. Az unokatestvére ékszerész volt Gyulán, azt ígérte, hogyha hozzámegyek, ékszereket vesz nekem. Gyűrű, nyakláncot, fülbevalót. Ez nekem nagyon jó lett volna, csak kár hogy ő nem kellett.

Bagyinka Ilonkához Egri Feri járt. És azt mondta nekem ez a Lovas Gábor, hogyha azo9k mennek jegyet váltani, akkor menjünk mi is. Ez a fiú Bagyinka Ilonkáéknál lakott a tanyán. Bagyinka Ilonka bejött hozzánk, hogy ők mennek jegyet váltani, és ha meggondoltam magam akkor menjünk együtt kocsival Gyulára. Én azt a választ adtam, hogy nem megyek. Ekkor édesanyám elkezdett velem veszekedni, hogy miért nem megyek hozzá ezzel a jó ügyes fiúhoz. Ekkor én is nagyon ideges lettem és azt mondtam az édesanyámnak, hogy hozzámegyek, de amíg élek mindig azt fogom énekelni, hogy „holtig átkozom az anyámat annak adott kit sohasem szertettem, kire még a szemem rá se vetettem!” Erre anyám azt mondta: átkozd az anyád picsáját! Ezek után anyám soha nem mondta, hogy menjek Lovas Gáborhoz.

Egyszer egy gazdag fiú is jött hozzánk Kis Berti. Pistánkkal ketten ültek a padkán. Elszívtak egy pakli nyolcas dohányt, ott volt éjfélig. Nem tudtuk mit akar. Vártuk, hogy mikor megy már el. Éjfélre felállt, hogy megyen. Én nem akartam kikísérni, intettem anyámnak, hogy kísérje ki. Ő meg nekem intett, hogy menjek és kísérjem ki. Akkor én kikísértem és az ajtóban elárulta végre, hogy miért jött hozzánk. Azt mondta, hogy Rozika én azért jöttem, hogy nősülni akarok és magára számoltam, hogy magát szeretném feleségül venni. Én azt feleltem neki rá, hogy hogy gondol maga ilyen gazdag létére, hogy szegény lányt vegyen el. Azt mondta, hogy neki a vagyon nem számít, hanem olyan feleséget akar, akivel nem szégyell végigmenni az utcán. Én gondoltam, hogy mivel olyan sok jószáguk van, és nagy gazdák, biztosan sokat kellene nekik dogozni. Én nem húzgálom nekik a tehenüket, meg a csalamádét, és még azt sem tudná mi az enyém. Én ezt gyorsan átgondoltam és azt mondtam neki, hogy ilyen nagy gazdag fiúhoz nem megyek feleségül. Erre köszönt szegény és elment.

Egy alkalommal kaptam egy levelet, Görög Sanyi írta a katonaságtól, mert katona volt. Azt írta, hogy nősülni akar. És írjam meg neki, hogy hozzá mennék-e feleségül. Ha nem megyek hozzá, akkor visszamarad a katonasággal és aláír hat év szerződést. Én azt írtam neki, hogy én erre a levélre nem tudok választ adni. ha akarsz, írj alá, a hat évnek. Ő erre egy hét múlva hazajött szabadságra. Egy este kopogtatnak az ablakon. Anyám megkérdezte, hogy ki az? Görög Sanyi szólt, hogy én vagyok keresztanyám, ne feküdjenek még le, mindjárt jövök, csak Janiéknél lemosakodok. Jani a testvére volt. Az édesanyjáék Nagynyéken laktak. Oda nem tudott menni, mert messze volt. Jött is Sanyi nemsoká. Akkor elmondta, hogy mi járatban van. Én nem akartam hozzámenni, ezért amíg Sanyi oda volt, azt mondtam anyámnak, hogy most meg ezzel kell bajlódnunk. Tudtam, hogy azért jön, hogy ezt megbeszéljük. Elég rendes fiú volt, de nekem nem imponált. Kérdeztem anyámtól, hogy mondjam meg neki, hogy nem megyek hozzá feleségül. Anyám azt mondta, hogy mondjad lányom, hogy nem akarsz még férjhez menni. Ezt volt neki a válaszom. Amikor kikísértem annyit beszélt arról, hogyha a felesége lennék, milyen szép ruhákat venne nekem. Mondta, hogy most is szépen öltözködöl, de ha a feleségem, lennél még szebben járnál.

Egyszer csak megjött az a fiú, aki nekem is tetszett. Deák János volt az. Szép elegáns fiú volt. Akarta az udvarlást kikérni. Mondta anyámnak, hogy az a fiú el akar venni feleségül. Édesanyám hallani sem akart róla. Mérgesen mondta, hogy az a fiú a lábát ide be ne tegye! Már két lányt megejtett, biztosan téged is be akar csapni. Egy utcában laktunk, és amikor találkoztunk kérdezte, hogy meggondoltam-e, hogy járhat-e hozzánk? Mondtam neki, hogy édesanyám nem engedi, mert már két lányt becsapott. Azt mondta, hogy köpjem szembe, ha egy rossz szót is fog nekem szólni. Mondtam anyámnak, hogy mit mondott Jani. Erre azt mondta édesanyám, hogy én nem bánom, de ha este kikíséred, az ajtót beteszed, és már jössz is vissza. Én ezt elmondta Janinak, hogy csak ilyen alapon járhat hozzám. Ezután elkezdett járni hozzám. Egy évig járt hozzám. Ekkor eljött, hogy két hét múlva iratkozzunk ki, meg is beszéltük, hogy megesküdünk. Az történt, hogy Durkó Róza, akit teherbe ejtett éppen akkor szült meg, amikor menni akartunk iratkozni. Durkó Rózának az apja, amikor megtudtam, hogy terhes Róza kitiltotta a házából. Valamelyik rokonánál volt elszállásolva. Amikor a gyereket megszülte egy hétig a korházban volt. Ezután Janit a gyámhatóság rángatta a gyerektarásért, mert Janit feljelentették. Egy vasárnap este Jani nagyon szomorú volt és mondta, hogy nekem hogy Rozika mondanék neked valamit. Mondta, hogy mondja. Azt kérdezte tőlem, hogy nem vállalnám-e a gyereket. Én erre azt válaszoltam, hogy nem. Szinte gondoltam, hogy mit akar mondani. Azt mondtam neki, hogyha nem élne, az anyja elvállalnám, de énhozzám ne járjon Durkó Róza nézni, hogy nevelem a gyereket. Ekkor kalapot nevelt és elment. Majd két hét múlva találkoztunk az utcán, köszönt, de én nem fogadtam. Durkó Róza rendszeresen küldte a gyereket Deákékhoz.

Egyszer édesanyámmal Sarkadon voltunk a piacon. Jöttünk hazafelé a sarkadi úton, egy ismeretlen fiatal fiú utolért bennünket. Elkezdett velünk beszélgetni. Elmondta, hogy ő Komádiba való, most Sarkadon van vendégségben Bondáréknál. Bemutatkozott, Madarasinak hívják. A keresztnevére nem emlékszem, elfelejtettem. Amíg jöttünk az úton én nem szóltam hozzá egy szót sem, de ő sem énhozzám. Ő édesanyám felől jött és én nem mindig hallottam, hogy mit beszélnek. Anyám biztosan megmondhatta neki, hogy kik vagyunk, mert később eljött hozzánk. Egy pár nap múlva este megjelent nálunk. Éppen akkor, amikor Deák Jani jött hozzánk, mert akkor Deák Jani járt hozzám. Éppen Deák Janitól kérdezte meg, hogy hol lakunk. Deák Jani mondta neki, hogy jöjjön megmutatom én, hogy hol laknak, így együtt jöttek be hozzánk. Amikor megláttuk, mindjárt megismertük, hogy ez az a fiú, akivel együtt jöttünk Sarkadról. Ott volt egy pár óra hosszáig. Pistánkkal beszélt a patkán, egyszer aztán felállt, hogy megyen haza. Intettem Pistánknak, hogy kísérje ki, Pistánk visszaintett, hogy nem kíséri. Anyám intett, hogy én kísérjem ki. Amikor kikísértem, rengeteget beszélt. Rettenetes egy fiatalember volt. Azt mondtam neki, hogy fiatalember, hagyjon nekem békét, mert nekem van udvarlóm, amint látta is. Még ekkor is beszélt, de én azt mondtam, hogy hagyja abba és elköszöntem tőle. Becsuktam a konyhaajtót, mert csak addig kísérhettem ki. Még Deákot is a konyhaajtóig kísérhettem ki, mert anyám csak addig engedte. Majd jött egy vacsorás bál Vizi kocsmájában. Minket is meghívtak a vacsorás bálba. Csak az mehetett, akit hívtak, mert úgy tudták, hogy mennyit főzzenek. Édesanyám megmondta Vizinek, hogy nem megyünk Vizi Úr, mert nem költünk vacsorás bálra. Azt mondta a kocsmáros, nem kell hogy fizessenek, de maguknak ott kell lenni. Ekkor Fábián Bencinél is bál volt és azért akarta Vizi, hogy ő hozzá menjünk, mert akkor a fiúk is oda mentek volna, nem pedig Fábián Bencihez. Az iparos fiúk is mind Vizihez jöttek a bálba. Maléth Sanyi, Maléth Adus, Kricsmarik Kari, Bende Jani. Ezekkel nagyon szerettem táncolni, de ők is majdnem mindig csak velem táncoltak. Könnyű táncos volt és szerettem is nagyon táncolni. Egyszer csak, hogy Madarasi is ott van, aki jött velünk Sarkadról hazafelé. Amikor vacsoráztunk Deák Jani odahozott egy üveg bort a vacsoránkhoz. Jani nem vacsorázott, mert kártyázott a kocsmában. Egyszer csak Madarasi is odahozott egy ugyanolyan üveg bort. Én mondtam neki, hogy miért hozta a bort, én nem szeretem. A bort otthagyta, ő elment. Amikor vége lett a vacsoránknak, kihordták az asztalokat és elkezdődött a tánc. Először Jani hívott el táncolni, de ő nem szerette a táncot, kártyázni szeretett. Tudta, hogy úgyis fognak a fiúk táncoltatni. Mindjárt el is hívtak tőle, Jani meg elment kártyázni. Ez az idegen fiú mindjárt elkért attól a fiútól, aki Janitól lekért. De őtőle is rögtön elhívtak. Ez így ment éjfélig, hogy mindig minden fiútól elhívott. A tanyasi fiúk ezt figyelték. Bondár, akinél ez az idegen fiú volt vendégségben elmondta a tanyasi fiúknak, hogy az a fiú szerelmes belém. A tanyasi fiúk látták, hogy én nem adtam rá semmit. Éjfél felé kérdezték Janitól, hogy ki az a fiú, aki mindig Rozikát táncoltatja? Jani otthagyta a kártyázást és hajnalig ott volt velünk és táncolt. Amikor elhívott ez az idegen fiú, Jani odajött  mivel, hogy mindig elkért a fiú mindenkitől Jani nem kérdezte, hogy szabad-e, csak megfogta a kezemet és elvitt tőle. Ez így ment hajnalig. Hajnalba ez a fiú odaállt a táncterem ajtóba és azt kiáltotta, hogy gyere ki Deák b.szd meg az anyád! Erre Deák Jani kiment. Mit csináltak odakint nem tudom, mert engem nem engedtek ki. Csak azt tudtam meg, hogy Madarasit a fiúk csúnyán elverték, még az inget is lecibálták róla. Egy nagy disznóölő kést meg a csizmája szárából vettek ki. A tanyasi fiúk mentek volna segíteni neki, de akkora ez a fiú nagyon el lett verve. Világos reggel mentünk haza a bálból, és mondta Deák Jani, hogy úgy szégyelli, hogy ilyen kálváriát csináltak. Én mondtam neki, hogy nem tehetek róla, én egy szót sem szóltam hozzá, még csak rá sem néztem.

Fiatal kori munkák

Kovács Albertéknál szolgáltam Sarkadon. Zsidó fadepós volt. Ott kenyeret is sütöttünk. A konyhában a nagyságos asszonnyal ketten dagasztottuk a kenyeret. Nekem csörgős órám volt és mindig én keltettem fel a nagyságát 1 órakor, hogy jöjjön dagasztani. Két reggel keltettem csak fel, mert jobbnak láttam, ha egyedül dagasztok, nem küszködök a nagyságos asszonnyal. Könnyű volt nekem, mert a kenyérhez valók ki voltak mérve, nekem csak dagasztanom kellett, és kiszaggatni a kenyeret. A kemence fűtése nem az én dolgom volt, azt a kocsi végezte. A kocsisnak is ki volt mérve, hogy hány kiló léccel kell befűteni a kemencét. A kenyeret is a kocsis vitte be a kemencébe. A kocsis az istállóban aludt. Azért volt kocsisunk, hogy aki a fát megvette a fadepóból, a kocsis hazaszállította.
Reggel jött ki a nagyságos asszony nagy ijedten, hogy nem keltettem fel, mi van a kenyérrel. Mondtam neki, hogy szándékosan nem kelltettem fel, mert én akartam megcsinálni a kenyeret. Nagyon megijedt, hogy most nem lesz jó a kenyér. Mondtam neki, hogy tessék megnézni a kenyeret, ki van már sülve. A kenyér gyönyörű lett. Magasabb volt, mint amikor ketten dagasztottunk. Amikor meglátta, örömében bevitte a cipót. Reggelire meg is vágta és abból reggeliztünk. Nagy öröm volt a családban, mert olyan finom volt a kenyér, mint a spongya. El sem lehet mondani, hogy mennyire megdicsérték a munkámat. Egy pár nap múlva jött Klári kisasszonynak a barátnője, Séfer doktornak a húga. Klári kisasszony azt mondta neki, hogy Caca kóstold meg ezt a kenyeret, milyen finom. Nem akarta megkóstolni, mert mondta, hogy hát kenyér, az kenyér. De Klári kisasszony erősködött, hogy kóstolja meg, mert a lány egyedül sütötte. Meg is kóstolta és azt mondta, hogy nagyon finom. Azért sikerült ilyen finomra a kenyér, mert én jól kidagasztottam. Több ideig dagasztottam, mint amikor együtt dagasztottunk a nagyságos asszonnyal. Ilyés Róza meg Marhás Manci a szomszédban szolgáltak, őket is megkínáltam a kenyérből. Este, amikor együtt mentünk a kútra, már kérték, hogy adjak nekik kenyeret, mert nekik is nagyon ízlett. Mondtam nekik, hogy ne egyetek már annyit, mert hamar elfogy a kenyér és megint sütni kell.  
Barta kocsmához jártunk a kútra vízért. Többször is elmentünk este, mert sok víz kellett. Az öreg milliomos Jani bácsi csütörtökön, amikor a piacra jött kikötötte a lovakat a Barta kocsmánál, Ő meg ott ivott, táncolt, mulatott késő estig. Szólt a zene, mi meg kívül hallgattuk a nagy mulatozást meg a nótaaszót. El is táncolta a vagyonát, mert gazdag ember volt. Azt mondta a kocsmában eszem is van, pénzem is van, milliomos vagyok. Ezek után szegény ember lett belőle. Keresztúron a postán is szolgáltam. Egy nappal hamarabb be kellet mennem, hogy mindent megmutassanak, hogy mit kell csinálnom. A lány, aki előttem volt, arra is kioktatott, hogy egyek kolbászt. Azért mondta el, hogy egyek kolbászt, mert neki nem adtak és tudta, hogy nekem sem fognak adni. Reggelire a szolgálónak tejet meg kenyeret adtak. A spájzból jártunk a padlásra. Egy nagy hosszú rúd végig volt a kolbásszal. Mondta, hogy menjek fel a padlásra, törjek le egy darab kolbászt, amennyit csak meg tudok enni és egyem meg a padláson. Egy kis darabot meg hagyjak a földön a kolbász irányába, akkor az öreg nagysága azt hiszi, hogy a macska ette meg. Arra vigyázzak, a macska a kamrába be ne menjen, hogy azt a kis darab kolbászt, ami a földön van meg ne egye. Így is történt. Amikor a nagysága felment a padlásra, azt mondta, hogy ejnye’ ejnye’ a macska már megint fent járt a padláson. Azt is mondta a szolgáló, hogy ezt a kolbászevést csak egy héten egyszer tegyem meg.

A tejet Nyikoséktól hordtam. Egyszerre 2 liter hoztam, mert az volt a vacsora meg a reggeli. A 2 liter tej bent volt a spájzban az asztalon és nem volt lefedve, mert a nagysága azt m mondta, hogy nem kell lefedni, mert ha lefedjük, hamarabb megalszik. Hát, amikor a nagysága ment be a spájzba látta, hogy a tejben bele van fulladva egy egér. Kiabált nekem a nagysága, hogy jány’ te beledöglött egy egér a tejbe. Azt mondta a nagyságos asszony, hogy vidd el ezt a tejet a postásnak. Czeglédi Sándor bácsi volt a postás. Mondtam a feleségének, hogy Erzsi néni küldött a nagyságos asszony maguknak tejet. Egész úton Azon gondolkoztam, hogyha megkérdezi miért küldte, mit mondjak neki? Meg is kérdezte. Én azt mondta neki, hogy nagysága nem használta el és nem akarta, hogy megaludjon a tej.
Egyszer a postás kisasszony kimet az udvarra, a vécére. Én az öregekkel voltam az irodában, iratokat kellett összeraknom. Egy katona érkezett a postára. Mivel a postás kisasszony kiment a vécére, az öreg postamester mondta a katonának, hogy mindjárt, mindjárt. Ezt vagy kétszer megismételte. Mert sokáig kint volt a kisasszony. Az öreg postamester már nem bírta öregekkel, harmadszorra azt mondta a katonának, mindjárt mindjárt kiment a kisasszony kakálni. Énrám olyan nevetőgörcs jött, hogy ki kellett menjek az irodából, hogy el ne nevesse magam. Az irodából a hálószobán keresztül kellett menni lés úgy ki a gangra. Ott épp találkoztam a kisasszonnyal és kérdezte mit nevetek? Mondtam neki, hogy majd később elmondom, csak menjen be, mert egy katona az ablaknál már régóta várja. Nem ment be, amíg meg nem mondtam mit nevetek. Amikor megmondtam neki, láttam rajta, hogy megsértődött, amit a postamester mondott, mert szomorúan ment be.
Az öreg nagyságának egyszer megfájdult a torka. Mondta, hogy gargalizálni akar és forraljak vizet és, hogy mennyi sót tegyek bele. Bevittem neki a sós vizet, ráhajolt, a fejét betakarta, hogy gőzölögjön neki. Egy él óráig pároltatta és szívta a torkára a gőzt. Amikor befejezte azt mondta, hogy ki ne öntsem, mert majd jó lesz kenyeret sütni. Pedig biztosan még az orra belecsepegett. Én nagyon megundorodtam és kérdeztem a postáskisasszonytól, hogy mit csináljak, mert az öreg nagyságos asszony kenyeret akar sütni azzal a sós vízzel, amivel párologtatta fejét. Azt mondta, hogy öntsem ki és mondjam a nagyságának, hogy felbuktam és kiborult a víz.

Az öreg postamesteréknek poloska volt a házukba. A poloska az ágyfába volt, ezért terpentines tollal kellett kenni. Mondta az öregúr, hogy vigyázzak, mert nagyon rozoga az az ágy és összeomlik. Ahogy kentem az egyik ágyat, megláttam a másik ágyon a poloskát. Rögtön odaugrottam, hogy megfogjam, de az ágy abban a pillanatban összeomlott. Az öreg úr bejött az irodából, mert gondolta, hogy az ágy omlott össze. Ahogy szedtük fel a matracot a földről, a sok poloska ott mászkált a padozaton. Az öregúr kalapáccsal ütötte agyon én meg lábbak taposta a poloskákat. Mondtam, neki, jó hogy összeomlott az ágy, mert legalább így sok poloska megdöglött. Az öregúr összerakta az ágyat, én meg felmostam az egész szobát.
Egyik este azt mondta az öreg nagyságos asszony, hogy a csempe kályhánál melegítsem meg a hálóingét. Én még akkor nem tudtam, hogy milyen a poloskacsípés. Ahogy melegítettem a hálóruháját, egy poloska megcsípte a nyakamat, mert a hálóruhán volt a poloska, én meg azt közeltartottam magamhoz. Olyan nagyot visítottam, hogy még az öregúr is beszaladt. Mondta az öreg nagysága, hogy jaj jaj Róza, minket hány poloska megcsíp éjszaka, mégsem visítunk. Én a konyhában aludtam, ott nem volt poloska.
Március végén, április elején már kint dolgoztunk a határon. Aszatoltunk. Nagyon hideg volt, hideg éjszaki szél fújt. Ha nem álltunk volna jó lábon, talán fel is kapott volna bennünket. Fele napszámos nem is bírta a hideget és fél óra múlva haza is mentek. Mi olyan heten, nyolcan ott maradtunk, meg a pallér is, Kovács Jani bácsi. A nap szépen sütött, de akkor is hideg volt. Egy fél óra munka után a szalmakazalhoz szaladtunk melegedni. A szalmakazalnak, annak az oldalához, ahová odasütött a nap. Kovács Jani bácsi mindig félt, hogy jön az intéző, vagy a segédtiszt és meglátja, hogy nem dolgozunk, hanem melegszünk és baj lesz belőle. Én mondtam Jani bácsinak, hogy ne féljen, mert amikor dolgozunk, akkor gyorsan csináljuk, nem lazsálunk, úgyhogy a munka el lesz végezve. Így Jani bácsi megnyugodott. Úgy folytattuk a munkát, hogy fél órát dolgoztunk, fél órát melegedtünk. Délután négy óráig dolgoztunk. Ekkor hamarabb hazamentünk, mert tudtuk, hogy ilyen későn már nem jönnek ki az urak. Egyébként máskor naplementéig dolgoztunk.
Ősszel szedtük a répát. Jól fizettek bennünket, jól kerestünk. Tóth Julival fogtunk össze mindig együtt mentünk répát szedni. Egyszer úgy megjártuk, hogy éjfélbe keltünk fel hajnal helyett, mert nem tudtuk, hány óra. Mindig én keltettem Julit. Egy kodrák répa fel volt szedve és este megbeszéltük Julival, hogy hajnalban megyünk ki, hogy mire más kimegy, mi azt bekoronázzuk. Amikor én felébredtem, nem néztem meg, hogy hány óra, azt hittem, hogy már hajnal van. Mentem Julihoz, hogy keljen fel és menjünk. Ő mindjárt fel is kelt és elindultunk. A táj nagyon csendes volt, még egy madarat sem láttunk. A majorban még a béresek sem keltek fel. Mi csodálkoztunk rajta, mert azzal voltunk, hogy hajnal van. A majoron mentünk keresztül, mert a répaföld a fási erdőnél volt, a majoron túl. Amikor kiértünk, hallottuk, hogy távolabb egy ember koronázza a répát. Az nem ment haza aludni. Sarkadi ember volt. Szép holdvilágos éjszaka volt, kicsit féltünk, mert az erdő mellett voltunk. Gondoltuk, hogyha bántana valaki bennünket, az az ember csak megvédene. Közben attól az embertől is féltünk, mert nem tudtuk, hogy milyen indulatú ember. Még ha féltünk is, csak hozzáfogtunk koronázni. Reggelre be is koronáztuk a répát. Aztán átmentünk a másik táblába, felástuk a répát, összehordtuk és leültünk koronázni. Ott el is aludtunk, mert, hogy nem aludtunk eleget, meg el is voltunk fáradva. Annyira nem bírtunk a szemünkkel, hogy észre sem vettük, hogy aludtunk el. Határi munkán voltunk, amikor jött a segédtiszt, hogy Kerekesné üzent, hogy menjek be hozzá. Mondtam a segédtisztnek, hogy tessék visszatelefonálni, hogy nem megyek, mert még van répa a földben.     

A nővérem férje, a Marinkké, csikósnak állt be Fancsikára. Ők el is költöztek oda. Telt, múlt az idő egyszer elmentem őket meglátogatni. Amikor odamentem, Marink azt mondta maradjak ott és járjak napszámba. Ez már késő ősszel volt. Ott is maradtam. Zsákokat foltoztunk és a padláson gabonát forgattunk. Abban a majorban három lány volt és én voltam a negyedik. Mi négyen együtt dolgoztunk. Örültek a lányok, hogy megismerkedtünk. Az uraságnak minden szombaton disznóvágás volt. Három-négy disznót vágtak le egyszerre. Mi egész nap ott dolgoztunk. Nem tudom, hogy a húst kinek szállították, vagy kié lett, mert mi csak a disznóbelet takarítottuk.
Közben jött egy probléma, az, hogy a kulcsárnak a fia szemügyre vett. Szép fiatalember volt. Szépen is öltözött. Arra nem emlékszem, hogy mi volt a foglalkozása, de az biztos, hogy nem földmunkás volt. Mindig kereste az alkalmat, hogy beszélgethessen velem. Nem kért udvarlást, csak úgy jött hozzánk. Nekem tetszett ez a fiú. Az történt, hogy volt ott egy pusztagazda és annak volt egy fia, akinek én tetszettem. Annak az anyja mondta Marinak, hogy az én fiamnak tetszik a maga húga. Azt is mondta az anyja, hogy az ő fiának idáig egy lány sem tetszett. Marink ezt elhallgatta, nekem nem szólt róla. Legközelebb, amikor találkoztak a fiúanyja megkérdezte Marinktól, hogy én ehhez mit szóltam. Marink azt felelte rá, hogy az ők dolguk. Az asszony csak erősködött. Mondta, hogy a fiának több hold földje van. meg gabonája és pénze kiadva kamatra. Ekkor már Marink ezt elmondta nekem. Én mondtam Marinknak, hogy nekem az a fiú nem tetszik. Marinkat zsanérozta a vagyon és azt mondta, hogy akkor Kormány Jóska nem járhat hozzánk.
Mikor másodjára jött Marinkhoz az asszony, hogy megkérdezze mi a válaszom, Marink nem tudta, hogy hogy mondja meg neki, hogy nekem nem tetszik a fia. Azt mondta neki, hogy Rozikánk még nem akar férjhez menni.
Ezek után azt mondta nekem Marink, hogy add ki a Kormány Jóska útját, ide nem jöhet többet. Mondtam neki, hogy add ki te! Azt mondta a sógorom, hogy ha mi nem tudunk megegyezni, majd ő elintézi. Amikor találkozott sógorom azzal a fiúval, aki nekem tetszett és járt hozzám, azt mondta neki, hogy fiatalember kerülje a mi házunkat, mert nálunk nincs eladó lány.
Amikor én ezt megtudtam, azt mondtam a sógoromnak, jól van sógorom maguk parancsolnak, mert maguk a házigazdák. Én csak járok dolgozni, és amikor este hazajövök, mindig csak azt mondogatják nekem, hogy miért nem megyek Szabó Lajoshoz. Én ezt meguntam hallgatni, és ha még egyszer mondják, megyek haza. Ezután már nem is sokáig voltam ott, haza is jöttem. Itthon elmondtam, hogy mi történt Fancsikán. Apám kicsit haragudott, hogy miért kellett engem ahhoz a fiúhoz erőltetni, ha nekem nem kellett.
Majd elmentem Dobajba a kendergyárba dolgozni. Ábrahám Piroskáék ott laktak, ők is ott dolgoztak. Ábrahám Róza jött hozzánk, hogy menjünk el Dobajba dolgozni és Piroskáéknál fogunk aludni. El is mentünk, és fel is vett minket munkára. Jó volt, jól is kerestünk. Minden héten, vasárnap délelőtt elmentünk Zsadányba bevásárolni egy hétre valót. Vasárnaponként a bolt tíz óráig volt nyitva. Egyszer, amikor bevásároltunk és visszafelé mentünk, még nem voltunk messze Zsadánytól, mondta nekem Piroska, hogy nézzem meg mi van a kaskámban. Lopott nekem egy kendő. Amikor megláttam, azt mondtam neki, akkor vigyed, legyen a tied, nekem nem kell. Erre azt mondta, lopott ő már magának is. Gyönyörű szép fehér selyem csíkos kendő volt. Amíg haza nem értünk, mindig néztem visszafelé, hogy nem jön-e valaki utánunk a kendőért. Nagyon féltem. Ez is késő ősszel volt, mert télen mindig szolgáltam. Kérdeztem tőle, hogy hogy hogy tudta úgy ellopni, hogy én nem láttam. Még azt sem láttam, amikor a kaskámba tette. Ha észrevették volna a kaskámban, azt hitték volna, hogy én loptam el a kendőt. Még egy pár hétig ott voltunk, aztán Ábrahám Rózával hazajöttünk. 
1925 körül építették a Meggyesi iskolát. Négy lányt vettek fel napszámra. Én is köztük voltam. Másik két lányra nem emlékszem, csak Balogh Zsuzsára, Szabó Mari anyjára, mert barátnőm volt. Amikor beálltunk dolgozni, Zsuzsa azt mondta nekem, hogy komám énvelem hord a malteros ládát, mert én más vagyok. Azt mondta, komám olyan erős vagyok, mint egy traktor. A napszámosok ebédelni mindig hazamentek, a mesterek nem mentek haza, mert sarkadiak voltak. Majd egyszer, amikor visszamentünk az ebédelésből, azt mondta nekem Zsuzsa, hogy komám, ebédidő alatt bemázoltam a nagyházat, a kisházat, meg a konyhát is. Az egyik mester megkérdezte tőle, hogy Zsuzsika, hány házuk van maguknak? Zsuzsa mondta, hogy egy. Erre azt mondta a mester, hogy akkor maga a nagyszobát és a kisszobát mázolta be. Annak szoba a neve, nem ház. Egészen addig dolgoztunk ott, amíg az iskola fel nem épült. Egy másik barátnőmnek, Tóth Julinak, Somogyi Imre ekkor tájt akart udvarolni. Julinak Imre nem tetszett. Imre arra kért engem, hogy beszéljem rá Julit, hogy engedje meg, hogy járjon hozzá. Imre vett egy biciklit és azt mondta nekem, hogy ideadja, hogy tanuljak meg biciklizni, csak beszéljek Julival. Ide is adta a biciklit. A földúton már elég jól ment a biciklizés, úgyhogy neki bátorodtam és elindultam a főúton Meggyes felé. Jött velem szemben két csendőr és nem akartak előlem kitérni, pedig én jó irányban mentem. Mivel nem tértek ki előlem, elestem. Megütöttem a térdem és leszakadt a lábamról a harisnya. Látták, hogy nem tudok jól biciklizni és azt mondák nekem, hogy menjek el velük a cserépgyárig – ami Sarkad és Keresztúr között volt úgy közép tájt – és megtanítanak biciklizni. Én még mérgesebb lettem rájuk és mondtam nekik, hogy menjen a nyavaja. Magamban szidtam őket, mert nem tértek ki előlem. Ezen új biciklin tanultam meg biciklizni, akkor mi körülöttünk nem volt bicikli.
Tóth Juli nagy nehezen hozzáment Somogyi Imréhez. Majd újra Csákiszigetre mentem dolgozni. Volt ott egy kovácsmester fiú. Urasági kovács volt Csákiszigeten. Nem ismertük egymást, csak majd egyszer egy szombat este szemügyre vett. A fizetésből jöttünk haza és ő elébem került. Bemutatkozott és mondta, hogy akarna velem beszélni. Mondtam neki, hogy most nincs időm beszélgetni, mert akkor elmaradok a többiektől. Azt mondta, hogy majd elkísér ő engem. Erre én nem vállalkoztam, mert engem várnak otthon és mit mondanak, hogy nem mentem a többiekkel haza. Azt mondtam neki, hogy majd lesz arra egy kis alkalom, hogy beszélgethetünk. Azért ígértem meg neki, mert szép fiatalember volt, tetszett nekem. El is jött az alkalom, mert a következő vasárnap eljött hozzánk az egyik barátjával. Nem kérte ki az udvarlást, csak úgy jött rendszeresen. Ez így ment három hétig, szórakoztunk.
Egy reggel, amikor kimentünk Csákiszigetre dolgozni, mindenki mondta, hogy az intéző szakácsnője mérget ivott, de nem halt meg, mert a kórházban kimosták a gyomrát. Ekkor tudtam meg, hogy az a fiú énmiattam hagyta ott a szakácsnőt, mert annak udvarolt. Amiért otthagyta, azért akart a szakácsnő öngyilkos lenni. Ekkor azt mondtam ennek a fiúnak, hogy ne járjon tovább hozzám, énmiattam ne legyen senki öngyilkos. Azt kérdezte a fiú, hogy komolyan gondolja ezt Rózsika? Azt mondtam neki, hogy tiszta szívemből, őszintén mondom. Nem jött többet a fiú, de a szakácsnőhöz sem járt.

Szurok Bertiék is a majorban dolgoztak. Ott a tehenészetben dolgozott. Az előbbi történtek után ő akart nekem udvarolni. Őt mindjárt vissza is utasítottam, azt mondtam neki, hogy nem akarok udvarlót járatni.
Ősszel elmentem Kerekes ügyvédékhez szolgálni Sarkadra. Télen mindig ott szolgáltam. Egyszer Kerekesék elmentek vendégségbe a patikusékhoz. Amikor ők elmentek, nem sokára jött hozzánk egy házaspár. Hellyel kínáltam őket és megkérdeztem, hogy hazahívjam e az ügyvédéket. Azt mondták, hogy ahogy akarom. Én el is mentem értük. Ők azonnal haza is jöttek, de én hamarabb hazaértem és egy kicsit tudtam beszélgetni a vendégekkel. Amikor az ügyvédék hazaérkeztek, én bementem a szobámba, ők meg a szalonban beszélgettek.
Másnap az utcán találkoztam Lipták Ágnessel. Mondta, hogy akik ott voltak este nálunk, nagyon megdicsértek. Ágnes ezt azért tudta, mert a szomszédjukban szolgált. Azzal bízták meg Ágnest, hogy mondja meg nekem, hogy mondjak fel Kerekes ügyvédéknél és menjek hozzájuk szolgálni. De ne menjek egyenesen őhozzájuk, hanem egy hétig legyek otthon és azután menjek hozzájuk, hogy Kerekesék meg ne tudják, hogy ők miattuk mondtam fel. Nagyon feszült voltam, azon gondolkodtam, hogy mi okot mondjak a felmondásra, mert ezt nekem meg kellett indokolni. Amikor én ősszel bementem, tavaszig ott szolgáltam náluk. Nagyon meglepődtek volna, ha csak úgy felmondok. Én azért mentem volna át a másik úrékhoz szolgálni, mert ott nem lett volna annyi dolgom, mert kevesebb szoba volt, mint Kerekes ügyvédéknél. Ráadásul megadták volna azt a pénzt, amit Kerekes ügyvédéknél kaptam. Gondoltam azt fogom mondani, hogy férjhez megyek. Számoltam azzal is, hogy kérik, mutassam be vőlegényemet. Addig vergődtem azon, hogy mit csináljak, míg egyszer csak kitaláltam, hogy Balogh Pali, Pistánknak a barátja lesz a vőlegényem. Palival meg is beszéltem, de nem árultam el neki a titkomat, hogy miért csinálom ezt. Mondtam neki, hogy jöjjön be Kerekesékhez és mondja azt, hogy én felmondok, mert ő el akar venni engem feleségül. Balogh Pali be is jött, szépen bemutatkozott és elmondta, hogy mi járatban van. Elmondta nekik, hogy nősülni akar és mondta, hogy el akarom Rozikát venni feleségül. Nagyon szépen ki tudta beszélni magát. Amikor Pali befejezte a beszédet, mondta neki a tekintetes asszony, hogy Pál ne nősüljön még, hisz fiatal maga is. Még sok pénzt kereshet és megkérdezte tőle, hogy hol dolgozik. Pali mondta, hogy az Almási birtokon dolgozom, de akármennyit keresek, a szüleim mind elköltik. Látta Kerekesné, hogy bármit mond, Palit nem lehet eltéríteni a nősülési szándékától, hát beleegyezett, hogy eljöjjek tőlük.
Én csak hallgattam, mint a sír. Egy szót sem szóltam. Így egy nagy gond lement a vállamról. Megkönnyebbültem. Ami ránk jött vasárnap, haza kéretszkedtem a tekintetes asszonytól. Azért mondtam, hogy haza akarok menni, hogy ne gondolja, hogy csak úgy megy ez a szerelem. Nehogy észrevegye, hogy semmi közöm nincs Palihoz. A tekintetes asszony hazaengedett.

Felbukkan Ferenc

Vasárnap délelőtt otthon voltam, délután eljöttem Papp Rózáékhoz, mert Róza volt a barátnőm. Rózáéknál ott volt egy kisfiú. Én tudtam, hogy a boltosnak a fia, de a kisgyerek nem ismert engem. Láttam, hogy a kisgyerek állandóan néz. Gondoltam azért néz, mert nem ismer. A kisfiú 5 éves volt. Amikor a kisgyerek hazament, mondta az apjának, hogy apu, azt a szép lányt vedd el, aki tegnap Róza néniéknél volt. A gyermek anyja meghalt, így az apja özvegyen maradt a kisfiúval. Melyik szép lányt? - kérdezte az apja. Mondta a gyerek, hogy azt kétharisnyás lányt. Harisnya és zokni is volt a lábamon, azért mondta a gyerek, hogy kétharisnyás lány. Másnap is mondta a gyerek az apjának, hogy azt a kétharisnyás lányt vegye el feleségül. Az apja átment Rózáékhoz a szomszédba megkérdezni, hogy ki volt ott tegnap, mert a fia egyre csak azt hajtogatja, hogy azt a lányt vegyem el feleségül, aki tegnap ott volt. Piroska néniék mondták, hogy Valki Rozika volt itt. Piroska néni Rózának volt a nagynénje. Róza ott lakott náluk. Ő lett az örökös.

Ferenc hazament és üzent anyámért, hogy jöjjön el hozzá, mert beszélni akar vele. Anyám el is ment. Ferenc azzal bízta meg anyámat, hogy menjen be Kerekes ügyvédékhez és mondja meg nekem, hogy el akar engem venni feleségül és adjon választ, hogy hozzám jön e. Anyám be is jött és ezeket elmondta nekem. Meg is kérdezte, hogy hozzámegyek-e? Én azt mondtam neki, hogy anyám én nem tudok erre semmi választ adni. Nekem ezen el kell gondolkodnom. Úgy gondoltam, hogy hazajövök és megbeszéljük a dolgokat. Úgy is történt, hogy hazajöttem és megbeszéltem Ferenccel, hogy hozzámegyek, de még most nem tudok férjhez menni, mert még nem nincs meg a stafírungom, még hiányosak ezért nekem még dolgoznom kell. Pénzt kell keresnem, hogy meg tudjak mindent venni, ami szükséges a férjhez menéshez. Ő erre azt kérdezte, hogy mi hiányzik? Én ami hiányzik, azt megrendelem neked. Azt válaszoltam neki, hogy én akarom az árát kikeresni és én akarom megvenni. Fazekas Ferenc özvegyember volt. Szatócs boltja volt. Felesége halála után, másfél évig volt özvegy. Bakucz Mária volt a felesége. Ferenc a kisfiát egyedül nevelte, mert a Fazekas nagymamája nem vállalta. A Bakucz nagymamát meg a gyermek nem nagyon szerette. Piroska néni gondoskodott róluk. Főzni nem kellett neki, mert Ferenc nagyon finnyás volt. Senki főztjét nem ette meg. Piroska nénivel csak süteményt sütetett a kisgyerekeknek. Ferenc maga főzött szakácskönyvből.
Nagyon sok teher volt rajta. Az üzlet, a gyermek és a háztartás. Ezért megkérdezte tőlem, hogy mennyi ideig kell még dolgoznom ahhoz, hogy megvegyem mindazt, ami a stafírungba kell. Mondtam neki, hogy legalábbis még két hónapot kell, hogy dolgozzak. Ő erre azt válaszolta, hogy kifizeti nekem azt a két hónapi fizetést, csak menjek be Kerekesékhez, ahol szolgáltam és mondjak fel. Ő nem tudta, hogy én már felmondtam Kerekeséknél, azzal a csellel, hogy Balogh Palihoz megyek feleségül.

Igazából azért mondtam fel, mert másik ügyvédhez akartam menni, szolgálni. Hétfőn reggel, amikor visszamentem Kerekesékhez, mondtam a tekintetes asszonynak, hogy csak nem Balogh Palihoz megyek feleségül, hanem Fazekas Ferenchez a boltoshoz. Ezt még a tekintetes asszony is jobbnak látta. Én mondtam neki, hogy ez az egész véletlenül történt.
Édesanyám nem akarta, hogy Fazekas Ferenchez hozzámenjek feleségül. Én meg ezt így láttam jónak. Kerekeséknél letelt a két hét felmondási időm és hazajöttem. Piroska néni, a szomszédasszonyunk még tett is a tűzre anyámnál, mert azt mondta neki, hogy Fazekas Ferenc jó ember, de soha nem fogja neki azt mondani, hogy anyám. Az előző felesége anyjának se mondta. Anyám felvágós családnak ismerte a Fazekas családot. Piroska néni mondására anyám nagyon mérges lett, és teljesen azon volt, hogy ne menjek hozzá Ferenchez. Amikor én Kerekeséktől hazajöttem, Ferenccel mindjárt bementünk Sarkadra a községházára kiiratkozni. Mi akkor Sarkadhoz tartoztunk, mert akkor Meggyes Sarkad része volt. Mondtam anyámnak, hogy már nem cirkuszolok, mert már ki vagyunk iratkozva. Azzal nyugtattam anyámat, hogy ha ő nem mondja édesanyámnak, hogy anyám, akkor én sem mondom az ő anyjának, hogy anyám és az apjának sem, hogy apám. Erre anyám egy kicsit lehiggadt. Az volt a kérése, hogy ha megyünk Sarkadra esküdni, akkor a papnál is esküdjünk meg és hozzunk róla egy lepecsételt írást. Mondtam Ferencnek, hogy anyámnak mi az óhaja. Ha ebbe beleegyezik, akkor jó, de ha nem akkor nem tudok hozzámenni feleségül. Ezt a feltételt Ferenc elvállalta és még az igazolást is megkérte a paptól.   

Esküvő

Az esküvő előtti napon Ferenc disznót vágatott. Akkor reggel, amikor mentünk esküdni, egy nagy szál kolbászt adott Piroska néninek, hogy délre mire hazajövünk, süsse meg. 1932. január 4.-én esküdtünk. Nagy havazás volt. Durkó Sándor nagybátyám vitt be szánkóval bennünket Sarkadra. Az esküvői tanúm a nagybátyám volt és egy irodai dolgozó. A városházáról átmentünk a lelkészi hivatalba, ott is megesküdtünk és adta is a pap az igazolást. Onnan mentünk egy zsidó céghez, egy nagy lerakathoz és bevásároltunk. Amikor onnan eljöttünk, a zsidó felesége telefonált Kerekes ügyvédékhez, hogy most esküdött a szobalányuk. Amikor hazaérkeztünk, Piroska néni hozta azt a finom sült kolbászt. Szépen megterítve az ebédhez. Amikor az ebédhez akartunk ülni, kopogtattak. Ferenc ajtót nyitott. Két finánc lépett be az ajtón. Mondta nekik Ferenc, hogy kerüljenek belül. Be is jöttek. Sok szerencsét, boldogságot kívántak nekünk és együtt ebédeltünk. Nem tudtuk, hogy mért jöttek. Azért, hogy kíváncsiak voltak az esküvőre, vagy azért, hogy a bolt ajtóra ki volt írva, hogy esküvő miatt zárva. A bolt bezárását mindig jelenteni kellett a fináncoknak. Ez a trafik árú miatt volt. Együtt ettünk, ittunk a fináncokkal. Ilyen kis zártkörű esküvő volt. Amikor megebédeltünk, Piroska néni feltűzte a hajamat kontyba, és azt mondta, most már asszony vagy Fazekas Ferencné.
Ezek után a fináncok elmentek. Ferenc megkérdezte tőlük, hogy szemlész úr kinyissam-e a boltot? Ők azt a feleletet adták, hogy ahogy akarja. Nem nyitottunk ki. Másnap reggel Ferenc kinyitott, de én szégyelltem kimenni a boltba. Jöttek a vásárlók. Talán még többen, mint máskor. Kérdezték, hogy hol van Rozika? Hol van az új asszony? Ferenc mondta, hogy dolga van most nem ér rá. Amikor elcsendesedett minden az esküvő körül, akkor mondta Ferenc, hogy mennyi irigyem volt. Volt, aki azt mondta, hogy nem tudok számolni. Hol tanulta volna meg, mikor mindig a határon volt?
Vissza is emlékeztem, hogy amikor még nem esküdtünk meg, egy este hozott hozzánk 99 pengőt. Azt énvelem kettesével megszámoltatta, de a kilencvenkilencediknek nem volt párja. Kérdeztem tőle, hogy miért kellett nekem ezt a pénzt megszámolnom? Mosolyogva azt felelte, hogy az irigység, hogy azt mondta, hogy nem tudsz számolni. Igaz, hogy ceruzával nem tudtam számolni, de fejből igen. Később megtanultam ceruzával is számolni, mert a férjem megtanított. Elég hamar megtanultam. Pár nap múlva bemertem menni a boltba. Az, aki jött vásárolni és az, aki a legnagyobb irigyem volt, az hízelgett nekem a legjobban. Mondta is Ferenc, hogy hogy tud egy ember ilyen kétszínű lenni. Az irigység miatt, midőtt még hozzá nem mentem, mindig megbizonyosodott róla, hogy igaz-e amit mondanak, hogy sok mindent nem tudok. Volt amikor elhívott és kitett nekem egy kiló élesztőt, hogy mérjem ki 3 és 5 dekánként. Ezt is pontosan megcsináltam, mint a pénzszámolást. Akkor még nem tudtam, hogy bégázzák ellenem Ferencet. Amíg össze nem házasodtunk is én intéztem az ügyeit, a postákat. Ha üzent értem, akkor elszaladtam, és ha menni kellett a postára, és ha nem úgy voltam öltözve, akkor mondta, válasszak a boltba egy kötényt magamnak, és az már az enyém is maradt. Egyszer egy nagyon szép pettyes kötényt választottam.

Miután kiiratkoztunk, attól fogva a kisgyerek mindig ott aludt nálunk. Nagyon szerettem. Úgy éreztem vele, mintha a családunkba született volt. Kedves kisfiú volt, és jó szófogadó. Ő is nagyon szeretett engem. Egyszer egy nagy seb keletkezett a lába élén. Orvos is kezelte, de sehogyan sem akart a seb begyógyulni. Az orvos még azt is kérdezte, hogy az anyja milyen betegségben halt meg. Már pontosan nem emlékszem, azt hiszem, hogy a tüdejének volt baja, abba halt bele. A gyerek lábának semmilyen gyógyszer nem használt. Már nem tudtam mit tegyek vele. Hogy semmi gyógyszer nem használt neki, magam kezdtem el kezelni. Reggel, délben, este jó meleg vízzel lemostam és bekentem Caola krémmel. Harmadnapra már gyönyörű szépen el kezdett gyógyulni. Egy hét múlva meg is gyógyult. Megtudtuk végre, hogy mitől volt a nagy seb a lábán. Akkor tanult biciklizni és mindig beverte a lábát. Mindig ugyanazon a helyen és ezért keletkezett a nagy seb.

Harmadik osztályos lehetett, amikor fogalmazást kellett nekik írni anyák napjára. Azt írta a fogalmazásban, hogy az én édesanyám meghalt, de lett nekem egy jószívű nevelőanyám. Mikor beteg voltam orvoshoz vitt és ápolt pont. Áldja meg őt a Jóisten és éljen sokáig!

Én úgy neveltem a kis Ferit, ahogy az én szüleim neveltek engem. Sehova nem ment úgy el, hogy meg ne kérdezte volna, hogy elmehet-e. Egyébként nagyon eleven gyerek volt. Egyszer felmászott a ház tetejére. Amikor megláttuk, ijedségünkben majd összeestünk. Szólt nekünk valaki, hogy menjünk ki, mert a gyerek a háztetőn van. Mondták, hogy nehogy rákiáltsunk, mert akkor megijed és leesik. Csak szépen szóljunk neki, hogy jöjjön le. Le is jött. Megmagyaráztuk neki, hogy többet ilyet ne csináljon, mert leesik és meghal. Amikor nagyobbacska lett, az apja azt mondta neki, hogy menjen ki a kertbe és kapálja meg a répát. Ahol két répa van egymás mellett, az egyiket húzza ki. Egy idő múlva én kimentem a kertbe, hogy megnézzem, hogy kapál. Láttam, hogy egyik kezébe a regény, másik kezében meg a kap. Kivágta a sok répát. Félméterenként egyet. Benéztem a disznóólba, hát oda volt bedobálva a rengeteg répa. Amikor a disznóólban megláttam a rengeteg répát, majd elájultam, mert már szép nagyok voltak a cukorrépák. Nagyon sajnáltam, mert addig én kapáltam és most odalett az egész nyári munkám. Bementem és mondtam az apjának, menj ki a kertbe és nézd meg mit csinált a gyerek. Mikor meglátta az apja, felkapott egy lécet és elverte a gyereket. Addig még soha nem kapott ki. Egyszer meg Bakucz Sándor üzent tőle valamit az apja, de ő a barátok miatt elfelejtette átadni az üzenetet. Akkor megint nagyon kikapott az apjától. Nagyon sajnáltam a gyereket, amikor az apja bántotta. Olyankor én elrántottam a gyereket, hogy ne bántsa. Ilyenkor az én kezemre került véletlenül az ütés. Volt, hogy felült az apja motorjára és felült motorozni. Erről mi nem tudtunk. A motort nem tudta leállítani, amíg volt benne benzin. Egyszer csak jött az üzenet, hogy menjen az apja a gyerekért, mert Komádi alatt van és tolja visszafelé a motort. De közben valaki segített rajta, adott neki benzint és hazajött.

Tanulni nem szeretett. Idejárt a meggyesi iskolába. Szőcs Zsozsóka volt a tanítója. Mindig nyújtotta a kezét, jelentkezett, mintha tudta volna a választ a kérdésre. Zsozsóka nem szólította fel, mert azt hitte, hogy tudja. Majd egyszer felszólította, hát Ferenc nem tudta a választ. A tanítónő rájött, hogy a gyerek nem tud semmit. Mi apjával a boltban voltunk és nem figyeltünk a gyerekre, hogy nem tanul. Amikor a tanítónő felfedezte a Feri huncutságát és amikor jött a boltba vásárolni mondta, hogy figyeljünk a gyerekre, mert nem tanul. Ezek után háromszor, négyszer is kikérdezte a leckét, mindaddig, amíg jól meg nem tanulta. Itt előttünk nagy gödör volt, rajta nagy jég, a gyerekek oda jártak csúszkálni. Feri addig nem mehetett ki, amíg a leckét meg nem tanulta. Azért nagyon igyekezett a tanulással, hogy minél hamarabb kimehessen a jégre. Jó esze volt, hamar tanult. Dicsérte is a tanítónő, mert ő lett a legjobb tanuló. Mi nagyon el voltunk foglalva a bolttal. Minden félét árultunk. Ruhaneműt, vegyi árut, élelmiszert, meszet, tüzelőt.

Ferenc sokszor elmesélte nekem, hogy milyen nehéz volt neki másféléven keresztül az üzletben egyedül, és még a kisgyerek is vele volt. Most már te engem felváltottál mondta nekem. Mindenbe beletanított. Beleírta mindenbe, hogy minek mi az ára. Nagyon hamar megtanultam mindent. Akkor aztán rám hagyta az üzletet. Reggelente egy pár óra hosszáig segített, mert akkor nagyobb volt a forgalom. Reggel még a jószágot is meg kellett etetni. Mindig volt öt, hat süldő az ólban. Volt olyan vásárló, aki gabonával fizetett, mert nem volt pénze. Két disznót mindig levágtunk, a többit leadtunk. Baromfi is sok volt, mert szerettem a csirkét költetni.

Amikor már nem kellet, hogy segítsen nekem a boltba, akkor egy kicsit elment kártyázni, meg biliárdozni, hogy egy kissé kikapcsolódjon. Nem bántam, hogy ment, mert szüksége volt egy kis kikapcsolódásra. 10 óra körül már csak csellengtek a boltba, így hozzá tudtam fogni az ebédfőzéshez. Este 10 órakor zártunk be, mert a trafik miatt nem volt szabad hamarabb bezárni. A trafik árunak kellett, hogy kelljen, ez szabály írta elő. Este, amikor 10 órakor bezártunk, akkor készítettem elő másnapra az ebédhez valót. Olyankor gyúrtam meg a tésztát, hogy másnap csak befőzzem. Egy kis levest munka mellett is meg tudtam főzni. Húst és kolbászt is árultunk. A hentesárut Stébertől hordtuk a boltba.



A pereskedés

Egyszer pletykaság miatt bíróságra kerültem. A faluba előadásos bál volt és az erre való fiatalasszonyok elmentek az előadásra és ott maradtak a bálra is. Czeglédi Mihályné Maléth Sanyival kint bujkáltak a sötétben és ezt az asszonyok észrevették. Másnap, hétfőn nálunk az üzletben az asszonyok ezt kitárgyalták. Marcsó Piroska is ott volt. Amikor elmúlt a pletykálkodás, Marcsó Piroska elszaladt Czeglédinéhez elmondani, hogy mit beszéltek az asszonyok a boltban. Czeglédi Mihályné mindjárt odaszaladt a boltba és azt kérdezte tőlem, hogy mit beszéltek róla az asszonyok. Én azt mondtam neki, hogy nem tudom, hogy mit beszéltek, mert nem figyeltem oda, a dolgomat végeztem. Erre ő dühösen rám szólt és mondta, hogy de igen maga mindent hallott és mondjon el nekem mindent. Erre én begerjedtem és azt mondtam neki, hogy nem vagyok én köteles magának elmondani, hogy mit beszéltek róla. Erre haragjában azt vágta hozzám, hogy magát meg Deák Jani használja. Ekkor kovács Jani bácsi meg Hajdóné beléptek a boltba és ők ezt hallották. Jani bácsi mindjárt mondta, hogy jelentsd be, én leszek a tanúd. Hajdú Gáborné meg azt mondta, hogy én meg a másik tanúd leszek. Mi tudjuk, hogy ez nem igaz. Deák Jani haragszik rád, mert nem mentél hozzá feleségül. Amikor Ferenc hazajött elmondtam neki, hogy mi történt. Ő is azt mondta, hogy jelentsem be. Be is jelentettem Kerekes ügyvédnél. Másnap azt tárgyalták az üzletben, hogy hogy mert ilyet mondani ez a Czeglédiné. Erre én azt mondtam, hogy hát ige nem vagyok én olyan síkos seggű. mint ő. Ekkor megint itt volt a boltba Marcsó Piroska és Kiss Mari is. Amikor ezt mondtam ők jót nevettek. Mari átment a kocsmába Nyíkosi Irénhez és amikor bement elnevette magát és mondta, hogy olyan jót nevettünk a boltban, mert Rozika mondta, hogy nem olyan síkos seggű, mint Czeglédiné. Marcsó Piros megint elment Czeglédinéhez, és elmondta neki, hogy mit mondtam. Erre fel ő is feljelentett engem. Amikor megtudtam, hogy feljelentett, rögtön bementem Kerekes ügyvédhez, hogy megkérdezzem, hogy amit mondtam törvénybe ütköző dolog-e. Kerekes ügyvéd azt mondta, hogy ne félj, még engem látsz.

Először az én tárgyalásom volt. Lovas kocsival mentünk Sarkadra a tárgyalásra, vittem a tanukat is. Amikor beérkeztünk a tárgyalóterembe már mindenki ott volt. Kerekes ügyvéd megkérdezte tőlem, hogy ismerem-e a Láng bíró urat. Én mondtam, hogy nem ismerem. Mondta, hogy dehogy nem ismered, hát amikor nálunk ebédelt, mindig káposztástésztát kellett neki főzni. A tárgyalás úgy ért véget, hogy Czeglédi Mihálynét csúnyán megbüntették. Amikor vége lett a tárgyalásnak, a járásbíró azt mondta, hogy Fazekas Ferencné maradjon bent. Én bent maradtam, ő odalépett hozzám és megcsókolta a homlokomat. Én nagyon meglepődtem. Azt mondta nekem, hogy legyek vele jóban és pénteken menjek be hozzá. Én nagyon feszült lettem, hogy hogy mondhat egy járásbíró nekem ilyet, amikor soha nem beszéltem vele. Mondtam neki, hogy járásbíró úr nem tehet én ilyet, nekem férjem van. Lépkedtem azt ajtó fele és mondtam neki, hogy minden jót kívánok. Lehet, hogy ő jelentkezett énrám, de én nem emlékeztem rá egyáltalán. Még akkor sem tudtam szóhoz jutni, amikor kimentem az asszonyokhoz a kocsihoz. Azon töprengtem, hogy amikor lesz majd a Czeglédiné feljelentése miatt a tárgyalás, majd engem ott megbüntet, mert visszautasítottam. Kérdezték az asszonyok mi van velem, hogy úgy le vagyok hangolva. Mondtam, hogy nagyon elfáradtam és álmos is vagyok. Tettem magam, hogy alszok, csak az asszonyok ne szóljanak hozzám. Ők egész úton a tárgyalásról beszéltek.

Amikor hazajöttem Ferenc is mindjárt meglátta, hogy valami baj van. Kérdezte, hogy mi hogy ért véget a tárgyalás. Mondtam neki, hogy Czeglédinét nagyon megbüntették. De látta rajtam, hogy valami bajom van, és tovább faggatott. Én meg csak mondtam, hogy semmi bajom sincs. Erre ő nagyon begurult, mérges lett, hogy miért nem mondom meg, hogy mi a bajom. Erre már mondtam neki, hogy megmondanám, de szégyellem. Azt mondta, hogy miért szégyelleném tőle. Hát elmondtam neki, hogy mit akart a járásbíró. Erre ő elkezdte szidni a járásbírót az anyjával, és mondta, hogy majd elbánok én vele. Kérdeztem tőle, hogy hogy bánsz el vele. Azt mondta kiteteti az állásából. Kérdeztem, hogy hogy teteted ki az állásából. Mondta, hogy írok a te nevedben egy levelet. Megkérdeztem, hogy mit ír neki. Mondta, hogy a te nevedben megkérdezem tőle, hogy találkozzunk-e pénteken. Pista öcséddel küldöm a levelet és beleírom, hogy azért küldöm az öcsémmel a levelet, hogy más kezébe ne kerüljön. Azt fogom kérni tőle, hogy egy lepecsételt levélben közölje, hogy hova menjek pénteken.
Én mondtam Ferencnek, hogy addig ne írjon, amíg Czeglédiné tárgyalása meg nem lesz. Ha nem megyek pénteken, akkor biztos nagyon meg fog büntetni. Azt mondta, ő már holnap megírja a levelet. Mondtam neki, hogy írjad, de én a tárgyalásra nem megyek el. Majd fizesd ki a büntetést is, meg a tárgyalási költséget is. Ekkor bánatomban bementem a szobába lepihenni, mert rettenetesen ki voltam fáradva. Ferenc azt mondta, ne idegesítsd magad, nem írok én neki, írjon a nyavaja.

Elkezdődött a Czeglédiné tárgyalása. Az én ügyvédem mondta Czeglédinének, hogy amit Fazekas Ferencné mondott, az nem olyan törvénybe ütköző. Ha valaki olyan helyen jár, hogy síkos és elesik, arra szokták mondani, síkos. Az ügyvéd mondta neki, hogy békülünk ki. Czeglédiné mondta, hogy ő ki akar békülni. Nem akar Fazekasnéval haragba lenni, mert oda jár vásárolni.

A boltok története

A meggyesi boltunk mellé Gellén Sándorral közösen megvettük a falu központjában a boltot, ahol most a Námerné féle bolt van. Így volt egy saját boltunk és volt egy közös Gellén Sándorral. Így a nagykereskedőktől nagy tételben tudtunk vásárolni és olcsóbban. Itthon is olcsóbban tudtuk az árut eladni. Emiatt igen megnőtt a bolt forgalma. Egyre többet kellett dolgozni. A közös boltot úgy működtettük, hogy három napot Gellén, három napot Ferenc dolgozott benne. Gellének a saját boltja kint volt a Petőfi és a Rákóczi utca sarkán. Amikor Gellén volt a közös boltban, akkor neki a lányai segítettek. Amikor Ferenc volt a soros, akkor Juliska testvéremet fogadtuk meg kisegítőnek. Juliska itthon nekem is segített. Mindig igyekeztem délre megfőzni az ebédet, mert Juliska vitte a közös boltba Ferencnek az ételt.

Egyszer a leves mellé tejberizst főztem. A keserűsó és a kristálycukor a pult alatt közel volt egymáshoz. Nagyon siettem és véletlenül nem a cukorba nyúltam, hogy meghintsem a rizst, hanem a keserűsóval szórtam be. Juliskánk visszahozta a rizst és mondta, hogy ezt nem lehet megenni, mert keserű. Akkor jöttem rá, hogy cukor helyett keserűsóval szórtam be a tejberizst

Kalandos árú beszerzések

Nekem nagyon nehéz dolgom volt, mert szenet és meszet is árultunk, amit az udvaron tároltunk. Ha valaki meszet akart venni, akkor a boltot be kellett zárnom, mert a meszet az udvaron mértem és adtam ki.

A szenet Sarkadról szállítottuk ki lovas kocsival. Egyik esetben, amikor én mentem a szénért, két munkás adta ki a szenet. Úgy mérték, hogy egy vesszőkosárral volt egy fél mázsa. A kosár akkor nagy volt, hogy éppen egy fél mázsa fért bele. Ahogy öntötték a kocsira a szenet, egyszer csak mondták, hogy megvannak. Nem gondolták, hogy én is számolom a kosarakat. Egy mázsával be akartak csapni. Öt mázsát kértem és mondtam nekik, hogy ez még csak négy mázsa. Azt mondtam nekik, hogy ha nem mérik vissza a szenet, akkor én otthon két tanú előtt lemérem a szenet és majd lássák meg a következményét. Rögtön rátették az egy mázsa szenet.

Amikor nem lehetett meszet kapni, akkor Nagyszalontára jártunk mészért. Mindig én mentem áruért. Ekkor volt a zsidóüldözés. A cégnek a vezetője elpanaszolta nekem, hogy a feleségét gázkamrába vitték. Nagyon sajnáltam az embert, mert nagyon sírt. Ami árut itt nem kaptunk meg, azért Nagyváradra mentünk. Szőke Péter keresztapám volt a fuvarosunk. Ez így ment egy jó ideig. Egyszer négyen Dunainé, Fábián Béla meg a szövetkezeti boltos utoljára maradtunk a vásárlással. A többiek már elindultak haza Magyarországra. Őket, akik már elindultak az útban elfogták és elkobozták tőlük az árut. Minket behajtottak a Fekete Sas alá. Vártuk, hogy mi lesz, miért kellett nekünk ide jönnünk. Egyszer én meguntam a várást és idegesen mondtam, hogy menjünk a kapitányságra. Mind a négyen elindultunk a kapitányságra. Amikor odamentünk egyik sem mert szólni egy szót sem. Aztán én elkezdtem mondani, hogy miért kellett nekünk a Fekete Sas alá menni, miért nem mehettünk haza. Azt mondták, hogy azért, mert az árut nem szabad innen elvinni. Akkor én mondtam, hogy hogy nem szabad, mi kifizettük annak az árát. Azt mondták, akkor sem vihetik el az árut. Hárman voltak az irodában. Ekkor én nagyon felcsattantam ez egyenesen rablás. Ekkor elcsendesedtek és azt mondták, hogy elvihetik az árut, de ha legközelebb jönnek, akkor hozzanak tejet, tejfölt, vajat meg tojást. Először engem kérdeztek, hogy miből mennyit tudok vinni. Mondtam, hogy vajat két kilót, túrót három kilót, tejfölt három litert és 80 tojást. Ők ezt lejegyezték. Mindenki azt mondta, hogy ők is ennyit hoznak. Ezután kértünk egy pecsétes igazolást, amit magyarul és oroszul is írjanak le és pecsételjék le, hogy ne bántsanak bennünket az úton. Ott volt a baj, hogy a nő amikor elment, elzárta a pecsétet. Mondták, hogy nem tudnak hazamenni, mert a fiók be van zárva, elvitte a nő a kulcsot. Ekkor súgta nekem Dunainé, hogy magának nagy a melle, mondja, hogy szoptat, haza kell mennie a gyermekhez. Mondtam is rögtön, hogy jaj én gyereket szoptatok, nagyon tele van a mellem. Gondoltam, hátha csinálnak valamit. Mondták, hogy nem tehetünk semmit, mert nem tudják lepecsételni. Volt ott egy olyan hely, ahol az ilyen emberek le tudtak telepedni. Ez a hely egy református özvegyasszonynál volt. Neki nagy portája volt, nagy istállóval. A Fekete Sas alól odahajtottunk. Már ott felismertem egy sarkadi embert, Vincét ő már ott volt egy nővel. Ő tárkocsival járt, úgy árulta a lekvárt meg ilyesmit. A tárkocsi üres volt, ő akkor ment oda, másnap akart vásárolni. A nő nem a felesége volt. A háziasszonynak gyönyörű nagy háza volt. Kint ült a lépcsőn, én meg nézelődtem. Odahívott, hogy beszélgessünk. Kérdeztem tőle, hogy nem félt-e ott egyedül, mikor az oroszok bejöttek. Azt mondta. hogy nem félt. Senki meg nem bántotta egy szóval sem, pedig sokan jöttek mentek ott. Ő csak azt látta, hogy az oroszok mit műveltek a lányokkal. Szegény lányok másztak át a kerítésen és az oroszok rángatták őket le onnan. Amikor alkonyodni kezdett mondtam, hogy megyek most már a társaságomba. Azt mondta ne menjek, aludjak ott nála. Ő a nagyszobában aludt, én meg egy kisebb szobába egy szép régimódi díványon. Reggel a kapitányságon megkaptuk az igazolást és eljöttünk haza. Többet nem mentünk Nagyváradra. Várhatták a vajat, meg amit megígértünk.
Itthon nagy volt a bánat. Nem tudták hol vagyunk. Miért nem jöttünk este Haza. Hallották, hogy a többieket kirabolták.


Majd egyszer, később Gellénnével elmentünk Nagyváradra. Tojást vittünk eladni. Vittünk vagy 300-at. Amikor Nagyváradon kiszálltunk a vonatból, egy nagy kapu alatt kellett átmenni. Rengeteg ember volt. Én átmentem a kapun és lassan ballagtam, vártam Gellénét, mert ő lemaradt tőlem. Egyszer csak jött utánam üres kaskával. Amikor utolért, kérdeztem tőle, hogy maga már eladta a tojást? Nagyon bánatosan mondta, hogy elkobozták tőle. Mindenkitől elkobozták, akit csak a nagykapu alatt értek. Nagyon sajnáltam, de én meg már attól féltem, hogy éntőlem meg Nagyváradon veszik el a tojást. Amikor beértünk a városba, mondtam Gellénnének, hogy hogy megkerülöm a Fekete-sast. A másik oldalon megyek be, ott nem járnak olyan sokan. Ahogy mentem, hát a házból kijött egy rendőr. Rögtön belém szaladt az ideg. Gondoltam az én tojásomnak is vége. A rendőr megkérdezte, hogy mit viszek. Mondtam neki, hogy tojást. Behívott rögtön az irodájába. Amikor bementem kiolvasott a kosárból hatvan tojást és maximális áron kifizette. Nagyváradon feketén árultuk a tojást és még egyszer annyit kaptunk érte, mint itthon Magyarországon. Nagyváradon a tojásokat a zsidók vették meg. A megmaradt tojást elvittem a zsidókhoz. Nem vette el tőlem a rendőr. A tojás árából, meg még amit pénzt vittem magammal egy zsák használt ruhát vettem. Amikor hazajöttem, a ruhát a zsákból kiöntöttem a gangon és szortíroztam. Amikor szedtem széjjel, volt benne egy gyönyörű barackvirágszínű delin ruha. Olyan tizennégy éves lányra való volt. Kiterítettem a ruhát az ágy tetejére. Ahogy gyönyörködtem a ruhában, hát egyszer csak látom, hogy az ágyterítőn mászik a tetű. A ruhát rögtön lekaptam az ágyról, meg a tetűt is és kivittem. Nagyon megijedtem. Még egyszer átvizsgáltam az ágy tetejét, hogy nincs e rajta még tetű, de nem volt több. Az az egy ruha tele volt tetűvel. Szóltam Ferencnek, hogy jöjjön gyorsan, nézze meg mi ez. Az én uram azt mondta, hogy mosófazékban főzzem ki a ruhát. Ki is főztem, de a ruha színe elment. Nem maradt meg olyan szépnek, mint volt. Nem tudom, hogy a tetű az anyagot szerette-e, vagy a színét, hogy úgy tele volt.
Ezt a ruhát, amikor Fazekas Rózsi meglátta, rögtön megvette a lányának. A többi ruhát mind átnéztem, de egyikben sem volt tetű. A góréba kihúztam egy nadrágot, oda teregettem a ruhákat, onnan árultam. A használt ruha nagyon kelendő volt. Nem mondtam el senkinek, hogy volt a csomagban egy tetves ruha.
A használt ruhát Nagyváradról hordtam árulni. Alig várták, hogy hazajöjjek és már vették is a ruhákat.

Ezek után tojást nem vittem, csak pénzt, úgy vettem a használtruhát. Itthon a ruhák mindig gyorsan elkeltek.

Budapestre is jártam ruháért. Oda nem nagyon szerettem menni, mert nem nagyon voltam járatos. Samu Kiss Juliska mondta, hogy majd ő megmutatja, hogy Budapesten hol a piac. El is mentem vele, és amikor a Keletiben kiszálltunk, csak annyit mondott, hogy erre menjél, aztán jobbra és ott a piac, és otthagyott engem. Én egy kicsit meglepődtem, hogy ez a Juliska nem vezetett-e félre engem. Elindultam, és úgy volt, ahogy mondta. Meg is találtam a piacot. Nagyon nagy piac volt. Be is vásároltam egy fél zsák ruhát.

Én nem tudtam, hogy mi az a razzia. Egyszer csak egy nagy razzia történt. Rendőrök is voltak a piacon. A rendőrök zavarták le a piacról az árusokat. Én pontosan ekkor nézegettem egy kis pulóvert, és amikor ránéztem volna az asszonyra, hogy mennyiért adja a pulóvert, az asszony eltűnt. A pulóver a kezemben maradt. Ez a piac a Teleki téren volt. Az asszonyt nem láttam sehol. A pulóvert a zsákba tettem, körülnéztem, hát egyedül maradtam a piacon. Ott álltam egyhelyben azt figyeltem, hogy az asszony nem vár-e valahol engem. Az asszonyt nem láttam sehol, de jött egy rendőr. Azt mondja nekem a rendőr, hogy jöjjön csak. Megyek-megyek utána egy darabig és egyszer csak mondom neki, biztos úr, miért kell nekem menni és hova. Akkor megálltunk és azt mondta, hogy azért kell mennem, mert árultam. Mondtam neki, hogy én nem árultam, én vidékről jöttem vásárolni. Nem akarta lehinni. Mondtam neki, hogy tessék elhinni, itt van a bőröndben az ennivaló. Ezek után elhitte. Ekkor azt mondta el is mehetek. Amikor kiértem az útra, jött egy parasztviselkedésű asszony, és mondja nekem, hogy látom maga vásárolt. Nekem is van otthon eladó ruha a házamnál, jöjjön el. Rálettem, de azt mondtam neki, hogy úgy megyek el, ha nem messze van, mert én nem vagyok itt járatos. Mutatta az utcát, nem volt messze. Az utca eleje a piactérről nyílt. Mondtam neki, csak úgy megyek, ha nem kell másfelé térni, csak ha abba az utcába megyünk. Mentünk-mentünk, már jól behaladtunk az utcába, mikor megkérdeztem tőle, hogy meddig megyünk még. Mondta, hogy már csak egy villanykaró hosszat kell menni és ott lakik. Be is mentünk egy nagy kapu alatt és ott volt balra a lakása. Amikor bementünk a lakásba, a konyhába mentünk és rögtön bezárta utánunk az ajtót. Egy nagy kövér cigány asszony ott mosott az ajtóhoz közel a pince tetején. Amikor bementünk, azt mondta az asszony, hogy na jöjjön utánam. Én azt mondtam, hogy nem megyek. Én az ajtóba maradtam, mindjárt ott ahol bementünk. Azt figyeltem, hogy ha a cigányasszony jön felém, akkor én kiriglizem az ajtót és jövök el onnan. Nagy sokára előjött az asszony, négy férfiinget hozott egy kis bőröndben. Amikor megláttam, még közel sem engedtem az asszonyt magamhoz, mondtam neki, hogy én nem ilyet akarok venni. Rögtön kirigliztem az ajtót és eljöttem onnan. Nagyon féltem, mert gondoltam, hogy ezek nem jó úton járnak. Nem tudom, hogy jöttem el. Talán még nem is köszöntem. Azért féltem annyira, mert mesélték nekem, hogy amikor építkeztek Pesten, embercsontokat találtak a pincében. Amikor a pince tetején megláttam a cigányasszonyt, rögtön ez jutott eszembe. Ha ezt nem hallottam volna, akkor az asszonnyal bementem volna a szobába és ki tudja mit csináltak volna velem. Biztosan elvették volna a pénzem és belelöktek volna a pincébe.  

Ferenc fiam kalandjai:

Ferenc fiam Pesten volt katona. Üzente, hogy menjünk hozzá látogatni, vigyünk neki ennivalót. Amikor ő a katonaságtól szabadnapot kapott, akkor Ilyésékhez ment. Ekkor volt a cserevilág. Vitték az emberek Pestre az élelmet és cserébe ruhaneműt kaptak. Én amikor mentem, csak Ferencnek vittem ennivalót. Eladásra csak egy pár tyúkot vittem, hogy az útiköltségem jöjjön vissza. A tyúk olyan olcsó volt a piacon, hogy mondtam Ferinek, vigyük a tyúkot vissza Ilyésékhez és majd közösen megeszitek.

A Pestre való utazgatás elég körülményes volt. Azt mondták a vonaton, hogy Kőbányán le kell szállni, mert a Keletiben elkobozzák tőlünk az élelmet. Egyszer nagyon megjártam. Ahogy leszálltunk kőbányán, átmentünk a nagy hídon, ott állt a villamos és a sok emberrel rögtön megtelt. Este volt már, égtek a villanyok. Csak én maradtam le a villamosról, meg Serfőző Sanyi. Én akkor Katóval terhes voltam. Gyalog mentünk be a Keletibe. Nagyon féltünk. Serfőző Sanyi erős ember volt, mégis félt. Nagyon sokáig mentünk, mert Kőbánya nagyon messze volt Ilyésékhez. Ahogy mentünk, a kapuk alatt orosz katonák szundikáltak. Nagyon csendben mentünk, hogy észre ne vegyenek bennünket, nagy feszültségben voltunk. Amikor megérkeztünk Ilyésékhez, olyan fáradtak voltunk, hogy nem tudtuk volna magunkat kipihenni. Ferus nagyon örült, amikor meglátott bennünket. Nem tudott örömében mit csinálni.

A tyúkot nem adta el sosem. Ilyésékhez sem vitte el Feri, mert azt mondta, hogy ő ott nem sokat eszik belőle. Ferinek volt két német nő ismerőse és azt mondta, hogy inkább oda visszük el a tyúkot. Azt mondta Feri, hogy anyu megyünk egy német családhoz, annak adjuk el a tyúkot, az megfizet érte. Két nő volt csak, mert német üldözés volt és a két nőnek a férjét elvitték. Feri már akkor is bejáratos volt hozzájuk, amikor a férjük élt. El is mentünk oda. Már a piacon beledagadt a cipőbe a lábam. Vettünk egy egyiptomi szandált, abba mentem tovább. Egy darabig mezítláb mentem, míg rá nem találtunk a cipőre. Beérkeztünk a két német asszonyhoz! A két asszony testvérek voltak. Az egyik tudott magyarul, a másik egy szót sem. Amikor megláttak, nagyon megörültek. Amelyik tudott magyarul azt mondta, hogy Feri mennyire hasonlít az anyukájára. Én elszóltam magam, hogy nem a saját fiam, csak én neveltem kicsi kora óta. Amikor eljöttünk mondta Feri, hogy anyukám nem kellett volna mondani, hogy nem vagyok az édes gyereke. Mondtam, jajj kisfiam úgy kicsúszott a számon. Mai napig is nagyon bánt, hogy mondtam, mert Ferinek rosszul esett. Én csak azért mondtam, mert azt mondták, hasonlít rám. Úgy jártam utána, még akkor is amikor katona volt, mintha az édes gyerekem lett volna.

A német nők nagyon megfizettek. Sok mindent kaptam tőlük. Lila selyem liberín anyagot, gyócsot, pelenkákat, lepedőket. Nagyon gazdagok voltak. Mondták, hogy menjek máskor is. Hazafelé egy hátizsák tele volt a hátamon. Feri sok olvasnivalót is küldött az apjának, azt is cipeltem. A vonatról Csabán szálltunk le. Dobozon át Csákszigeten keresztül gyalog jöttünk haza. Nem tudom, hogy miért, csak mindenki ott szállt le és én meg jöttem a tömeggel.

A Feri fiammal és az emberemmel is volt egy kis gond. Én akartam, hogy gyerekem legyen, de az emberem nem akarta. Azt mondta, hogy van. Én azt mondtam, hogy nekem is kell gyerek. Feri fiam meg azt mondta, hogy ha megszületik a gyerek, megöli. Az volt a helyzet, hogy a Feri gyereket felbégázta a Bakucz nagyanyja, hogyha másik gyerek lesz, akkor nem az övé lesz a bolt meg a vagyon. A Bakucz nagyanyja valahol a faluban találkozott a gyerekkel és elmondta neki, hogy terhes vagyok. Amikor hazajött, a gyerek nagyon mogorva volt és kérdeztem, hogy mi a baja. Azt mondta, hogy ha megszületik a gyerek, akkor megöli. Alig tudtam neki megmagyarázni, hogy milyen jó lesz, ha lesz neki kistestvére. Valahogy meg tudtam a gyereket nyugtatni.

1936-ban megszületett Sanyi fiam. Kórházban szültem. Nagyon nehezen lett. Egy kocsi látogató jött hozzám. A testvérek meg a szomszédok. A kis Feri gyereket is hozták. Mindenki tudta, hogy mit mondott a gyerek, hogy megöli a picit, ha megszületik. Mindenki a gyereket figyelte, hogy hogy fogadja a kis Sanyikát, ha meglátja. Odament Feri a kisgyerekhez és megpuszilta. Mindenki látta, hogy Feri örül a kisgyereknek. Sanyika 3,6 kg-mal született. A két fiú hasonlított egymásra. Később is nagyon szerették egymást. Amikor Sanyi megszületett Feri 10 éves volt. Házasságkötésünk után Sanyi fiam 4 évre született Gyulán a Kórházban. Az orvosok fogóval vették el a gyereket. Sanyinak a fején mindig meglátszott a fogónak a helye. A kórházban az ágyam véginél volt a gyerekágy, abban volt a kisgyerek. Éjszaka nagyon sírt. Gondoltam, hogy éhes és megszoptattam. Valahogy a nővérek egyszer észrevették, hogy szoptatom a gyereket éjszaka és megdorgáltak érte. Azt mondták ilyet nem szabad csinálni. Úgy megszenvedtem a szülésessel, hogy azt mondtam az orvosnak, hogy többé soha nem fogok szülni. Az orvos kezet fogott vele és azt mondta, hogy fogadjunk, hogy egy év múlva újra itt fog feküdni fent a szülőágyon. Sanyi fiam születése után, itthon született meg 9 év múlva, Kati lányom. Az én emberem nem akart, hogy szüljek gyereket és mégis sikerült egy fiú is és egy lány is. Kató lányommal véletlenül lettem terhes. Amikor megszületett, ő lett mindenki kedvence. Az apja úgy szólította, hogy apám lánya. Amikor megszülettek a gyerekek Feri nem foglalkozott a bolttal, hogy öröklik e vagy sem, a testvérei voltak neki a legkedvesebbek.

Amikor Feri kezdett a lányoknak udvarolni sokat csavargott. Egyik nőtől ment a másikhoz. Udvarolt Bakó Angyalkának, Balogh Editnek, Fazekas Esztinek meg Nagy Marikának, aki rendőr volt Sarkadon. Hol az egyikhez ment, hol a másikhoz. Mindig hozta nekem ide őket a házhoz. Egyszer Angyalkát az anyjával együtt hozta. Este megettek egy fél lábas paprikást. Amikor este bezártuk a boltot, meg akartam melegíteni a paprikást, vacsorázzunk, hát a lábas üres volt. Kérdeztem Ferit, hogy hol a paprikás, mondta, hogy megettük.
Rendőr Marikával úgy volt, hogy el is veszi feleségül. Minden nap, amikor Marikának lejárt a munkaideje, Feri motorbiciklivel hozta ki hozzánk. Marika nagyon ügyes lány volt. Amikor itt volt nálunk, nekem mindig segített. Amikor elmentem Sarkadra mészért a lerakatba, mondtam neki, mire hazajövök főzzön vacsorát. Petrezselymes krumplilevest meg mákos tésztát. Szegényke nem merte megmondani, hogy nem tud főzni. Amikor elmentem, akkor apjának megmondta, hogy ő nem tud főzni. Apja elmagyarázta neki, hogy hogy csinálja. Az én emberem tudott főzni, mert amikor özvegy lett ő főzött. Marika nagyon finoman megfőzte a vacsorát. Éppen olyan volt, mint ahogyan én szoktam csinálni. Marika minket már úgy szólított, hogy anyuka, meg apuka.

Egy idő elteltével Feri nem hozta Marikát. Ekkor ment Balogh Edit tanítónőhöz. Majd megkérdeztem tőle, hogy miért hagytad ott Marikát. Nem felelt rá semmit. Többször nem is kérdeztem tőle.

Egyszer egy éjszaka úgy 11-12 óra tájban kopogtattak az ablakon. Kérdeztem, hogy ki az. Mondta a férfi, hogy én vagyok Bátori a taxis. Keresem a fiukat, Ferit. Mondtam, hogy nincs itthon. Kérdezte, hogy hol találom meg. Mondtam neki, hogy igen csak a szőke tanítónőnél van. Kérdezte, hogy hol lakik. Mondtam neki, hogy a Keleti utcában Papp Zsófi néninél. Majd amikor Feri reggel hazajött, kérdeztem tőle, hogy megtalált Bátori az éjszaka. Mondta, hogy meg. Kérdeztem tőle, hogy miért keresett. Azt mondta nem ő keresett, hanem Marika kerestette. Ekkor megkérdeztem tőle, hogy véglegesen otthagyta-e Marikát. Én előbb csak azt gondoltam, hogy összekaptak valamin, azért nem faggattam olyan nagyon. Amikor megtudtam, hogy véglegesen otthagyta ezt a jóravaló lányt, azt mondtam neki, na Feri többé többet egy lányt se hozzál, mert ha idehozod kizavarom. Ezek után Feri felment Pestre. Egy pár hónapja már ott volt, amikor az apja, meg Gellén Sándor felmentek megnézni, hogy mit csinál. Hát ott találták a piactéren, Gellén Gizivel csavarogtak. Mindegyik kért az apjától pénzt kenyérre. Az én uram adott nekik pénzt. Amikor az én uram hazajött, azt kérdeztem tőle, hogy miért nem hoztad haza a gyereket. Mondta apja, hogy itthon lesz az már holnap. Így is volt. Hazajött Ferus. Megbeszéltem az apjával, hogy tegyük be a boltba, hátha megjött már az esze és el tudja már vezetni a boltot. Azt is megbeszéltük, hogy mi úgy megyünk be a boltba, mint vásárló. Ki is fizettük az árut, amit vásároltunk, mint a többi vásárló. Nehogy az legyen, ha hiánya lesz mi hoztuk ki az árut. Apja át is leltározott neki mindent és ő vezette tovább a boltot. Ez így ment olyan hat hónapig. Mi egyáltalán nem figyeltünk Ferire. Megbíztunk benne. Végeztük a ház körüli munkát és a határi munkát kint a földünkön.

Majd Triffa Józsiék a fiukat beküldték vásárolni a boltba. Feri mindjárt azt mondta Józskának, hogy maradjon addig a boltban, amíg ő elvisz egy csomagot a postára. Józska azt válaszolta, hogy nem marad a boltban, inkább elviszi ő a csomagot a postára. Így történt. Másnap Józskának az apja bejött hozzánk, mert a fia elmesélte neki ezt az esetet. Mondta Ferencnek, hogy figyeljenek Ferencre, hogy mit csinál. Feltűnt neki, hogy milyen felelőtlen, idegenre bízta volna a boltot. Mi ezért nem szóltunk Ferinek, egyenlőre hallgattunk. Én minden reggel felsepertem a bolt elejét. Egyik reggel, amikor sepregettem, jött Patkás Irén a boltba a faluból. Amikor odaért, kérdeztem tőle, hogy mit vásárol Irénke. Azt mondta, majd amit kapok. Nekem ez nagyon furcsa felelet volt, mert máskor mindig nyájasan elbeszélgetett. Ekkor én besiette, és a szoba kulcslyukon, amelyik a bolt mellett volt beleselkedtem a boltba. Éppen akkor adott át Feri Irénnek egy olyan két kilogramm súlyú csomagot. Irén azonnal el is ment a csomaggal. Ezt én apjának mindjárt megmondtam. Megbeszéltük apjával, hogy itt az ideje, hogy leleltározzunk. meg is történ a leltározás. 1000 pengő és kiló 17 kg jegyes cukor volt a hiány. Akkor egy kiló só 20 fillér és egy féldeci pálinka is 20 fillér volt. A pénz is nagy baj volt, de a cukor volt a legsúlyosabb, mert a cukorjeggyel el kellett számolni. Azt hitte volna a hatóság, hogy elfeketéztük. Az volt a szerencsénk, hogy volt öt, vagy hat kaptár mézünk és arra kaptunk gyenge cukrot. Azzal etettük a méheket. Ebből tettük helyre a cukorhiányt. Ha a jeggyel nem tudtunk volna elszámolni, apja a börtönbe került volna. Így aztán Feri a lábát a boltba többet be nem tehette.

Feri a bolt melletti szobában aludt. A mi szobánk eggyel feljebb volt. Apja azt az ajtót, amelyik a Feri szobája és a bolt között volt belakatolta. Ez így volt egy darabig. Majd a faluba jártam és bementem Lila Mari ángyomékhoz. Gondoltam, ha már itt járok meglátogatom őket. Ángyom kérdezi tőlem, hogy Feri jár be a boltba, mert azt hallotta, hogy Angyalkát ellátja fűszerrel. Én ezt nem akartam elhinni. Mondtam neki, hogy nem jár be, még az ajtó is be van lakatolva. Október körül elhívtam Apperger Marikát, hogy segítsen bemeszelni Feri szobáját. Kipakoltuk a szobát. Az ágyát bevittük a mi szobánkba, hogy ott aludjon, amíg mi meszelünk. Amikor este a csomagolásból hazajött visszapakolta az ágyát a szobába. Másnap Marika eljött megnézni, hogy milyen lett a meszelés. Marika meglepődött, hogy Feri a frissen meszelt szobába éjszaka visszapakolta az ágyát. Marikának ez gyanús volt. Azt mondta, hogy itt valami van. Megfogta a lakatot nézegette az ajtót. Egyszer csak a lakat a retesszel együtt a Marika kezében marat. Ekkor Lila Marim ángyomnak eszembe jutott a szava. Rájöttünk, hogy éjszaka Feri bejár a boltba. Amikor ezt megtörtént, elmondtuk apjának az esetet. Apja ekkor beszegezte az ajtót, de a lakatot rajtahagyta az ajtón. Így nem tudott tovább bejárni a boltba. Ezek után áthozta az ágyát a mi szobánkba. Ahhoz a fal mellé akarta tenni, ahol ajtó volt a boltra. Én hangosan mondtam neki, hogy nem oda tesszük, hanem a másik oldalfalra. Egy hónapig aludt abban a szobában. Ez idő alatt nem tudott bejárni a boltba. Ekkor arra kérte az apját, hogy adjon neki munkát. Az apja a gumicsizmák árusításával bízta meg. Azzal járta a vásárokat, piacokat. Ennek az árával se tudott az apjának elszámolni. Se csizma nem volt, se pénz. Kérdeztük tőle, hogy mit csináltál. Azt mondta, nem tudja mi lett a pénzzel.

Ezek után megint felment Pestre. Nemsokára hazajött és mondta nekem, hogy anyukám most már megnősülök, megismerkedtem egy Tótkomlósi lánnyal és ezt el is veszem feleségül. Egy hét múlva újra hazajövök és bemutatom anyukáéknak. Én azt mondtam neki, hogy ide nem hozod. Megmondtam neked, hogy ide többet egy lányt sem hozol. Rimánkodott, hogy ezt engedjük meg, mert ezt elveszi feleségül. Én is és az apja is nagyon rátámadtunk, hogy ide ne merje hozni. Egyszer csak hallom, hogy Feri sír a szobában. Nagyon megsajnáltam és az apjával megbeszéltük, hogy még ezt az egy lányt megengedjük, hogy elhozza. Mondta apja, hogy menjek, mondjam meg neki, hogy elhozhatja, de ha ezzel a lánnyal is úgy bánik, mint a többivel, hogy becsapja, akkor még ő sem teheti be többet ebbe a házba. Én ezt így elmondtam Ferinek. Ekkor egy kicsit felvidult és azt mondta, hogy akkor már megyek is a lányért. Megebédelt, felöltözött és elment. Két nap múlva már hozta is Nusit. Amikor megérkezett, apja nem volt itthon. Én az üzletben voltam. Feri megint elment valahova. Nusi, Katókával volt a szobában és beszélgetett a kislánnyal. Kató olyan három, vagy négy éves lehetett. Elmondta Nusinak, hogy mondta anyukám bátyámnak, hogy téged ide ne hozzon. Nusi nagyon bánatos lett és megsértődött. Eljött az ebédidő és én bezártam a boltot. Ekkor fogattuk őket. Addig nem tudtunk beszélgetni, mert nem hagyhattam ott a boltot. Amikor megebédeltünk, Nusi Ferivel bement a Feri szobájába és elpanaszolta neki, hogy mit mondott a kislány. Feri nem merte neki megmondani, hogy én miért mondtam, hogy ide ne hozza a lányt. Nehogy Nusi azt higgye, hogy Feri őt is becsapja. Később Feri meg Nusi átmentek a szomszédba Lila Imréékhez. Ott Nusi elpanaszolta, hogy én nem akartam, hogy ő idejöjjön. Nyikos Irén elmondta neki, hogy mi volt az oka, miért mondtam én azt Ferinek. Elmondta neki, hogy amikor rendőr Marikát otthagyta, akkor meg lett Ferinek mondva, hogy több lányt nem hozhat a házhoz. Irén ezt nekem átadta, de mondta, hogy ő felvilágosította Nusit, hogy miről van szó. Ezek után Nusi is és Feri is megnyugodott. Én mondtam Nusinak, hogy miért lett volna ellene kifogásom, amikor sem őt, sem a családját nem ismerem. Nemsokára meg is esküdtek. Lakodalom nem volt. Én akkor ismerkedtem meg a családdal, amikor a gyűrűt felhúzták. Ekkor vitt el Feri Tótkomlósra. Nusinak az anyja fiatalon meghalt. Nusit a nagynénje nevelte. Esküvő után Keresztúron laktak albérletben, a Keleti utcában. Mi levágtunk nekik egy 130 kg.os disznót. Nusi varrónő volt. A nagynénje vett neki egy új varrógépet. Így éltek itt, amíg fel nem mentek Pestre.
Mi apjával csináltuk tovább a boltot. Nemsokára megszületett a kis Ferkó. Nagyon sokat volt itt nálunk. Amikor még kicsi volt és jöttek érte az anyjáék, nem is akart odamenni hozzájuk. Amikor iskolás volt, itt töltötte a nyarat Keresztúron.                           
   
Ferenc és a szeretője

Az én uram Ferenc, amikor még Sanyikám kicsi volt, eljárt Viziékhez a kocsmába biliárdozni. Ez így ment egy darabig. Addig járt Viziékhez, míg a Vizi lányával szerelmesek lettek egymásba. Úgy kezdődött, hogy bezárkóztak a szobába, hogy Rózsit az én uram tanítja a számlákat rendezni, mert Rózsi apja meghalt. Kérdeztem Ferenctől, hogy miért vagytok Rózsival bezárkózva? Azt mondta, hogy tanítom számlázni és így nem zavar bennünket senki. Én elhittem. Nem is gondoltam arra, hogy az a fiatal lány szerelmes legyen. Egyik este Rózsi eljött hozzánk, hogy vigye be őt az én uram motorral Sarkadra. Ferenc nem vitte be. Mondta neki, hogy nem viszlek el Sarkadra. Én azt mondtam Ferencnek, hogyha nem viszed be Sarkadra, akkor ez a Rózsi nem jön többet hozzánk, a boltba vásárolni. Ekkor gondoltam rá, hogy hogy mer ez a lány egy férfivel este elmenni olyan messzire. Rózsi Ungor Sanyiék akart menni Sarkadra, mert a két család jó barátságban volt egymással. Nagy szerencséje volt Rózsinak, hogy akkor este nem ment be, mert akkor éjjel az Ungor családot meggyilkolták. Ez szerda estéről csütörtök reggelre történt. Csütörtök reggel mentünk a piacra. Ott volt a rengeteg nép. Branya orrvadász volt és a vadat hordta be Ungoréknak. Ungor becsapta, nem fizette ki neki a vadat. Branya éjszaka bement hozzájuk és legyilkolta az embert is és az asszonyt is. A gyerek kimenekült a szobából, szaladt volna ki az utcára, és ahogy mászott volna át a kerítésen, Branya ott lőtte le. Reggel mikor mentünk a piacra a gyerek ott volt a kerítésen letakarva. Két hét múlva fogták el a gyilkost. Kiderült, hogy Vizi Rózsi akkor éjjel ott akart aludni. A rendőrök megkérdezték Branyát, hogy ha a negyedik ember ott lett volna, azt is meggyilkolta volna? Azt mondta, hogy igen, mert ha életben hagyta volna, akkor elárulta volna. Így nagy szerencséje volt Rózsinak, hogy akkor este az én emberem nem vitte be Sarkadra, Ungorékhoz.

Úgy találtak rá a gyilkosra, hogy elment a rendőrség a fegyvercsinálóhoz és megkérdezték tőle, hogy kinek csinált hangfogó puskát. Mondta, hogy Branya Antalnak. Így fogták el. Branyát felakasztották. Nem akasztották volna fel, ha azt mondta volna, hogy a gyereket sajnálja. De azt mondta, hogy nem, sajnálja a gyereket, mert olyan gonosz volt, mint az apja. 

Rózsi csak nem nyugodott, vitette magát Ferenccel motorozni. Mentek Sarkadra és karamboloztak. Beleborultak az árokba. Ferenc a jobb karját ütötte meg. Rózsinak a lába sérült. Ferenc vagy két napig feküdt az ágyban. Rózsi jött látogatni és hozott egy üveg piros bort Ferencnek. Ez aratás környékén volt. Az asszonyok jöttek vissza az ebédvivésből, mert vitték a férjüknek az ebédet a határra, és bejöttek a boltba pihenni meg vásárolni. Volt vagy négy, öt asszony, akik látták, hogy Rózsi jött Ferenchez. Azt kérdezte tőlem Durkó Róza, te bemenjek, kihajtsam onnan? Intettem neki, hogy nem. Nem akartam a cirkuszt csinálni. Itt volt egy óra hosszáig. Majd jött érte az öccse, és mondta neki, hogy menjen haza, mert az anyja nagyon haragszik, őrá hagyta a kocsmát. Így Rózsi elment.

Benciné ángyom ott lakott a Viziék szomszédjában és átjárt hozzájuk segíteni. Majd egyszer eljött hozzám és mondta, hogy ki ne adjak rajta, de megmondja nekem, hogy Ferenc összejött Rózsival. Amikor ebédelnek és megyen Ferenc, akkor Rózsi otthagyja az ebédet, szalad Ferenchez és ugrik fel a motorra.

Egyszer mondta nekem Ferenc, hogy hozok neked segítséget. Idehozom Vizi Rózsit, ő lesz a pénztáros. Ül a kasszában, az nagy segítség lesz neked. Mondtam neki, hogy észnél vagy te? Miért a kasszába ültetnéd? Hogy csúsztasson a zsebébe pénzt? Hozzad takarítani, meg sütni, főzni nekünk. Ezt már nagyon mérgesen mondtam neki. Ettól kezdve mindig veszekedtem rá.

Javulni nem javult Ferenc. Erre elhatároztam, hogy gyűjtök magamnak pénzt és veszek egy házat. Most már nem bíztam benne. Gondoltam, hogy pénzeli is Viziéket. Én mindent eltűrtem, mert tudtam, hogy úgyis végit szakítok. Idővel elég jól kigyűlt a pénzem és vettem magamnak egy házat. Két szoba, konyhás ház volt. Egy este, amíg ő biliárdozni volt, segítséggel el is költöztem. Akkor este Sanyikámmal anyáméknál aludtam. Ferenc egy hétig nem mert utánam jönni, mert tudta, hogy bűnös. Mindig Hajdúnétól üzente, hogy jöjjek vissza. Mondtam Hajdúnénak, hogy mondja meg neki, hogy ne üzengessen, mert nem azért mentem el, hogy visszamenjek. Ha eddig nem hallgatott rám, akkor most hagyjon békén. Élje világát úgy, ahogy neki jól esik. Mondtam Hajdúnénak, hogy többet ne jöjjön ilyen üzenettel, mert nem akarok róla hallani sem. Hajdúné nem is jött többet üzenettel. Ezek után jött Ferenc. Majd egy este későn kopogtatják az ablakomat. Kérdeztem, hogy ki az. Mondja Ferenc, hogy én vagyok, engedjél be. Nem engedtem be. Harmadik este mivel nem akartam beengedni, be akarta nyomni az ajtót. Így már beengedtem, hogy rám ne törje az ajtót. Veszekedtem rá, hogy miért nem hagy békén. Mondtam neki, hogy menjél oda, ahova eddig jártál. Mondtam neki, hogy már mindent odaadtál volna Viziéknek, Rózsiért. Azt mondta, gyere vissza. Én nem megyek Viziékhez sem, meg egyik kocsmába sem, csak gyere vissza.
Hogy megszabaduljak Ferenctől, bementem egy hétre Kerekes ügyvédékhez Sarkadra. Sanyikát anyámnál hagytam. A kisgyerek vágyott haza az apjához és elmondta neki, hogy nem vagyok otthon! Egy hét után Kerekeséktől haza akartam jönni, mert már nagyon hiányzott Sanyikám. Kerekesné azt mondta, hogy vigyem be a kisgyereket is hozzájuk. Éppen csak azt nem merte mondta, hogy felmondanak a szobalánynak és legyek ott a kisgyerekkel, mint lánykoromban voltam. Mondtam neki, hogy nem hozom a kisgyereket, mert nagyon apás és nem maradni itt meg.

Akkor héten bejött Ferenc Kerekesékhez. Szerencsére nem voltam az irodában, hanem a lánnyal beszélgettem a szobájában. Az irodában volt az ügyvéd, a tekintetes asszony és a gépíró lány. Kérdezte Ferenc, hogy itt van-e Rozika? Azok letagadták, azt mondták nem vagyok ott. Amikor Ferenc elment, akkor mondta meg nekem a tekintetes asszony, hogy Róza itt volt a férje. Én mondtam, hogy de jó, hogy nem voltam az irodában. Mondta Kerekesné, hogy elmondta Ferenc, hogy nekem van itthon a háztartásban segítségem. Van a kisgyerek pesztrája. Csak akkor mostam fel a padot, ha nem szerettem, hogy más hogy mosta fel. Ferenc még engem hibáztatott. Azt mondta nekem van szeretőm.
Mondta neki Kerekesné, hogy Róza nem olyan, hogy szeretője legyen. Nem menne az el senkivel. Erre azt mondta Ferenc, hogy nem kell annak elmenni, mennek annak a helyébe. Ezt Kerekesné nem hitte el. Aztán nemsokára hazajöttem. Mondták nekem a szomszédok, hogy nem jár már Feri Viziékhez.

Hat hónapig voltam külön Ferenctől. Amikor Ferenctől külön voltam, egyszer eljött hozzám Pető jegyző és azt mondta nekem, hogy minden hónapban ad 50 pengőt, hogy legyek vele jóba. Pető jegyzőnek felesége és családja volt. Mondtam neki, hogy többet el ne jöjjön, mert ha Ferenc itt találja, kiüt a hétbaj. Azt kérdezte, hát jóban vannak. Mondtam, hogy persze minden este itt van, nem tudok tőle megszabadulni. Pető elment és nem jött többet.

Egyszer egy esteelmentem Tóth Juliékhoz. Egyszer csak megjelent ott Bacsa Ferenc. Akkor még nőtlen volt. Ott elbeszélgetett egy kicsit. Hozzám egy szót sem szólt. Amikor elment, Juli kikísérte. Juli ott kint megkérdezte tőle, hogy mégis mi járatba jött. Mondta, hogy megmondja őszintén Rozikát kereste, volt nála, de nem volt otthon. Voltam az anyjáéknál, azok mondták, hogy itt van. Megmondom őszintén, azt szerettem volna megtudni tőle, hogy visszamegy a férjéhez, vagy sem. Erre Juli azt mondta, hogy biztos nem megy vissza, mert mindig hívja a férje, de ő nem megy. Azt is mondta neki Juli, hogy biztos, hogy férjhez sem akar menni.

Akkor jött Hőgyes Mihálynak a barátja Nyikos Ambrus. Ambrus, Mihállyal kérdeztette meg, hogy hozzámennék-e feleségül. Meg azt is megkérdeztette, hogy van-e sok pénzem. Én azt mondtam neki, hogy mondja meg Nyikos Ambrusnak, hogy pénzem sincs sok, de férjhez sem megyek.

Mikor még külön voltam Ferenctől, valaki mondta, hogy Csákszigeten learatták a mákot és sok mákgubó elmaradt. Rögtön elmentem Tóth Julihoz, és mondtam neki, hogy menjünk mákot tallózni, mert learatták és sok gubóelmaradt. Kaptuk, fogtuk magunkat, kiskést és zacskót vettünk magunkhoz, hogy ne gubóstól hozzuk haza a mákot. Amikor mentünk, valaki meglátott bennünket és kérdezte, hogy hova megyünk. Az meg bement a boltba és megmondta Ferencnek, hogy Rozika ment mákot tallózni. Arra már nem emlékszem, hogy ki volt. Mentünk Julival, és amikor a csákszigeti határhoz értünk, akkor már a nap olyan lemenőben volt. Amikor odaértünk a máktáblához, bejártuk az egész mákföldet, egy gubót sem találtunk. Ez a máktábla a csákszigeti majoron túl volt. Nagyon bántott bennünket, hogy megtettük a nagy utat és nem találtunk mákot. Én azt mondtam Julinak, hogy üres kézzel már csak ne menjünk haza. Szedjünk a kúpból egy adag tésztára valót. Így is lett. Aláültünk a kúpnak. Egy kúp alá én ültem, a másik alá Juli úgy vagdaltuk a mákgubókat. Én nagyon siettem, hogy Juli nehogy többet szedjen, mint én.  Juli meg azért sietett, hogy nehogy én szedjek többet, mint ő. Eszünk ágában sem volt, hogy annak a máknak még lehet csősze is. Majd egyszer eszembe jutott, hogy indulhatnánk már hazafelé. El is indultunk. Ekkor már annyira besötétedett, hogy nem láttuk melyik úton mentünk oda. Átmentünk a dűlőn és eltévedtünk. Mentünk, mentünk és azt sem tudtuk, hogy hol vagyunk. Nagynyék irányába mentünk. Arató emberek közé keveredtünk. Ott aludtak a kévéken. Horkoltak. Tudtuk, hogy nem jó helyen járunk, mert amikor mentünk, sehol nem láttunk aratókat. Ez volt a rettenetes benne. Nagyon megijedtünk. Azt sem tudtuk merre menjünk,, hol járunk. Az arató embereket halkan kikerülgettük.

Mondtam Julinak, térjünk jobbra Csáksziget felé, aztán Keresztúr felé. Sokáig mentünk az éjszakába, amikor kiértünk a nagyútra, amelyik Csákszigetről Nagynyékre ment. Ekkor jöttünk rá, hogy hol járunk. Most addig mentünk, míg megtaláltuk azt az utat, amelyiken napszámra jártunk. Az volt az az út, amelyik a Tadanai tanya felé vezetett. Ekkor nyugodtunk meg, hogy most már jó helyt járunk. Amíg jöttünk hazafelé, attól féltünk, hogy találkozunk valakivel és az bejelent bennünket, hogy mákot loptunk. Amikor a szőlőskerthez értünk már az út közepe táján jártunk, látjuk, hogy a műúton, a hídon a sötétben áll egy ember. Amikor megláttuk, nagyon megijedtünk. Azon tanakodtunk, hogy most mi lesz velünk. Én azt mondtam, hogy inkább odaadjuk neki a mákot, csak be ne jelentsen bennünket. Hát ki volt az ember, aki ott állt, az én emberem, a drága férjem. Amikor odaértünk, nagyon megdorgált bennünket, hogy hogy gondolhattunk ilyet, hogy lopjunk. Én azt mondtam neki, hogy hallgassál, nem parancsolsz nekem. Azt mondta nekem, hogy míg az én nevemet viseled, el ne merj sehova se menni.

Amikor hazamentem, nézem hány óra. Hát éjfél volt. Amíg jöttünk Julival, elbeszéltük, hogy milyen szégyen lesz, ha valaki megtudja, hogy loptunk. Ekkor Ferenc nem jött el hozzám, mert ezért a máklopásért nagyon haragudott. 

Kerekes ügyvéd azt kérdezte tőlem, hogyha elválok Ferenctől, akarom-e, hogy a ház az enyém legyen. Azt mondtam neki, hogy nem, mert az az ő háza. Nem is került sor a válásra, mert kibékültünk és visszaköltöztem hozzá. Meg kellett, hogy fogadja nekem, hogy Viziékhez nem fog menni. Meg is fogadta még azt is, hogy nem megy egy kocsmába sem. Ő meg azt fogadtatta meg velem, hogy olyan jó leszek hozzá, mint voltam.

II. Világháború idején
Majd elkezdődött a háború. Először magyar katonák telepedtek be a faluba. Itt táboroztak le a gödörközt, ahol most a benzinkút van. A katonák a boltunkba jártak vásárolni. Abban az évben nagyon sok savanyú uborkát tettem be. A boltba raktam fel a polcra. A katonák mind megették az uborkát.

A katonák Vas megyébe valók voltak. Volt közöttük egy fogorvos is. Nagyon fájt a fogam és ő azt kihúzta. Majd amikor a katonák elvonultak, a Megyesi kanyarban a tank már fel volt állítva. Nyikos Irén elment megnézni. Egyszer csak észrevettem, hogy rengeteg német katona jön fehér lovon. Teljesen ellepték az utcát. Ha Irén be nem ugrik egy utcaajtón, eltaposták volna. A németek már az oroszok elől futottak. Hallottuk, hogy az oroszok bent vannak Magyarországon.

Szőke Péter keresztapám azt mondta, hogy pakoljunk fel a kocsijára és menjünk ki Nagynyék alá, a Bőgős tanyára. Sok élelmet pakoltunk fel a kocsira és Keresztapám kivitte a tanyára. Amikor hallottuk, hogy a falun kívül lövöldöznek, akkor Ferenc, én meg a kisgyerek Sanyika a hívő temető felé indultunk a Bőgős tanyára. A golyók csak úgy fütyültek a fejünk felett. A házunk sarkát el is találta egy lövedék. Amikor mentünk és hallottuk, hogy fütyül a golyó, akkor lehasaltunk, meg az árokba feküdtünk. Hason csúszva, mászva mentünk ki a tanyára. Amikor kiértünk, már sokan voltak ott a faluból, de még utánunk is jöttek. Ferenc egy sarkot választott ki. Ott fészkelődtünk el. Azért választotta a sarkot, hogyha bombatalálat érné a tanyát, akkor a sarok jobban tartja magát, mint az oldalfalak.
Hajdú Gáborné leterített egy új paplant a sarokba, hogy a lánya Julcsa is ott lefeküdjön velünk. A férfiak nem tudtak pihenni csak jöttek-mentek. Mi délután értünk ki. Utánunk nemsoká jöttek SS-esek. Azok már véresek voltak. Azt kérdezték merre van Vésztő?

Ezután jött két kozák, két rossz lovon. A két rossz lovat kicserélték, otthagyták a tanyán, és elvitték keresztapámnak a két jó lovát. Amikor a kozákok kicserélték a lovakat keresztapám kiindult egy revolverrel. Le akarta őket lőni. Ferenc meglátta és kicsavarta a kezéből a fegyvert és elhajította jó messzire a kukoricásba. Ezt a kozákok nem látták, mert a lovakkal voltak elfoglalva. Amikorra kozákok elmentek, Ferenc nagyon bepirongatta keresztapámat. Mondta neki, hogyha jön a többi, akkor azok itt mindannyiunkat agyonlőttek volna.
Aztán megint jöttek még orosz katonák. Azok is azt kérdezték Veszte, Veszte. Merre van Vésztő? Ferenc azokat is elirányította Vésztőnek. Nem bántottak bennünket.
Egy nap és egy éjszaka voltunk kint a tanyán. Ki hallatszott a tanyára, hogy bent Kereszttúron hogy dübörögnek a tankok, meg az a sok lövöldözés. Amikor csendesedett elindultunk haza. A kertek alatt, a cigányok felől mertünk hazajönni. A szőlőskert alatt a gyepen láttunk két-három döglött lovat. A cigányok akkor még ott laktak a Budásék kertjük alatt. Akkor odaértünk a cigányékhoz, Ferenc eltért a szőlőskert felé és Nyíkos Irénéken át jött haza. Én a cigányoknál a gyepmesterrel beszéltem, és kérdeztem Karsai bácsitól, hogy vannak-e még itt oroszok. Azt mondta, hogy vannak, de ne féljenek, haza kísérem én magukat. Amikor hazaértünk, láttuk, hogy a bolt ajtó nyitva van. Csak álltunk megdöbbenve, és néztünk széjjel. Alig, hogy bementünk a boltba, megállt egy nagy teherautó előttünk és két orosz katona szállt ki belőle. A katonák bejöttek a boltba. Karsai bácsi tudott velük beszélni, mert azok is buta cigányok lehettek. Mondta neki Karsai bácsi, hogy most jöttek haza a tanyáról, mert féltek a lövöldözésektől. Az egyik katona megsimogatta Sanyikámnak a fejét. Nagyon jó volt, hogy Karsai bácsi hazakísért bennünket, mert ha egyedül lettem volna a kisgyerekkel, nagyon megijedtem volna. A boltban minden ki volt borogatva. Az ecet a hordóból ki volt öntve. A petróleumot is kiöntötték. Az volt a szerencse, hogy valaki nem gyújtott rá és nem robban fel. Leégett volna a házunk és mindenünk. Nem mertünk itthon tartózkodni, anyámék voltunk. Anyáméknál is sokan voltunk. Akik féltek mind ott voltunk együtt. A szomszédban Marcsó András bácsiéknál négy orosz katona volt elszállásolva.
Janink még nőtlen volt. Ő tudott oroszul, mert amikor katona volt orosz fogságban volt. Az egyik orosz azt kérdezte Janinktól, hogy melyik az ő felesége? Janink mondta, hogy egyik sem. Mondta neki, hogy én a testvére vagyok, Kozma Julcsa meg a szomszéd. Ekkor Jani intett nekem, hogy én menjek ki. Úgy intett, hogy az oroszok nem vettél észre. Olyan szerencsém volt, hogy amikor Janink intett éppen akkor piszkolt a macska a ház közepére. Én rögtön felkaptam a macskát és kivittem hátra az istálló felé. Az oldalablakon ők látták, hogy én hátra mentem. Én ugyanott jöttem vissza, hogy lássák, hogy én eljöttem onnan. Ekkor én átmentem a hátsó szomszédba. Nem is sok idő múlva az orosz katonák kerestek, hogy merre mentem. Jani mondta, hogy hát honnan tudjam, hogy hova ment, hát én is bent voltam. Janit faggatták, hogy hova lettem.

Nekem azt mondta Janink, hogy most már nem maradhatok ott, valahova el kell, hogy menjek. Én elmentem Durkó Sándor bátyámékhoz. Ángyomnak a fekete, zsíros, piszkos kötőjét a fejemre kötöttem. Árultunk a boltban szalmazsákba való anyagot. Abból egy darabbal körültekertem magamat. A fejemet úgy kötöttem be, hogy az arcom ne nagyon látszódjon ki. Úgy néztem ki, mint egy öregasszony, nehogy a katonák felismerjenek, mert enni csak haza kellett menjek anyámékhoz.

Egy szalontai asszony is odamenekült anyámékhoz az üldözés miatt. Nyikos Irán megtudta, hogy üldözésben vagyunk. Náluk volt a kapitányság és azt mondta, hogy Ferenc is meg a kisgyerek is menjünk, oda ott nem bántanak bennünket.
A szélső szobában aludtunk a földön. A kamarában a pince tetején vacsoráztunk. Irénkénél volt egy Péter bácsi nevű ember, aki a második világháborúból maradt itt. Az is ott volt velünk. Ő volt a tolmács. Ott ültünk sorban a pince tetején, s egyszer csak bejött s kocsmába egy orosz katona és odaült mellém. Rágyújtott és nekem is odaadta a cigarettapapírt és a dóznit, hogy gyújtsak rá. Ferenc mondta nekem, hogy gyűrjem már meg azt a cigarettát. Amikor idétlenül kezdtem gyűrni a cigaretta bejött egy magas orosz katona, és nagyon mérgesen elkiáltotta magát hogy: büdös magyarszki! Erre az orosz, aki mellettem ült, gorombán rászólt. Orosz Péter bácsi meg rémintett, hogy menjek ki. Az orosz úgysem tudta, hogy Péter bácsi mit mondott nekem. Mindnyájan, akik ott voltunk a kamrában, bementünk a szobába. Péter bácsi is jött velünk. Majd olyan tíz perc múlva két szuronyos orosz katona kopogtatja az ajtót. Üvegajtó volt és átláttunk rajta, mert a kocsmában égett a lámpa. Lila Imre beengedte őket. Péter bácsit keresték. Mi úgy megijedtünk, hogy azt sem tudtuk, hogy vagyunk. Azt mondták Péter bácsinak, hogy menjen velük. Péter bácsi felkelt, hogy felállt a gatya leesett róla, mert a gatyamadzag kijött a gatyájából. Nem volt kedvünk nevetni. Imre a gatyamadzaggal Péter bácsira rákötötte a gatyát. Amikor elment, Irán ráparancsol, hogy Péter bácsi jöjjön vissza. Vissza is jöttek nemsokára. A katonák visszakísérték Péter bácsit és azután elmentek. Irán kérdezte Péter bácsitól, hogy hol volt? Péter bácsi mondta, hogy azért kellett menni, mert fogadták Borbélynét.
Majd kihirdették, hogy mindenki vonuljon a községháza elé. Aki otthon marad, azt lelövik. Mentünk, zsíros fekete kendő a fejemen. A vászonnal körül voltam tekerve. A községházától elindítottak bennünket az állomás felé. Ment a népség gyalog az úton Mezőgyánig. Mondták, hogy a repülőtérre kell menni. Ki is értünk Mezőgyán alá egy nagy gyepre. Ott álltunk, vártunk, leültünk, mert elfáradtunk. Egyszer csak a fejünk felett jöttek a repülőgépek. Csak úgy zúgtak. Majdnem idegösszeroppanást kaptunk, mert azt hittük, hogy biztos lebombáznak bennünket. A gépek elmentek, nem bántottak.
Beszéltük egymás közt, hogy kérdezzük meg, minek vagyunk itt. Menjünk haza, hát gyerekünk van otthon. Ferenc mondta a vezetőnek, hogy engedjen bennünket haza.
Patkás Manci, Kiss Manci, meg én együtt tartottunk és hármunkat elengedtek haza, de már a nap lemenőben volt. Nem a nagy úton indultunk haza, mert féltünk, hogy találkozunk orosz katonákkal. A varsányhelyi határon jöttünk keresztül. A kanális tele volt vízzel és egy pallón kellett átkelnünk. Féltünk rajta, mert az alkonyatban már nem is jól láttunk. Az állomásnál jöttünk ki a nagyútra. Amikor beértünk a faluba, egyszer csak láttuk, hogy Lipták Zsuzsáék előtt áll egy nagy ember az úton. Nem tudtuk, hogy mit csináljunk, menjünk-e tovább, vagy sem. Tudtuk, hogy az már meglátott minket. Amikor odaértünk, azt kiáltotta, hogy sztoj. Hát ki volt, mint a Lipták Zsuzsa ura. Mondtuk neki, hogy miért csinált ilyet, amikor így is mennyire félünk. A többieket is éjfélre hazaengedték. Nem kellett semmit csinálni. Ez csak egy kitolás volt.

Másnap Ferenc elment a Lipták Zsuzsa urához és jól bepirongatta, hogy hogy csinálhatott olyat, hogy megijesztette az asszonyokat.
Amíg mi össze-vissza bujkáltunk a boltból mindent elhordtak. Nem tudom, hogy oroszok voltak-e, vagy civilek. Nagyon sok helyen kvártélyoztak a katonák. Nálunk nem voltak, mert nem bírták a kiöntött petróleum szagát. 

Olyan szerencsénk volt, hogy volt négy hízónk. Este idejött négy orosz. Egy közülük tudott magyarul is. Azt mondták megveszik a négy hízót. Ferenc nem merte nekik mondani, hogy először fizessék ki, aztán pakolják a kocsira. Én elébük álltam és mondtam nekik, hogy először fizessék ki az árát és azután pakolhatják fel a kocsira a hízókat. Ki is fizették, nem volt velük semmi gond. A boltot bezártuk, mert nem volt mit árulni.
A grófok nem voltak tovább. Az embereket kihajtották felszedni az urasági répát. Ferencnek is menni kellett. Majd odament Ferenchez egy kommunista vezér és azt mondta neki, hogy menjél haza komám, nyisd ki a boltot. Mondta neki Ferenc, hogy nyissa ki, ha nincs mit árulni.

Boltok az új rendszerben

Azt mondta, menjél Váradra, vásároljál be és nyisd ki a boltot. Ferenc mondta, nem merek ebben a helyzetben menni sehova. Azt mondta menjél nyugodtan, kapol magyar írást is, meg orosz írást is. Ferenc el is ment egy fuvaros kocsival és bevásárolt. Pénzünk volt és ami szükséges volt, azt meg tudta venni. Először Ferenc ment, majd utána én jártam Váradra vásárolni.

Gellén Sándor és az én uram együtt megvették a falu központjában lévő piculi féle boltot. Azt a boltot feltöltötték áruval. Üzletvezető is kellett bele.

Az én uram testvérét Fazekas Gézáékat helyezték oda, hogy vezessék a boltot. Amikor eljött a leltár ideje, leleltározták a boltot. A boltban ezer pengő hiány volt. Ekkor Gézának el kellett menni. Ezek után betették az üzletbe Gellén Sándor testvérét, Gellén Imrét.
Ez az ember is nagyon sok hiányt csinált. Neki is el kellett menni. Nem nagy gondot fordítottak a boltra. Egyszer a boltnak öt demizson málnaszörpöt vásároltak. Azt mind ők itták meg. Utána az egész családnak ment a hasa. Gellén Imre után Szűcs Lajos jelentkezett boltosnak. Ő át is vette a boltot. A bolt mindin más boltnál jobban ment, mert mi olcsóbban adtuk az árut. Azért tudtuk olcsóbban adni, mert mi is olcsóbban kaptuk a nagykereskedőtől. Azért kaptuk olcsóbban, mert nagy tételben vásároltunk. A vevők mind hozzánk jártak vásárolni. Mind a három boltban olcsó volt az árú. A Gellén Sándoréban is, a miénkben is és abban a boltban is, amelyik közös volt Gellén Sándorral.

Szűcs Lajos 500 pengő kauciót adott be. Neki már Gellén Sándor sem, meg az én uram sem nem adták oda kaució nélkül a boltot.
Három hónap múlva Szűcs Lajost is felleltározták és neki is 1000 pengő körül volt a hiánya. Ők a boltból éltek és amit felhasználtak, annak nem fizették ki az árát. Nem gondoltak arra, hogy el kell nekik számolni a bolttal.

A közös bolthoz mindig az én uram és Gellén Sándor vásárolt. Szűcs Lajosnak számla szerint adták át az árút. Szűcs Lajost nagyon bántotta a hiány és sajnálta, hogy odamarad a kaució is. Azt kérdezte az uramtól, hogy Ferenc bátyám mikor fizetem ki én ezt a sok pénzt maguknak. Az én uram azt mondta neki, hogy ne fizessen maga nekem semmit, elég hogy a magáé odaveszett.

Amikor a maszek világmegszűnőben volt, kezdték előszedegetni az embereket, a kulákokat, ez az ember is az én uram melléállt. Elmondta a gyűlésen, hogy Feri bácsi azt mondta, hogy senkit be ne csapjanak a boltban. Se kevesebbet, se többet ne mérjenek senkinek. Ha egy csendőr megállít valakit az utcán és visszakíséri az áruval, hogy utána mérjen, akkor az pontos legyen
.
Szuromi Jóska is azt mondta Kisnyéken a gyűlésen, hogy Feri bácsiék nem feketéztek a jegyes áruval. Becsületesen kiadták a cukrot, a kenyeret és a dohányt. Nem is gazdagodtak meg
.
Én nagyon sokat idegeskedtem, hogy ezek a boltosok, hogy nem tudtak vigyázni a boltra, hogy nekünk annyi árunk odaveszett.
Ezek után nem adtuk idegenek kezébe a boltot.

Az én uram és Gellén Sándor megegyeztek, hogy egyik héten Gellén, másik héten az én uram vezeti a boltot. Az én uram vitt egy lányt magával, Gellén pedig az ő lányaival volt a boltban.
Az én uram mellett Juliska húgom volt. Juliska ott is dolgozott, meg én mellettem is itthon a boltban. Én a bolt mellett a háztartást is vezettem. Amikor megfőztem az ebédet, akkor Juliska húgom vitte el az ételt Ferencnek.

Történt egyszer, hogy tejberizst főztem. Amikor ette az uram, hát csupa keserű volt az étel. Én véletlenül nem a cukros zsákba nyúltam, hogy megcukrozzam, hanem a keserűsóba. A két zsák egymás mellett volt a boltban.

Az én uram és Gellén egy idő után megunták ezt a közös boltot. Megunták, hogy mindig váltogatták egymást. Mivel Gellén Sándornak nagyobb családja volt, jobban bírt a bolttal. Így a két ember meggyezett, hogy Gellén átvette az egész boltot. Sajnos nem sokáig tartott, mert a kisboltok nem kaptak árut és e miatt minden kisboltos megszüntette a boltját.

Amikor a közös boltot még nem hozták létre, az én uram Dani öccsének Csákszigeten, Gézának Kisnyéken, Bélának Sarkadon csinált boltot. Azért csinált, mert sajnálta őket, hogy a gépnél dolgoznak.

Amikor Bélát behívták katonának, akkor én mentem be a sarkadi boltba. Ott dolgoztam egy fél évig. Mindig csak vasárnap jöttem haza. A bolt a Kertészék házában volt. Ők is ott laktak, így nem voltam egyedül. Ez a bolt Sarkadon, az újteleken volt. A bolt nagyon jól ment. Árpával, búzával, tűzifával fizettek az áruért. Én ezeket Tóth Janival szállíttattam haza, mert ő volt a fuvarosunk.

Anyósom nálunk lakott, apósom Danival Csákszigeten. Apósomnak Csákszigeten szeretője lett, Jenei Vikta. Amikor Dani áruért ment, Jenei Vikta mindig ott volt apósomnál. A cselédek ezt megmondták Daninak. Dani megharagudott és otthagyta Csákszigetet. Bejött a sarkadi boltba. Én akkor jöttem onnan haza.

Egy Asztalos nevű ember, akinek a sarkadi cukorgyárnál volt a lakása, az azt mondta Ferencnek csináljon neki egy boltot Sarkadon a lakásánál.

Hegedűs Ferenc is arra kérte az uramat, hogy neki is adjon annyi árut, hogy Sarkadon a sátor alatt árulni tudjon. Hegedűs olyan szegény volt, hogy az árut nem tudta kifizetni. Amikor eladta az árut, azzal sem tudott elszámolni.

Kornya Mari néni is jelentkezett, hogy adjunk neki árut és ő majd azt Nagynyéken árulja. Mari néni nagyon rendesen mindig elszámolt. Amikor eladta az árut, mindig jött újabb áruért. Mindig kapott, mert becsületesen dolgozott.

Kényszerkirándulás Pesten

Amikor én a sarkadi boltból hazajöttem, és itthon dolgoztam, mentem ki az udvarra, hogy adok a kutyának enni. Csodálkoztam, hogy a kutya mérgesen néz rám és megkapta a kezemet. A kezem nem vérzett. A kutya láncra volt kötve. Rögtön beszaladtam és mondtam Ferencnek, hogy menjél, nézd meg, hogy mi baja a kutyának, mert nagyon mérgesen néz. Vigyázz, meg ne harapjon! Ferenc kiment, neki meg a keze fejébe harapott. Neki vérzett is a keze. Ő azonnal elszaladt Fazekas Janihoz, Varga Róza urához, hogy rögtön jöjjön, lője agyon a kutyát. A kutyát lelőtték és kivitték a döggödörhöz. A döggödör a szőlőskert alatt volt. Akkor a szőlőskertnek Erzsébet kert volt a neve.

Ferenc ezután rögtön elment az orvoshoz. Az orvos azt mondta neki, hogy a kutyát a gyepmesterrel vetesse fel a földből és nézzék, hogy van-e a kutya belében szőr. A gyepmester fel is boncolta a kutyát és a kutyának a bele telis tele volt szőrrel. Az orvos megállapította, hogy a kutya veszett volt. E miatt nekünk fel kellett menni Budapestre a Paszter Intézetbe.

Meg is írta az orvos a beutalót, ahova nekünk jelentkeznünk kellett. A bolt vezetésével Ilust, a Ferenc húgát bíztuk meg és mi el is utaztunk Budapestre.

Amikor megérkeztünk a Paszter Intézetbe, mindjárt megkaptuk az első injekciót. Én nagyon el voltam keseredve a sok beteg láttán, akik ott benn feküdtek. Az asszisztens észrevette rajtam, hogy beteg vagyok a sok beteg láttán. Azt mondta ad ő nekünk szállást, csak ne mondjuk senkinek. Leadta a címet. A lakás a Futó utcában volt, a házszámra nem emlékszem.

Ferenccel odamentünk. A felesége nagyon kedvesen fogadott bennünket. Azért is jobb volt ott, mert ha a kórházban maradunk, onnan nem tudtunk volna elmenni, csavarogni. Kosztra nem voltunk, csak szállásra.

Azt mondta Ferenc, hogy mindenhova gyalog megyünk, hogy jól széjjelnézzünk Pesten. Kilenc napig kellett nekünk ott lenni. Mindig abban a vendéglőben ettünk, ahol ért bennünket a reggeli, az ebéd, vagy a vacsora. Injekciókra mindig reggel kilenc órára kellett menni. Ekkorra mindig jól ki is pihentük magunkat.

A szálláshelyre mindig csak este mentünk vissza. Az asszisztens felesége egyik nap azt mondta az uramnak, hogy engem hagyjon már egy nap otthon, hogy beszélgessünk egy kicsit. Voltunk a Planetáriumban és az asszisztens feleségével erről is beszélgettünk. Kérdezte tőlem, hogy láttam-e azt az embert, akinek olyan nagy nemi szerve volt, hogy tíz asszonyt tett a földbe. Én azt még akkor nem láttam. Ő elmagyarázta, hogy merre van és mondta a férjemnek, hogy figyelje meg, hogy megnézem-e. Meg is néztem. Hatalmas ember volt viaszból és hatalmas nemi szerve volt. Az uram vett egy könyvet és annak alapján néztük át az egész Planetáriumot. Láttunk gombafejű gyereket, olyan férfit, akinek be volt vágva a nemi szerve rossz betegség miatt. Este azon volt a nevetés, hogy én elsőnek a nagy nemi szervű embert néztem meg. Az akasztott emberek és az ilyen ehhez hasonló iszonyatos dolgok cellákban voltak és az ajtók meg voltak számozva. Ferenc azért vette meg a könyvet, mert abban minden le volt írva.

A könyv arra is való volt, hogy ha valaki félt valamelyik látványtól, akkor annak a cellának az ajtaját nem nyitotta ki. Akiket itt láttunk az mind valamilyen szerencsétlen halállal halt meg. Ott volt az egyiptomi király lánya, aki megcsípette magát a kígyóval. Gyönyörű szép lila lamér ruhában volt. Volt egy ember, akit a villám csapott agyon. Hasán végig olyan volt, mintha egy ostorcsapás lett volna rajta. Olyat is mondtak, hogy a rossz betegséget kézfogással is el lehet kapni. Én utána senkivel nem fogtam kezet. Amikor jöttek a boltba az utazók, én úgy kerültem, hogy ne kelljen velük kezet fogni.

Felmentünk gyalog a Svábhegyre. Nagyon fárasztó volt felmenni. Néha-néha leültünk egy bokor alá pihenni. Lenéztünk a hegyről, láttuk a Dunát. Az autókat olyan piciknek láttuk, mintha egerek lettek volna. Mondtam Ferencnek, jaj Ferenc menjünk innen, mert ha valaki meglök bennünket, belegördülünk a Dunába. Ekkor lejöttünk a hegyről és elmentünk egy vendéglőbe, ami a Duna mellett volt. Ezután elmentünk az Országházhoz. Én úgy elfáradtam, hogy már nem akartam az országházhoz menni. Azt mondta Ferenc, ha most nem megyek, akkor többet nem megyünk sehova, ott maradunk bent a kovártélyon. Ekkor sétálva elmentünk az Országházhoz. Így láttam meg az Országházat kívülről. Amikor odaértünk, egy férfi ült belül az ajtóban és intett, hogy menjünk be. Nem mentünk be, mentünk tovább. Voltunk a Gellért hegyen is.

A háziasszonyt minden érdekelte. Amikor egy nap otthonmaradtam vele, minden falusi szokásról kellett neki mesélni. Még arról is, hogy hogy siratják a halottakat. Ő is sok mindent mesélt nekem. A kilencedik napon, amikor megkaptuk az injekciót, hazautaztunk. Ez 1938-ban történt. Feri 12, Sanyi 2 éves volt. Ilus vigyázott rájuk.

A zöldárut a boltnak mindig a piacról vásároltuk. Mindig én mentem a piacra. Egyszer Varga Sándor bácsiékkal mentem, lovas kocsival. Ők mindig beszóltak nekem, mert ők minden csütörtökön mentek a piacra. Ahogy mentünk a kocsival, a hízó tanyán túl jött velünk szembe egy nagy gép. Az dudált egyet, a lovak megijedtek, és a kocsival lovastól beleborultuk az árokba. A kocsin volt egy beteg asszony is, akit az úton vett fel Sándor bácsi, mert az gyalogment Sarkadra az orvoshoz. Sándor bácsi meg a felesége nagyon kicsapódtak a karos ülésből. Mi hátul ültünk, így a kocsi alatt maradtunk. Úgy másztunk ki a kocsi alól. Sándor bácsi meg Zsuzsa néni kicsit rosszul lettek, de hamar magukhoz tértek. Én többet nem ültem kocsira, mert féltem. Ennek ellenére viccből, Sándor bácsi minden csütörtökön bekiabált, hogy menjek velük a piacra.

Gyerekvállalás

Amikor Sanyi fiam született, én nagyon kislányt vártam volna, de fiúnak is nagyon örültem. Gellén Sándoréknak sok lányuk volt és azt üzente nekem, hogy mivel neki nincs fia, cseréljük el a gyereket. Ő ad egy lányt érte. Nekik már akkor öt lányuk volt. Mondtam nekik, hogy már csak nem cserélem ki, mert csak ez a saját gyerekem. Ezek után is mindig kértem a Jóistent, hogy valahogy rendeljen nekem egy kislányt. Szülésre nem gondoltam, mert Sanyikám nagyon nehezen lett meg. Én a korházból nem jöhettem haza, mint mások. Tíz napig kellett volna bent lennem, de rimánkodtam az orvosnak, hogy engedjen haza. Nem bírtam az ágytálazást meg a gyereksírást. Így kilenc nap múlva hazajöhettem, de az orvos megvizsgált és azt mondta, még nem vagyok begyógyulva.

Nagyon vágytam egy kislányra. Gondoltam, hátha találok egy kislányt az útfél mellett, akinek nincs senkije. Engem ismerjen az anyjának. A régi világban történt olyan, hogy a szegény asszony kiette a pólyásgyermeket piac alkalmával az út szélére, hogy leljenek rá a gyermekre. Ez így nekem nem sikerült, hanem egy nagyon szegény családtól kaptam egy kislányt. Tüszkő Pistáéktól. Igaz, ez nem kicsi gyermek volt. Olyan tizenkét éves lehetett, de jó szívvel adták ide. Tudták, hogy jó helyre kerül. Úgy ismerkedtünk össze, hogy Tüszkő Pista ide járt a boltba vásárolni, és egyszer hozta a kislányt vásárolni magával. Nagyon aranyos kis szőke lány volt. Kérdeztem Pistától, hogy nem adná-e nekem ezt a kislányt? Ő azt mondta, hogy magának adom Fazekasné asszony. Azonnal mondtam neki, hogy akkor már ne is vigye haza. Nagyon örültem, neki. Azt mondta, hogy most hazaviszem, mert a nénje cipőjében jött el. Ekkor odaadtam a kislány lábára egy cipőt, ami az én cipőm volt. Nekem kicsi lában volt, így amit én odaadtam cipőt, kisebb volt, mint ami a kislány lábán volt. Mondta az apja csak hazaviszi a lányt, majd holnap visszahozza. Ez pénteki nap volt, a kislányt csak vasárnap hozták.

Amikor meghozták mindjárt melegítettem vizet, hogy megfürösszem. Amikor levetkeztettem láttam, hogy nagyon sovány volt szegény. Csak csont meg bőr volt. A bőre csupa kaparásos volt. Mi nagyon megijedtünk, mert azt hittük, hogy rühes a gyerek. Az uram rögtön ment a patikába kenőcsért. Pedig vasárnap volt. Nem rühes volt a gyerek, hanem, biztosan sok volt a bolhájuk és ezért vakarózott. Én féltem, mert nem tudtam mi a baja. Ezért kis fadarabra tettem a ruhát és úgy mostam a gyereket. Előröl meg ő mosta magát. Amikor az uram megérkezett a kenőccsel, én mindenütt bekentem a vele a kislány testét. A kenőcs fadobozban volt. A felét rá is kentem.

Ezek után megbeszéltük az urammal, hogy hogyan etessük. Azt mondta az uram, hogy először csak keveset lés később majd mindig többet-többet és naponta többször. Először a tojásnak a felét adtuk oda, majd egy fél óra múlva a másik felét. Az ételek mellé mindig kapott főtt tojást. Nagyon kedveztünk neki, hogy javuljon fel.

Nagyváradon, a piacon nagyon szép kis ruhákat vásároltam neki. Sötétkékrakott szoknyát is vettem neki, pici apró fehér pettyes bordó blúzzal. A blúz bársony volt. Nagyon szép volt benne. A kislányt Etelkának hívták. Etelka nagyon kivirult. Két- három év múlva már nagyon vágyott a fiúk után.

Nekem segített a háztartásban, a jószágot is szerette. A boltban nem igen szeretett lenni, inkább kint volt a jószágok körül. Ekkor volt egy tehenünk is. Egyszer csak Etelka szerelmes lett az öcsémbe, Valki Janiba, meg a szomszéd fiúba, Szőke Péterbe. Amikor én kijöttem az üzletből, Etelkát soha nem találtam itthon. Hol az egyik fiúnál volt, hol a másiknál. Ez így ment egy fél évig. Hiába mondtam neki, hogy ne csavarogjon, nem fogadott szót. Mondtam neki, hogy korán van még fiúzni, majd egyszer eljön annak is az ideje. Nekem elegem lett Etelka viselkedéséből és sokszor panaszkodtam az emberemnek, hogy ez a lány nem fogad nekem szót. Már úgy viselkedett, hogy neki nem parancsol senki. Nagyon elbízta magát. Mondta nekem Ferenc, hogy hallod ezt a lányt bocsájtsd haza, mert ezt valamelyik fiú teherbe ejti és neked gyűlik meg a bajod vele. Így is történt. Összeszedtem minden ruháját, papucsét, cipőjét. Amit én vettem mindent odapakoltam, és azt mondtam neki, na, Etelka menjél haza. A lány nem akart elmenni. Mondta, hogy nem megy haza. Mondtam neki, azért kell elmennie, mert nem fogad szót, nagyon fiúzik, és sokat csavarog. Egyáltalán nem akart elmenni. Csak akkor indult el, amikor komolyan rászóltam, hogy menjen. Nem sajnáltam a fáradságot, amit vele töltöttem, meg a pénzt, sem amit ráköltöttem. Örültem, hogy kivettem a szegénységből, amiben élt. Tűzhelyük sem volt. Úgy főztek, hogy két téglát egymás mellé tettek és arra tették a lábast. Úgy vélem, hogy tőlünk nem haza ment, hanem Kónya Ferencékhez. Egyszer láttam utána Etelkát, Kónya Ferenc mellett ült a kocsin. Mielőtt mi el nem hoztuk hozzánk, lehetett már náluk, mert sokat beszélt róluk.

A háború után, szövetkezetek

A háború után még néhány évig tudtuk a boltot üzemeltetni. Egyre nehezebben éltünk meg belőle. Letiltották tőlünk a közületeket. Az óvoda nem vásárolhatott tőlünk, csak a szövetkezeti boltból. Már árut sem nagyon kaptunk. Észrevettük, hogy most már nem tudunk megélni, nem tudjuk a szövetkezet mellett fenntartani a boltunkat. Dajcs, az egyik zsidó ember jóakaratú volt, azt tanácsolta, hogy adjuk le a boltot, mert nem kapunk árut. Csak olyan árut kapunk, ami nem kelendő. Abból meg az adót sem fogjuk tudni kifizetni.

Ezek után mi le is mondtunk az üzletről, átadtuk a szövetkezetnek. A szövetkezet átvette az árut, olyan áron, amilyenen mi vettük. Ebből nekünk semmi jövedelmünk nem származott.
Azt mondták, hogy a család vezetheti tovább a boltot és a szövetkezet alkalmazottjaként kapjuk a fizetést.

Sanyi fiam, amikor a nyolcadik osztályt befejezte, Feri fiam felvitte Budapestre és ott kitanulta a kereskedő szakmát. Feri fiam Budapesten a kereskedelemben dolgozott. Sanyi hazajött Budapestről és ő dolgozott a a boltban a szövetkezet alkalmazottjaként.

A bolt melletti helységben a szövetkezet egy kis kocsmát nyitott, azt meg én vezettem. Nekem felajánlották, hogy menjek a nagybolba pénztárosnak. Én ezt nem vállaltam, mert mondtam, hogy nem értek a pénztárgéphez.

Így én a kocsmát, Sanyi meg a boltot vezette. Én a kocsmát nem szerettem, mert ki nem állhattam a részeg embereket. Nem tudom Sanyi mit csinált a bolttal, de minden leltárkor hiánya volt. Sanyit nem engedtük tovább a boltban dolgozni, mert nagyon sok volt a ráfizetés.
Sanyi után, még néhányan dolgoztak egy ideig a boltban.

A házunkból a bolt és a kocsma két szobát elfoglalt, így nekünk csak egy szobánk maradt. Ezért elég szűkösen voltunk. A kocsmát bezártuk és a boltot is kértük, hogy szüntessék meg, mert szükségünk van a helységekre. A szövetkezet igazgatóját kértük, hogy jöjjön el és nézze meg milyen szűkösen élünk. Azt mondta az igazgató, hogy nem alaptalan a kérésünk,ezért bolthelység után kell nézni.

Kérték, hogy adjuk el a házunkat és a szövetkezet megveszi. Mondtuk, hogy eladjuk, ha nekünk ugyanilyen házat vesznek érte, akár Sarkadon, akár Keresztúron. Kétszerkovácsék megtudták, hogy házat keres a szövetkezet, ők rögtön felajánlották a házukat. Amennyiért kérték tőlük, annyiért oda is adták. Nekünk az a ház nem kellett, így a szövetkezet ott nyitott boltot és kocsmát.

Ez nem ment ilyen egyszerűen. Évekig rimánkodtunk a szövetkezet vezetésének, hogy költözzenek ki a házból, míg megtörtént a kiköltözés. Sanyi, amikor felmondott a szövetkezetnél, újra visszament Budapestre dolgozni. Mi meg szépen felújítottuk a házat. Szép nagy ablakokat tettünk az ajtók helyére. Háromszobás lett a házunk.

Mezőgazdasági munkák

Amikor átadtuk az üzletet a szövetkezetnek, akkor Csuba Lajoshoz mentünk mezőgazdasági munkára, felesbe dolgozni. Gabonát és dinnyét munkáltunk felesbe. Aratás után azonnal csépeltünk, cséplés után máris raktuk a kocsira a gabonát, amit be kellett az államnak szolgáltatni. Egyik aratás alkalmával Ferenc azt mondta nekem, menjek haza, szedjem össze a papírokat a búza beadáshoz, hogy mire Csuba Lajos odaér a kocsival, legyek készen.

Amikor hazaértem, azt sem tudtam, hogy szomjas vagyok-e, vagy éhes. Nagyon korán kellett a cséplőgéphez menni, ezért nem reggeliztem. Eszembe jutott, hogy iszom egy kis pálinkát. Nem szoktam pálinkát inni, de akkor olyan jól esett a pálinka, hogy ittam vagy három jó nagy kortyot. Ez úgy megártott nekem, hogy alig tudtam a lábamon állni. Gyorsan összeszedtem a papírokat. Mire elkészültem, jött is Lajos. Hallottam, hogy mondta az ökröknek, hogy hó.

Gondoltam magamban, Édes Istenem, hogy megyek most ki, hogy Lajos ne gondolja rólam, hogy részeg vagyok. Bezártam az ajtókat. Észen voltam, csak nem tudtam volna menni. Óvatosan kimentem a kocsihoz és hátra ültem a zsákokra. Mondta Lajos, hogy üljek előre. Nem ültem előre, hogy Lajos ne vegye észre, hogy ittam. Bótos Benci kocsmáját ürítették ki kocsmának. Oda kellett vinni a búzát. Amikor odaértünk, még akkor is éreztem a pálinka hatását. Nehezen szálltam le a kocsiról. Hazafele gyalog jöttem, mert Lajos meghívta az embereket a nagy kocsmába. Fizetett nekik, mert segítettek a kocsiról lerakni a gabonát. Én nem akartam az emberekkel elmenni a kocsmába és nem is vártam meg Lajost, hogy kocsival jöjjek haza.

Amikor a dinnye érett, egy kocsi dinnye a mienk, egy kocsi a Csuba Lajosé volt. A mi dinnyénket én itthon adtam el, Lajos Méhkerékre hordta.

Olyan rendelkezés jött be, hogy akinek két disznójánál több volt, attól a gazdag embertől a többletet elvitték. Lajosnak hat disznója volt. Ő gazdag embernek számított, így félt, hogy négyet elvisznek tőle. Arra kért bennünket, hogy vegyünk meg tőle négy disznót. Kértük, hogy mondja meg az árát. Azt mondta, ne törődjünk vele. Nagyon jól jártunk, mert nagy sokára Ferenc már sürgette, hogy ki szeretnénk már fizetni a disznók árát, nem kérte csak két disznónak az árát. Mondtuk neki, hogy ez nem lehet. Azt mondta, hogyha elvitték volna tőle, semmit sem kapott volna érte.

Termelő Szövetkezett

Amikor a parasztokat felszámolták beléptem a Sarkadi Kossuth TSz-be. Ez egyes típusú Tsz volt. A munkabért munkaegységben számolták. A nőknek 80, a férfiaknak 120 munkaegységet kellett teljesíteni egy évben. Azért én léptem be a Tsz-be, mert gondoltam, hogy ketten az urammal, azt a 80 munkaegységet tudjuk teljesíteni. Én jártam ki dolgozni. Ferenc, csak akkor ment, amikor én itthon mostam, vagy sütöttem. Úgyhogy 300 munkaegységet is teljesítettünk egy évben. A határban és a kertészetben is dolgoztunk. Nem is volt olyan rossz a Tsz, mint amilyennek gondoltuk. Sarkadon a kerítéssel szemben volt a szőlőskert. A szőlőskertben volt egy szép nagy cseresznyefa és gyönyörű szép piros cseresznyék voltak rajta. Majd jöttek a cseresznyét beszedni. Én nagyon kívántam azt a cseresznyét. Ábrahám Piroska kitalálta, hogy mondjuk azt, hogy terhes vagyok, nagyon kívánom a cseresznyét és adjanak belőle. Így is történt. Odahívták Piroskát és egy nagy marék cseresznyét adtak a kötőjébe. Mondta nekem Piroska, hogy gyere, egyél-egyél, nehogy elmenjen a gyereked. Én ettem is rögtön a cseresznyét, de mindenkinek adtam két szemet belőle. Alig bírtuk enni a cseresznyét, mert nevetőgörcsöt kaptunk a Piroska ötletétől.

A százas istállónál volt egy nagy raktár, azt tele volt kukoricával. Együtt volt az alj tengeri a szűk tengerivel. Az volt a dolgunk, hogy azt szét kellett válogatni. Első reggel, amikor kimentünk Bagyinka Pali ott várt bennünket ott várt bennünket a raktárajtóban. Kinyitotta a raktárt és mondta, hogy Rozika néni, én odaadom magának a raktárkulcsot, vigye haza, reggel nyissa ki és este zárja be a raktárt. Én ezt nem vállaltam, mert ha valaki betör oda, nehogy azt mondják, hogy mi törtünk be. Pali azt mondta, én attól ne féljek, mert tudják, hogy Fazekas Ferenc bácsi soha nem jönne lopni. Így aztán nagy nehezen elvállaltam a kulcsot. A kukoricaválogatás elég sokáig eltartott.

Veteményföldet a Méhkeréki sorfánál kaptunk. Koránreggel mentünk Ferenccel kapálni. Volt ott egy 5literes demizsonunk. Mondta Ferenc, hogy azt mossam ki és majd Debreczeniéktől veszünk bele bort. A Debreceni tanya ott volt közel a vetemény földhöz. Én mentem be Debreceniékhez a demizsonnal. Egy nagy búzatáblán mentem keresztül. Debreceniék nagyon kedves emberek voltak. Leültettek és rögtön kitöltöttek egy báldog bögre bort. Mondtam neki, ne töltse ki, mert nem szeretem. Mondtam Debreceninének, hogy én a bolt nem tudom meginni csak cukorral. Azonnal hozta a cukrot, hogy tegyem a borba. Azt mondta, annyit tegyek, amennyi jólesik, nem sajnálja a cukrot. Én kavargattam a bort és közben iszogattam.

Az asszony annyit beszélt, hogy észre sem vettem, hogy megittam a bögre bort. Ízlett, mert jó édesre csináltam. Eszem ágában sem volt, hogy berúgok tőle, ha mindet megiszom. Amikor ültem, nem éreztem semmit, csak amikor felálltam. Annyira azért ki tudtam magam tartani, hogy az asszony nem vette észre, hogy megártott nekem a bor. Debreceniné kikísért engem akart végéig. Onnan elindultam a búzatáblán keresztül, de a lábam úgy akadozott a búzában, hogy majdnem mindig elestem. Amikor odaértem Ferenchez, mondtam neki, hogy berúgtam és elmeséltem neki, hogy jártam. Ő azt mondta, üljél le és pihenjél. El is voltam fáradva, mert egyébként is elég volt a nagy tábla földön az 5 liter bort cipelni.

Sanyi iskolái

Sanyi fiam keresztúron kezdete az általános iskolát. Tíz éves korában elvittük Tarhosra a zeneiskolába. Ott hegedülni is tanult. Az apja akarta, én nem akartam, hogy oda adjuk tanulni. Apja azt akarta, hogy zenész legyen. Én nem akartam, hogy zenész legyen, mert nem tartottam komoly életnek a zenész életet. Sanyikámat nagyon szerették a tanárok, mert nagyon jól tanult, meg aztán nagyon kedves gyerek volt. Reggelente a kifliket vele vitették fel az étkezéshez. Tarhoson nem volt valami vastag a koszt, és én megkérdeztem Sanyikámtól, hogy nem éhezik-e? Azt felelte, hogy én anyu nem éhezek, mindig kapok elég ennivalót, és amikor viszem fel a kifliket addig egy vagy két kiflit mindig meg tudok enni.

Kapás tanár Úr nagyon kedves ember volt. Amikor ott voltam látogatóba, engem behívott a szobájába. A fényképek a falon voltam és mutogatta, hogy ő milyen paraszt családból származott. A szülei parasztok voltak. Somogyiéknak is ott volt a fiuk. Egyszer Somogyinéval együtt mentünk a gyerekekhez. Gyalog mentünk, Vizestáson keresztül. Ezen a napon olyan nagy eső volt, hogy nem tudtunk hazajönni.  Ültünk a gyerekek szobájában és nem tudtunk elindulni. Kapás Tanár úr azt mondta a gondnoknak, hogy menjen haza, aludjon otthon, és adja nekünk át a gondnoki szobát, hogy mi ott aludhassunk. Így is történt, ott aludtunk. Mi úgy képzeltük el, hogy a gyerekekkel alszunk egy ágyban.  Ezt nem engedték meg.

Sanyikám másfél évig járt a zeneiskolába. Én nem szerettem, hogy zenét tanul és hazahoztam.  Közben a Somogyiék gyereke megbetegedett és meghalt. Így még inkább azon voltam, hogy hazahozom. Itthon folytatta az iskolát.

Megszületett Katalin

Mindig kislányra vágytam. Kilenc évre Sanyi születése után, 1945-ban megszületett Katókám. Véletlenül lettem terhes, mert nem akartunk több gyereket. Olyan öröm soha nem ért bennünket, mint akkor, mert kislány született.  Amikor Sanyikám született, azt mondtam az orvosnak, hogy soha többé nem szülök, mert nagyon nehezen szültem. Az orvos azt mondta, hogy fogadjunk, hogy egy év múlva itt fog feküdni a szülőágyon. Megnyertem volna a fogadást, mert nem egy évre, hanem kilenc évre, és nem a kórházi ágyon, hanem itthon született meg a gyermek. Amikor terhes lettem, egyáltalán nem féltem a szüléstől, mert azt mondták, nagyon rossz világ lesz akkor ránk. Csajka rendszer lesz. Csajkába kapja meg mindenki az ennivalóját. Úgyhogy azt sem bántam, hogyha meghalok a szülésbe.

Rácz Károly még azt is mondta az uramnak, hogy a maga gyereke se jár könyékig zsírba, ha bejön a csajka világ. De nem úgy alakult a helyzet, ahogy elijesztettek bennünket. Negyvenöt után is éppen olyan jól éltünk, mint annak előtte, mert disznót hizlaltunk. Az uram méhészkedett, nem hiányzott semmi, mert mézünk is volt elég. Volt, aki sajnálkozott rajtunk, hogy megszűnt a bolt, volt, aki irigy volt. Rácz Károly azt mondta van, ott pénz nem kell őket sajnálni.

Amikor megtudták az emberek, hogy kislány született kilenc évre Sanyikám után, mindenki csodálkozott, mert tudták, hogy mindig kislányért rajongtam. Béni bácsi, az uram testvére, dobos volt a községházán.  Amikor ment dobolni és elmondta a híreket, utoljára kikiáltotta, hogy Fazekas Ferencéknek kislányuk született.

Czégény Jánosné Horváth Zsuzsa jött engem meglátogatni és mondta, hogy soha senkire nem volt irigy, de most én rám irigy, mert lányom született. Neki akkor még 3 fia volt, de később neki is született egy kislánya Zsuzsika.

Névválasztás és anyakönyveztetés

Amikor az én kislányom megszületett, nagy vita volt köztünk az urammal, hogy mi legyen a neve. Én már régen tudtam, hogy Katalin lesz a neve. Apja azt akarta, hogy Dorottya legyen. Ezen volt a vita.

A bábaasszony rászólt az uramra, hogy ne vitatkozzon már a kislány nevén. Az anyja szenvedett meg érte, és legyen úgy, ahogy ő akarja. Az uram akkor egy könyvet olvasott, abban szerepelt egy Dorottya nevű nő és ez a név neki nagyon megtetszett. Végül egyik név sem lett beírva az anyakönyvbe, mert a szomszéd Szőke Péter bácsit kértük meg, hogy anyakönyveztesse a lányt. Ő követte el a hibát. Ugyanis Keresztúrnak a Meggyesi része Sarkadhoz tartozott, és Sarkadra kellett menni, anyakönyveztetni. Péter bácsi mire gyalog beért Sarkadra elfelejtett a Katalin nevet. Gondolta, hogy az anyja Rozália, így Rozáliának íratta be. Így Rozália lett a lány, annak is lett a Sarkadkeresztúri református templomban megkeresztelve. A keresztelési anyakönyve Rozáliaként szerepel a mai napig. Amikor konfirmált a lány, Szabó Imre tiszteletes úr Fazekas Katalint nem talált az anyakönyvben, csak Fazekas Rozáliát. A lány elmondta a szülők nevét, a keresztszülők nevét. Az anyakönyvben Rozália név alatt minden egyezett csak a lány neve nem. Ekkor mondtuk el neki, hogyan történt az anyakönyvezés.

Rövid időn belül a kislány születése után, Sarkadon mégis sikerült beírni a Katalin nevet. Amikor a kislányt először oltásra kellett vinni Sarkadra, apja mondta, hogy egy bajjal fizessem be az adót is. A kislánnyal bementem a városházára adót fizetni. Ekkor Ardai jegyző meglátott bennünket és a kislényt el is vette tőlem. Kérdezte, hogy hívják a kislányt? Mondtam, hogy Katalinnak szerettünk volna, de akit megkértünk, hogy anyakönyveztesse, az elfelejtette a nevet és Rozáliát íratott be. Így Rozáli a lett a neve. Azt mondta Ardai jegyző, hogy menjünk, és ha befér a rublikába beírjuk a Katalin nevet. Neki is nagyon tetszett ez a név.

A jegyző szeretgette a kislányt és mondták neki, hogy úgy örvendezel a kisbabának, mintha te csináltad volna. Én meg nagyon szégyelltem magam. Az is lehet, hogy azért vette el tőlem a gyereket, mert gondolta, hogy nekem nehéz. Én visszavettem tőle a kislányt, ő elővette az anyakönyvet és beírta, hogy Katalin. Befért első névnek.



Lakásbővítés

Egyszer jöttek összeírni bennünket és két lányt követeltek rajtunk. Egy Katalint és egy Rozáliát. Én mondtam, hogy itt egy lány van, csak két nevet adtunk neki. Volt nekünk egy szobakonyhás melléképületünk. Ezt az épületet Sanyi fiam építette az apjával. Az épülethez a vályogot itt vetették ki a hátsó kertbe. Amikor Sanyi megnősült, ebben a lakásban laktak.

Majd amikor a szövetkezett kiköltözött a lakásunkból, akkor mi elfoglaltuk a két utcai szobát, Sanyi fiamék pedig azt a részt, amiben mi addig laktunk. Az én uram nagyon szeretett építkezni. Csinált nekem egy nyári konyhát, hogy ott főzzek.

Ekkora mi már Ferenccel egész idősek voltunk. Nem jártunk a TSz-be dolgozni, csak a háztájiból, a kertből meg a Ferenc 260 Ft-os TSz járadékából éltünk. Kató lányom 1964-ban leérettségizett. Egy nyáron a Feri bátyjánál dolgozott a Római parti kempingbe. Ősszel hazajött és a községi tanácsnál helyezkedett el. A fizetését hazaadta.  Abból gyűjtöttem ki neki a stafírungját.

1966-ban férjhez ment, ők is itt laktak nálunk. Ekkor mi az urammal beköltöztünk a melléképületbe.  Ők öten a főépületben laktak. Sanyi fiaméknak ekkorra már megvolt a két fiuk, Sanyika meg Béci.
Éjszakánként én a két unokámmal aludtam, hogy ne féljenek. Minden este meséltem nekik. 1970-ben lehetőség volt belvizes kamatmentes kölcsön felvételére, hát építéshez. Már ennek előtte Ferenc megkérdezte Ferust és Sanyit, hogy legyen, mert nekünk gondozóra van szükségünk. Úgy gondoltuk, hogy Kató lányunk legyen a gondozónk, és amíg élünk, Ferus és Sanyi valamilyen összeggel hozzájárulnak a gondozáshoz. Ha meghalunk a hát a hármuké lesz.

A másik lehetőség az volt, hogy a házat átadjuk még éltembe gondozás és eltartás fejébe Katóéknak és így Ferusnak és Sanyinak nincs velünk gondja. Sanyi lemondott a házról. Feri fiam azt írtam, hogy „apám adjon el mindent és menjen el a pénzből nyaralni” Az én uram ezen nagyon meglepődött, mert Feri arról nem nyilatkozott, hogy aztán hol lakunk, és ki gondoz el bennünket.

Amikor 1970-ban jött a kedvezményes belvizes lakásépítés, a lányommal és a férjével eltartási szerződést kötöttünk és átírattuk nekik a házat. Az élvezeti jogunkat sem tettük rá, annyira megbíztunk bennük.

Nem is csalódtunk.



     
 


                                               

                 

     








2 megjegyzés:

  1. Nagyon köszönöm , igazán nagy élmény volt olvasni ezt a naplót ..köszönet érte !

    VálaszTörlés